nlc.hu
Sztárok

Geszti Péter és Ditz Edit páros interjú

„Tartottam tőle, hogy az a nőtípus, amit én képviselek, nem lesz népszerű” – Ditz Edittel és Geszti Péterrel beszélgettünk

A Geszti+ podcast legutóbbi adása nagy figyelmet kapott, ugyanis a népszerű zenész, dalszövegíró vendége a felesége és üzlettársa, Ditz Edit producer volt, akivel kendőzetlen őszinteséggel beszélgettek a kapcsolatukról. Milyen reakciókat kaptak az adásra? Voltak tabutémák? Megmutatnák a lányaiknak az adást? Felhívtuk őket, hogy megkérdezzük.

Hétvégén jött ki a párkapcsolatotokról szóló Geszti+ podcast adás. Veszettül figyeltétek az emberek reakcióit?

Ditz Edit: Veszettül. (nevet) Péterrel a kommunikációs szakmában is dolgozunk, és mindig figyelünk arra, hogy mit hogyan fogadnak az emberek. Ez most amúgy is egy unikális helyzet: korábban nem fordult elő olyan, hogy egy és negyed órán keresztül egymással beszélgettünk magunkról egy stúdióban, ezért kiemelt figyelmet fordítottunk a reakciókra. Minden kommentet olvasok, folyamatosan néztem a hétvégén, hogy szeretik-e az emberek, illetve hogyan reagálnak a nők és megszólalnak-e a férfiak is a téma kapcsán.

Geszti Péter: Azért is kapott tőlünk kiemelt figyelmet, mert maga a Geszti+ podcast sorozat –, ami a  Friderikusz Podcast YouTube-felületén jelenik meg kéthetente –, is új dolog az életünkben. Friderikusz Sándorral hármasban részt veszünk az előkészítésében és az utómunkájában, ez egy újabb közös munkánk Edittel. Mivel a magánéletünket is belevittük, ez igazán fontossá teszi mindannyiunk számára. Örülünk a pozitív kommenteknek, de az ennél is jobb érzés, hogy az emberek fontosnak tartják, amit magunkról elmondtunk. Jó tudni, hogy adunk valamit azoknak, akik követik az adásokat, és ez a legfontosabb feladata a podcastnak. Nekem ez ugyanolyan fontos, mintha dalszöveget írnék: csak teljes őszinteséggel működik.

Geszti Péter és Ditz Edit

Geszti Péter és Ditz Edit a Geszti+ podcast felvételén (Fotó: @friderikuszpodcast)

Kaptatok meglepő reakciókat?

Geszti Péter: Az meglepett, amikor valaki azt írta, hogy ettől még a húsleves is finomabb lesz. Izgalmas volt látni, hogy milyen sok nő tud azonosulni azzal a szereppel, amit Edit képvisel.

Ditz Edit: Az adás megjelenése utáni napok nagyon sokat adtak nekünk. Tartottam attól, hogy az a nőtípus, amit én képviselek, megosztó lesz és nem lesz szerethető széles körben. Féltem a kritikáktól. Persze mondhatom azt, hogy nem érdekel, de valójában minden visszajelzés fontos. Örülök, hogy sok nő tudott azonosulni velem, és tetszett nekik, hogy egy olyan nőt láttak, aki másképp beszél a férjével, mint az talán sok házasságban szokás ajtók mögött vagy éppen társaságban. Jó tudni, hogy a történetünk elgondolkodtatta őket. Ez nem azt jelenti, hogy a mi történetünk egy példa lenne. Távolról sem az. Mi nem azt próbáltuk megmondani, hogyan kell jól szeretni, hanem elmeséltük azt a verziót, ami számunkra eddig működött. Ez egy iszonyatosan nehéz út, amin szerintem mindenki átmegy, aki társas kapcsolatban él. Nekünk is volt sok hullámvölgyünk. Azt hiszem, sikerült átlépnünk a médiából dömpingben jövő „ismert házaspár backstage sztorijai” típusú felszínességen, és tudtunk valami olyat mutatni, ami valódi és hiteles.

Korábban csak akkor nyilatkoztatok együtt a sajtóban, ha épp volt valami olyan „terméketek”, amit el akartatok adni. Milyen érzés, hogy most ti magatok lettetek a termék? Az adás sikere inspirál benneteket arra, hogy a magánéletetek ilyen jellegű „kinyitása” ne csak egyszeri alkalom legyen?

Geszti Péter: Az, hogy Edit számára ez sikerélmény jelentett, számomra mindennél fontosabb. Korábban valóban olyankor nyilatkoztunk meg együtt, ha volt valami „termékünk”, amiről azt szerettük volna, hogy minél szélesebb körben beszéljenek, ezúttal azonban semmit sem akartunk eladni. Ez egy közös érzelmi vállalkozás volt, ráadásul a rizikós fajtából. Az ötlet Sándortól származott, mi pedig próbáltuk a legjobbat kihozni belőle. Nincs kizárva, hogy hasonlóra még sor kerüljön a jövőben, ugyanakkor a dolog unikális jellege is nagyon fontos.

Ditz Edit

Ditz Edit (Fotó: @friderikuszpodcast)

Ezek szerint nem fogtok a közeljövőben együtt szerepelni páros celebműsorokban?

Ditz Edit: Az elmúlt tizenöt évben minden ilyen jellegű felkérést visszamondtunk. Ez nem fog változni.

Miután mindketten igent mondtatok a közös adásra, tartottak családi kupaktanácsot arról, hogy miről beszéltek majd és miről nem? Voltak tabutémák?

Ditz Edit: Nagyon furcsa helyzet volt, mert mindig együtt vagyunk Petivel, de a műsor előtti napokban már-már kínosan kerültük a témát. Konkrétan egy hétig alig aludtam az adás előtt. Aznap több adás is felvételre került, a többiről beszélgettünk, szerkesztettük, erről viszont nem. Még odafelé az autóban ülve sem. Ismerem annyira magunkat, hogy tudtam: a spontaneitásnak van egy olyan felhajtóereje, ami majd visz előre minket. Peti attól tartott, hogy ahogy általában a beszélgetéseink intenzitásának van egy olyan hőfoka, a stúdióban is átléphetek egy bizonyos határt. De már én sem vagyok huszonéves, pontosan látom, hol vannak a határok, és közel 30 éve a kommunikációs szakmában dolgozom. Nem próbáltuk el a beszélgetést, és szerintem ez látszott adás dinamikáján is.

Geszti Péter és Ditz Edit

Geszti Péter és Ditz Edit (Fotó: Schram András)

Geszti Péter: Olyan volt, mint egy spontán szerveződő házibuli. Persze tudtam, hogy a beszélgetés során vigyázni kell a feleségemre. Én nagyon rutinos médiaszereplő vagyok, sőt rengeteg interjút csináltam magam is. Tudom azt, hogy ha az emberek megnyílnak, olyankor is elárulnak magukról dolgokat, amikor nincsenek is tisztában azzal, hogy elárultak magukról valamit. Nemcsak a mondatok, de az elhallgatások is árulkodók. Féltettem Editet, ugyanakkor azt is tudtam, hogy a beszélgetés szándéka nem az volt, hogy közszemlére tegyük a balhéinkat és elmondjunk magunkról valami botrányosat. Ha olyasmi hangzott volna el, amit utána megbánunk, az utómunka során még mindig ki tudtuk volna vágni. Emiatt biztonságban éreztük magunkat. Az a része viszont nehéz volt, hogy egyszerre kellett részt vennem a beszélgetésben, és egyszerre kellett szerkesztőként meghatároznom a beszélgetés irányát.

Nem lett volna egyszerűbb, ha a beszélgetést egy harmadik szereplő irányítja? Mondjuk Friderikusz Sándor vagy egy pszichológus?

Ditz Edit: Felmerült az ötlet, hogy Sándorral hárman üljünk be és ő irányítja majd a beszélgetést. A pszichológus részvételétől elzárkóztam, nem akartam,  hogy valaki analizáljon bennünket. Ez nem egy párterápia volt. Sándor végül azért nem ült be, mert úgy ítéletük meg hármasban, hogy így intimebb hangulatú lesz a beszélgetés. Egy külön világ teremtődött a stúdióban kettőnk körül. Néztem Pétert, és láttam a szemében, hogy néha elérzékenyül, néha együtt érez, néha velem nevet… Hétköznapi, ugyanakkor ünnepi is volt a pillanat. A stúdióban a felvétel másfél órájára mindig meghatározó pillanatként fogok visszagondolni a kapcsolatunkban. A műsort már télen felvettük, és én azóta másképp nézek Petire és másképp gondolok a kapcsolatunkra. Nem tudom, hogy tudott egy beszélgetés ilyen sokat adni a kettőnk viszonyában. Valami megváltozott, valami még mélyebbé vált.

Geszti Péter: Nem egyszerű magánéletről őszintén beszélgetni a nyilvánosság előtt. Fel kellett nőnünk a feladathoz verbálisan és érzelmileg is. Ugyanakkor nem voltunk teljesen kettesben hagyva, Sándor végig ott ült a stúdióban. Volt lehetősége belekérdezni vagy beleszólni, de nem akart. Nem látta értelmét.

Geszti Péter és Friderikusz Sándor

Geszti Péter és Friderikusz Sándor (Fotó: @friderikuszpodcast)

A műsorotokat nézni kicsit olyan volt, mint bepillantást nyerni két ember párterápiájába. Jártatok valaha párterápián?

Ditz Edit: Soha nem voltunk párterápián. Évekkel ezelőtt néhány alkalommal jártam pszichológusnál egy-egy kisebb trauma átbeszélése miatt, de nem találtam komfortosnak azt, hogy magamról beszéljek egy idegennek, ráadásul eléggé megviselt. Most, hogy a podcast során ennyi pszichológust végighallgattunk, már kezdem megérteni, hogy egy jó szakember egy más szempontot is be tud hozni egy esetleg nehéznek tűnő szituációba, ami segíthet a megoldásban.

Geszti Péter: Hiszek abban, hogy a pszichológia nem ködkergetés, hanem segít megismerni a lelki jelenségeinket, és segít abban, hogy felépítsünk magunkban egy tudatos önképet, és egy élhetőbb életet tudjunk teremteni. Az Edittel folytatott beszélgetésemet párterápiának nem nevezném, az elmúlt 17 évben megtanultunk mélyebben kommunikálni egymással. Annyi hétköznapi meccs van már mögöttünk, hogy talán ezért is tudtunk egymással ilyen jól beszélgetni kamerák előtt is. Ez az adás volt a bizonyíték, hogy nemcsak lehet egymással mélyen beszélgetni, hanem igazából kéne is. Párterápiás tapasztalataim nincsenek, de több ismerősömtől hallottam, hogy nekik nagyon jót tett.

Ennyi együtt töltött év után még fel tudtok fedezni egymásban újdonságokat? Tudtok még egymásnak meglepetést okozni?

Ditz Edit: Mindannyian rengetegen változunk. Én és Péter is megváltoztunk, és nem feltétlenül egy irányban. Az alapvető személyiségünk persze már ugyanolyan marad, ezek inkább csak új irányok. Viszont mi az elmúlt években annyira szorosan együttműködünk mindenben, hogy ez rengeteg lehetőséget ad a közös álmodozásra és közös tervekre. Együtt tervezzük a családi életünket, az utazásainkat és a munkánkat is. A sok tennivaló ad a kapcsolatunknak egy jó dinamikát, miközben millió emberrel találkozunk. Ez fontos része annak, hogy mi mindig találunk egymásban és az életben kihívásokat. Jó érzés, hogy van közünk egymáshoz a családi vacsorán kívül is. Nem ugrunk el a közös kihívások elől.

Geszti Péter: Hiszek abban, hogyha arra törekszünk, hogy kijöjjünk a saját egónk ködéből, akkor megtanulhatunk másokra figyelni, valóban hallani és megérteni a másikat. Nem kell mindig a number one helyi értéken állni ahhoz, hogy boldog és kiegyensúlyozott légy. Edit és a gyerekek rá tudtak arra venni, hogy ilyen irányba fejlődjek, vagy legalábbis folyamatosan törekedjek rá. Nem állítom, hogy ebben én nagyon jól állok, de törekszem rá, az biztos, a feleségem pedig értékeli ezt a szándékomat. A miénk egy nagyon dinamikus kapcsolat mind a tevékenységünket, mind az érzelmi hullámzásainkat tekintve. Nálunk sokszor három hónap alatt annyi minden történik, mint sok párral tíz év alatt sem. A közös szakmai életünk folyamatosan szállítja az újdonságokat, mindig újabb és újabb műfajokba vágtunk bele. Jól menedzseljük a vállalkozásunkat, és ez segít abban is, hogy a családi életünket is jól menedzseljük. Folyamatosan alakulunk, csiszolódunk egymáshoz, ami elég feladatot jelent az életben. Ennek a stúdióbeszélgetésnek köszönhetően újra rá tudtam csodálkozni és újra bele tudtam szeretni mindabba, amit Editben mindig is értékesnek tartottam.

Geszti Péter

Geszti Péter (Fotó: @friderikuszpodcast)

Belegondoltatok abba az adás felvétele előtt, hogy ezt a műsort később akár a lányaitok is visszanézhetik?

Ditz Edit: Tudtuk, hogy ennek mindig nyoma lesz. Ez egy kicsit ijesztő gondolat, ugyanakkor tudom, hogy az életünknek ezen a pontján önazonosak voltunk, vagyis ez a beszélgetés nem egy hazugság, hanem egy lenyomata annak, hogy mit jelentünk most egymásnak mi ketten. És ezzel nincs semmi baj.

Geszti Péter: Én már a dalszövegeimet is annak tudatában írtam, hogy később bármikor megmutathassam őket a gyerekeimnek. Ezért nem találsz például bennük káromkodásokat, miközben a rap műfajában ezek azért elég gyakoriak. Annyira nem tartok attól, hogy mit fognak hozzászólni ehhez az adáshoz, hogy pont ma reggel jutott eszembe fogmosás közben, hogy meg kéne mutatni nekik és utána elbeszélgetni róla velük. Nem azért, hogy magunkat fényezzük, hanem azért, hogy lássák, hogy mi az, amiért mi megküzdöttünk. Hogyan kell megpróbálni elfogadni a másik embert, miben érdemes alakulni máshoz és miben nem. Igyekszem minden megjelenésemben képviselni az elvet, miszerint vagy őszinte vagy egy ilyen dologban vagy nincs értelme az egésznek. Ezért is kerüljük a bulvármegjelenéseket. Lehet, hogy van hasznuk, de értelmük igazán nincsen. Ha Edittel úgy éreztük volna, hogy ez a beszélgetés nem jó vagy hamis, akkor nem engedtük volna ki.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top