nlc.hu
Sztárok

Deborah Shelton a Dallasban és most

Visszavonult a reflektorfénytől a Dallas Mandy Wingere, Deborah Shelton

A Dallasban eredetileg epizódszerepet szántak neki, végül három évadon át volt látható a sorozatban.

Deborah Shelton három évadon át, 1984 és 1987 között alakította Mandy Winger szerepét a Dallasban. A karakter a történet szerint Cliff Barnes, illetve Jockey Ewing szeretője is volt. Az amerikai színésznőre máig is ebből a szerepéből emlékeznek a legtöbben.  

Shelton 20 éves korában második helyezést ért el a Miss Universe USA szépségversenyen. 1970-ban megnyerte a Miss Virginia választást, majd megválasztották az Amerikai Egyesült Államok szépének is. Abban az évben ő képviselhette hazáját a Miss Universe világversenyen, ahol a Puerto Ricó-i világszépe első udvarhölgye lett.

Ezt követően modellkedéssel foglalkozott, mellette pedig színjátszást tanult. Több tévéreklámban is feltűnt, majd a hetvenes évek közepétől főképp televíziós sorozatok és B-kategóriás filmek epizódszerepeiben kapott lehetőségeket. 

Deborah Shelton

Deborah Shelton a Dallasban és néhány éve egy rendezvényen (Fotók: Profimedia/Getty Images)

Eredetileg a Dallasban is csupán kisebb szerepet szántak neki, ám a rajongók körében rövid idő alatt is annyira népszerűvé vált Mandy Winger karaktere, hogy a producerek úgy döntöttek, jelentősebb történetszálat kap. Végül összesen 64 epizódban volt látható. A sorozatnak köszönhetően megszerzett hírnevét azonban nem tudta A-listás színészi karrierre váltani. Bár egészen a kétezres évek közepéig rendszeresen forgatott, főleg epizódszerepeket alakított.

2013-ban egy jelenet erejéig újra Mandy Winger bőrébe bújt: a Dallas spinoffjának második évadában, Jockey Ewing temetésén bukkant fel.

Utoljára a 2018-ban bemutatott Blood Type című filmben volt látható, azóta nem forgatott újabb filmben vagy sorozatban.

Deborah Shelton a Blood Type című filmben

Deborah Shelton a Blood Type című filmben 2018-ban (Forrás: IMDb)

A színésznő kétszer volt házas, mindkét férjétől elvált, emellett két gyermek anyja. Első férjéhez, a kubai Vici Castróhoz 1971-ben ment hozzá, később egy fiuk született, Christopher. 1977-ben kötött házasságot egy izraeli zenei producerrel, Shuki Levyvel, akitől egy lánya született, Tamara. 

Shelton, aki idén ősszel tölti be a 75-öt, manapság visszavonultan él, nyilvános eseményeken évek óta nem mutatkozott. 

via

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top