Opitz Barbi magánélete az elmúlt egy évben olyan, mint egy szappanopera. Amióta kiderült, hogy egy párt alkotnak Serleg Alberttel, a sok szakításon át a családi balhékig minden volt.
Minden ott kezdődött, amikor tavaly decemberben az énekesnő szülei bejelentették az eltűnését és Albertet gyanúsították, hogy valamit tett a lányukkal. Végül Barbi előkerült, Albertet kihallgatta a rendőrség, szakítottak, pár héttel később ismét kibékültek. Amióta kibékültek, azóta az X-Faktor egykori tehetségének az édesapja elárasztotta az internetet olyan kijelentésekkel, melyekben halálosan megfenyegette lánya szerelmét. Barbiék ezt követően ismét szakítottak, de egy este alatt meggondolták magukat és újra kibékültek. Pár hete újabb aggasztó hír jelent meg, miszerint az énekesnő otthonába ismét rendőröket kellett hívni, ugyanis állítólag édesanyjával balhézott össze olyan durván, hogy egy kés is előkerült. Következő nap Barbi, mintha mi sem történt volna, olyan nyugodtan mondta az RTL Reggeliben, hogy minden okés kedvesével, csak néha összevesznek és leveszi a képeket.
Albert a héten ünnepelte 20. születésnapját, és most úgy tűnik, éppen minden rendben van a paradicsomban, ugyanis kedvese egy aranyos videóval köszöntötte fel TikTok-on. Az énekesi babérokra törő fiú a Borsnak mesélt arról, hogyan telt a születésnapja és valójában miért szakítanak ilyen sokszor Barbival.
„Szerdán lettem húszéves, elég kerek szám, de nem volt olyan nagy ünneplés, csak összeültünk a családommal. Hétvégén azért majd Barbival és a barátaimmal bulizunk egy jót. Nagyon jólesett látni a videót, amit Barbi készített nekem. De nem ez minden, amivel készült. Még van egy meglepetés, amit az internetről rendelt, és sajnos még nem érkezett meg. Viszont egy tárgyi ajándékot kaptam még tőle: egy akváriumot! Egyszer említettem neki, hogy szeretnék halakat, és emlékezett rá! Gömbhalakat szeretnék majd bele. Aztán meglátjuk, meddig tartanak ki. Gyerekkoromból nincs túl kellemes emlékem a halakkal. Van egy hatéves öcsém: magamból kiindulva biztosan belenyúlkálna az akváriumba… – magyarázta Albert, majd arra is kitért, hogyan viselik, hogy a kapcsolatukat állandóan felkapja a média. – Sok negatív körülmény ért minket, ha boldogok vagyunk, akkor is bántást kapunk. Barbi hirtelen haragból néha kiír ezt-azt, de sosem gondolja komolyan a szakítást. Kissé forróvérű… Inkább én vagyok, aki olvassa a híreket és kommenteket, Barbinak csak néha megmutatok pár cikket. Olyankor ő is mérges lesz, főleg ha a karrierjéről vonnak le következtetéseket. A színfalak mögött komoly munkában vagyunk. Egy albumnyi dal gyűlt már össze, van, amit közösen éneklünk majd. Sok dalszöveget írtam Barbinak, és saját számokon is dolgozom, meglepetés-közreműködők is lesznek. Remélem, év végéig megjelenhetnek a számaim, most épp producert keresek.”