nlc.hu
Sztárok

Hunyadi Donatella balesetet szenvedett

Hunyadi Donatella elájult a Dancing with the Stars próbáján

Szerencsére, nem esett komolyabb baja.

Szombaton indul a Dancing with the Stars negyedik évada, melyben Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella is megmutatja, mire képes a táncparketten

Hunyadi Donatella

Fotó: Trenka Attila

Szerettem volna kívül maradni a celebvilágon. Ezt nem rossz értelemben mondom, hiszen édesanyám is ennek a része, és még nagyon sokan, akikre felnézek és szeretek. Mivel van egy modellkarrierem és diplomáztam a Zeneakadémián, úgy éreztem, hogy nekem erre nincs szükségem. Viszont amikor megkerestek a műsortól, nem mondtam rögtön nemet. Valami megmozdult bennem, aludtam rá néhányat, és arra jutottam, hogy ez jó alkalom arra, hogy kilépjek édesanyám árnyékából és önálló emberként tudjak érvényesülni ebben a világban” – indokolta meg korábban Donatella, miért vállalta el a műsort. 

Már minden szereplő izgatottan várja, hogy tánccipőt húzhasson a közönség előtt is, és bár nézők nélkül, de már élesben próbálnak. Mint kiderült, a fiatal modellt ekkor érte baleset. 

Hétfő délelőtt volt az első száraz próba, be voltak állítva a fények, a teljes díszlet: és akkor tánc közben összefejeltünk Dénessel! Akkora volt a lendület, hogy konkrétan egy pillanatra elájultam. Hamar feleszméltem, és jól éreztem magam, de azt mondták, akik látták, hogy annyira durván nézett ki kívülről, hogy szerintük jobb, ha megnéz egy orvos, így beugrottam a sürgősségire, nehogy agyrázkódásom legyen! – mesélte a Blikknek Donatella, majd hozzátette, a kórházban megnyugtatták nem esett baja, Dénes pedig sérülés nélkül megúszta koccanást. – Dénes teljesen épen átvészelte az esetet. Nem hibáztatom őt, sőt, biztosan az én hibám lehetett, elvéthettem egy lépést, és összecsapódtunk. Dini nagyon vigyáz rám a próbákon is. Ez a szerencsétlen eset nem szegte kedvem, izgatottan várom a szombatot!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top