nlc.hu
Sztárok

Hunyadi Donatella felkészülése

Ilyen a táncparketten Hunyadi Donatella: „Nagyon nagy az önkritikája”

Ha rajta múlna, egész nap próbálnának.

Múlt hét kedden rántották le a leplet arról, idén kik perdülnek táncra a Dancing with the Stars című műsorban. Ebben az évben olyan párosokat alkottak a műsor készítői, akiket egytől egyig izgatottan várunk. Kiszel Tünde lányaHunyadi Donatella Bődi Dénes oldalán mutatja meg, hogy mit tud. Donatellának ez lesz az első nagy volumenű műsor, amiben szerepelni fog.

Hunyadi Donatella, Bődi Dénes

Fotó: Trenka Attila

„Amikor jött a felkérés, csak egy kis időt kértem, hogy átgondoljam, nem mondtam kapásból nemet. Igazából belegondoltam, hogy ennek a műsornak van nívója, és hogy kapok egy profi táncpartnert, hiszen Dini fantasztikus, nála jobb tanárt el sem tudtam volna képzelni – mondta a story.hu-nak Donatella, aki fiatal kora ellenére tudatosan tervezi a jövőjét, aminek egy része, hogy kilépjen édesanyja árnyékából. – Ezt tudatosan építem már évek óta, hiszen nem sokan tudják, hogy én a Zeneakadémián végeztem, és egy klasszikus énekművészi diplomát szereztem. Remélem, ez a táncműsor majd segít abban, hogy egy új oldalamat ismerjék meg az emberek.”

Ezt követően Bődi Dini mesélt arról, milyen együtt dolgozni Kiszel Tünde lányával. „Volt már közös gyakorlásunk, és rögtön kiderült, hogy eszméletlen jó a zenei érzéke, köszönhetően a zenei előképzettségének. Tökéletesen érzi a ritmust, ami számomra egy nagy könnyebbség. Egyből látja, hogy hol hibázott, nagyon nagy az önkritikája, szigorúbb magával, mint én lennék. Ha rajta múlna, szerintem egész nap gyakorolnánk, egy szava nincs a próbák alatt. Nagyon hálás vagyok érte.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top