A Sztárbox hétvégi adásának harmadik, és egyben utolsó összecsapását Szegedi Fecsó és Curtis vívták. Pintér Tibor lovas bevonulása és Nyári Dia győzelme után mindenki az újpesti rapper debütálását várta, aki elmondása szerint nem igazán tette oda magát, már ami a felkészülést illeti. A The Voice-ban való coachkodás mellett sok fellépése volt, amik nem engedték, hogy annyit eddzen, mint szeretne. Az előadó párja, Barnai Judit azt tanácsolta, hogy az első menetben próbálja kiütni Fecsót (aki hamarosan újra apuka lesz – szerk.) az állóképességének hiánya miatt. Ez nem jött össze.
Curtis a mérkőzés után megköszönte azoknak, akik hittek benne.
„Elnézést, ha csalódást okoztam. Nem tudtam úgy felkészülni erre a meccsre, ahogy illett volna, és meg kellett volna tisztelnem a ringet. De hálás vagyok a csatornának is, jövő héten The Voice-döntő, nézzétek szombaton! Egy menet volt bennem, ez volt ilyen kamikaze akció. A Fecsón látszik, hogy egy héten hat napot edzett. Én összesen edzettem hatot” – mondta a ringben.
Íme pár felvétel a mérkőzésről
galéria
Durva felvételek: Curtis padlót fogott, csúnyán kiütötték
Durva felvételek: Íme Istenes Bence és Schobert Norbi Jr. véres bunyója
még több cikk
Nembináris énekes nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált
Csillagjegyek, akiknek rossz dolgokat tartogat a hét
Lesokkolódott Balogh Levente a Cápák között-ben: „Volt már sok őrültség, de ekkora még nem”
Csúnya botrányba keveredett Kárpáti Rebeka
Schobert Lara szakított a 10 évvel idősebb párjával
Ilyen állapotban vannak most az idegméreggel megmosdatott kislányok
Rákra figyelmeztet ez a hétköznapi, ártatlannak tűnő jel
Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.