nlc.hu
Sztárok
Ifj. Schobert Norbi a gyermekkoráról

Ifj. Schobert Norbi bevallotta, sok hátránnyal járt Rubint Réka és Schobert Norbert fiának lenni

Híres emberek gyermekének lenni nem egyszerű.

Sokan azt gondolják, hogy híres emberek gyermekének lenni egyet jelent azzal, hogy aranyéletük van. A valóságban viszont ez közel sincs így. Ifj. Schobert Norbi sosem tagadta, nem mindig járt előnnyel, hogy Rubint Réka és Schobert Norbi fia. Tavaly, amikor a Farm VIP-ben szerepelt, majd meg is nyerte azt, elmondta, a legfőbb célja az volt, hogy kilépjen szülei árnyékából

ifj. Schobert Norbi

Fotó: Trenka Attila

A 18 éves fiatal később arról panaszkodott, milyen nehéz számára a társkeresés, hiszen sok lány csak a hírnévre hajt. Lassan viszont minden a helyére állt. Norbi megtalálta a szerelmet és úgy tűnik, a célját is elérte, miszerint már nem csak szülei fiaként hivatkoznak rá. Többek között erről is beszélt a Frizbi Hajdú Péterrel című műsorában. A műsorvezető Instagram-oldalára töltötte fel a pénteken megjelenő adás előzetesét, amelyben Norbi éppen arról mesél, mennyit csúfolták őt régen az iskolában a súlya miatt. 

„Szóban mindig bántottak, hogy hájpacni meg dagadék, meg hogy mit szólnak ehhez a szüleim… De nem lázadtam a szüleim ellen, ilyenről szó sem volt. Valamiért be nem állt a szám és egyfolytában ettem – magyarázta Norbi, akitől Hajdú azt is megkérdezte, általános iskolás korában milyen volt Rubint Réka és Schobert Norbert gyermekének lenni. – Fú, nagyon sok hátránnyal járt…”

Norbi hozzátette, előnye akkoriban még nem is volt. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top