Mint azt korában megírtuk, Berki Mazsi és üzletember párja között nagy a szerelem, hiszen a híresség egy ideje már össze is költözött Zoltánnal. Az influenszer Budapestet otthagyva Székesfehérváron telepedett le, ahol új életet kezdett. Mazsi az elmúlt hetekben a Sztárbox-szerepléseivel került újra a címlapokra, ahol sikerült egyenesen a döntőbe verekednie magát.
Noha az első menetben Janicsák Veca látványos találatára hördült fel először a közönség, Berki Mazsi aktívabban és pontosabban bokszolt ellenfelénél, és nem volt ez másképp a következő felvonásokban sem.
Végül a bírók az özvegyet hozták ki győztesnek, így ő jutott be elsőként a Sztárbox döntőjébe. Az édesanyának rengeteg barát és családtag szurkolt a helyszínen, emellett kedvese, Zoltán is, akivel örömmel álltak az nlc fotósa elé. Mazsi korábban elárulta azt is, hogy lánya pótapukaként tekint a férfira.
Íme a szerelmesek
Miért nem szerepelnek a nyilvánosság előtt Zoltánnal?
Mazsi az nlc-nek nemrég azt mondta, hogy új párjával nem szeretne úgy a nagyközönség előtt élni, mint Berki Krisztiánnal.
„A kislányom édesapjával az egész életünket megmutattuk, mindent is az életünkből, most viszont meg szeretném élni a magánéletünket anélkül, hogy kamerák vesznek körül. Tehát nem kifelé, másoknak mutogatva létezni, hogyan élek, hogy szomorú vagy boldog vagyok-e. Azt gondolom, nem feltétlen van mindig annyira jó hatással, hogy kifelé élünk és megmutatunk mindent, mert az emberek könnyen tudnak befolyásolni és támadni minket. Rengeteg közösségi oldal létezik, ahol az ismert embereket kibeszélhetik. Arról csámcsognak, hogy ki marad együtt, ki válik vagy szül éppen, szinten minden témát órákig veséznek. A kislányom apukája egy olyan ember volt, aki ezt tudta kezelni, én pedig megtanultam mellette kezelni. Az új párom is tudná, de egyelőre nem akarom ennek kitenni. Amikor az embert olyan csalódások érik, mint például engem, kétszer is meggondolja, mit hogyan tesz. Hatalmas változásokon mentem keresztül, úgyhogy a magánéletemet a jövőben kicsit zártabban osztom meg a nyilvánossággal. Nem azt mondom, hogy soha nem fogom megmutatni őt, de egyelőre így próbálom megélni, vagy próbáljuk megélni mi a saját életünket” – nyilatkozta az édesanya.