nlc.hu
Sztárok
Csuti otthona

Csuti bepillantást engedett az otthonába – így takarít az ünnepekre

A híresség a válás után egyedül maradt a hatalmas családi házban.

Csuti – aki nemrég összeköltözött a szerelmével – imádja az otthonukat, melynek hatalmas nappalija van. A nagy terek viszont duplaannyi takarítást jelentenek, így az édesapának már létrára volt szüksége ahhoz, hogy portalanítson, illetve eltüntesse a pókhálókat. Az üzletember a képeken egy színes portörlővel a kezében mosolyog a nagy belmagasságú otthonában.

A sztár korábban elárulta, hogy nagyon sokat inspirálódott a Szépítők című műsorból, aminek ő volt a házigazdája. Éppen ezért sok apróságot átértékelt, többször variált, ezért is lassabban haladt az építkezés.

Szabó András (Csuti)

Szabó András (Csuti) Fotó: Schumy Csaba

És hogy milyen a közös élet?

„Teljes az összhang köztünk, de persze mindkettőnknek alkalmazkodni kellett a másikhoz, ahogyan ez az emberek többségével előfordul. Én korábban sokáig éltem egyedül, így vannak rigolyáim, amikre Bius nagyon jól reagál. Nálunk is előfordulnak alapvető helyzetek, amiket másként csinálunk, de nagyon jól alkalmazkodunk egymáshoz, az apróbb, vitás helyzeteket pedig, ilyen mindenkinél előfordul, humorral és beszélgetéssel kezeljük” – nyilatkozta korábban a kétgyermekes édesapa. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top