nlc.hu
Sztárok
Polgár Tünde úgy érzi, nem tudott bizonyítani

Farm VIP: Polgár Tünde fontolgatta a feladást, hiába nem tette meg, mégis távoznia kellett

Tünde nem bírta visszatartani könnyeit.

A minap váratlan fordulat szemtanúi lehettek a Farm VIP nézői, ugyanis Kótai Mihály úgy döntött, feladja a játékot. Az ökölvívó elmondta, elfáradt mentálisan és fizikálisan is, ráadásul családja hiányával egyszerűen nem tudott megbirkózni

Hozzá hasonlóan Polgár Tündében is felmerült a feladás aznap. „Vacilláltam, hogy egyáltalán van-e jogom felállni a védettségi játékhoz. De végül is, ahogy eddig sem, most sem vagyok hajlandó feladni” – magyarázta akkor a luxusfeleség. 

Polgár Tünde

Polgár Tünde
(Fotó: Farm VIP)

Tünde bár kitartott, a sors mégis úgy hozta, hogy neki kellett távoznia a műsorból, ami nagyon megviselte. Búcsúzáskor a könnyeit sem tudta visszatartani és elárulta, mi az, ami igazán bántja. 

„Azt hiszem, hogy sok lelki beszélgetésre lesz szükségem, hogy ezen túl legyek… Én szerettem volna bizonyítani, de úgy érzem nem sikerült. Majd máshol megadja az élet – magyarázta zokogva Tünde. – Én egy leírható korosztály vagyok, egy leírható ötvenes nő, aki sokat bőg, aki túl érzékeny, aki csak face to face tud megoldani mindent. Szerintem, ha ezt az egy dolgot átveszitek, hogy face to face, ez a világon a legfontosabb.”

Tünde hozzátette, az életben a legfontosabb a tisztelet, a becsület és a család, nem a csapat. Úgy érzi, ha már ennyit át tudott adni másoknak, megérte, hogy ott volt a műsorban. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top