nlc.hu
Sztárok
Rácz Jenő a lelkiállapotáról

Rácz Jenő: „Engem sose kérdez meg senki, hogy én hogy vagyok, ebbe tud besokallni az ember”

Nem tartja kizártnak, elérkezik majd a pillanat, amikor nemet fog mondani a tévés szereplésekre.

Megterhelő időszakot tudhat maga mögött Rácz Jenő. Az elmúlt majdnem két hétben egy igazi online háborúba keveredett, miután kiütötte barátját, Kabát Pétert a Sztárbox ringjében. 

Sokan felháborodtak a történteket látva, mert úgy vélték, lehetett volna kíméletesebb a séf. Ezek az emberek következő ellenfeléhez, Istenes Bencéhez fordultak és olyan üzenetekkel bombázták, hogy verje meg jól Jenőt. A műsorvezető óriási hibát követett el, amikor ezeket a kommenteket kollázsba szedve megosztotta Instagram-oldalán. Jenő akkor még nyugodtan reagált és elmondta, ez nem való egy médiaszemélyiséghez, akinek hatalmas a követőtábora, hiszen ez nem csak gyűlöletkeltő, de rasszista is. Istenes ugyan bocsánatot kért, de nem csitultak a kedélyek. Vasárnap a bokszon túl az indulatok is összecsaptak a ringben, melyből Rácz Jenő jött ki győztesen. 

Rácz Jenő

Fotó: Trenka Attila

Az adok-kapok viszont azóta is megy, hiszen két táborrá alakult az internet és a celebvilág is, és mindkettő csalással, szabálytalansággal és igazságtalansággal vádolja a másikat. A mocskos kommentekről nem is beszélve… 

Tegnap este került adásba Osváth Zsolt Youtuber új epizódja a Zshowtime-ban, melynek vendége ezúttal a séf volt – szúrta ki a 24.hu. Valószínűleg ez még a Sztárbox előtt készülhetett, de a beszélgetésben így is látszik Jenőnek az az arca, amiben nem titkolja, mi az, ami padlóra tudja küldeni érzelmileg. Mint mondja, máig gyengesége az, hogy nem tud nemet mondani, amiért gyakran átlépi a saját határait. Emiatt nemrég egy munkahelyi kiégésen is át kellett esnie.

„Semminek nem örültem már, semminek. És az emberek utálata, az pedig ott jött létre, hogy igazából én minden nap megkérdezem az éttermeimben, hogy hogy vannak a vendégek. Ettek-e ma, éhesek, izgatottak? Próbálom őket jókedvre deríteni, szórakoztatni. De engem sose kérdez meg senki, hogy én hogy vagyok. Ebbe tud besokallni az ember. Eltelnek az évek, hajtod magad, mint egy állat, az emberek is ezt látják rajtad – ki milyen véleménnyel, tök mindegy –, de a nap végén elfelejtettem az esszenciát, a forrást, hogy miért csinálom” – magyarázta Jenő, majd hozzátette, a történtek miatt igyekszik heti három pihenőt tartani, de ez nem mindig jön össze. 

Ezt követően kitért arra is, hogyan áll a tévés szerepléseihez, ugyanis szerinte, ha valaki nem nagybetűs tévés vagy műsorvezető, csak egy kelléke a médiának, és ha elhasználódik, nincs tovább. „A média egy elképesztően kegyetlen világ, amiben nincs lélek. Az az igazság, hogy nekem már kicsit borsódzik a hátam tőle. Nem tudom, hogy meddig akarom. Mert én az üzleti életben, a konyhában sokkal otthonosabban mozgok. Azt gondolom, ameddig az embernek van kedve, csináljon bármit. De ahogy azt fogom érezni, hogy már nincs kedvem, akkor bármilyen felkeresés jöhet, nem fogok egyszerűen semmit sem vállalni.”

Rácz Jenő abban reménykedik, 10 év múlva már lassabb életet élhet és lesz lehetősége arra, hogy meg tudja élni mindazt, amit az évek alatt felhalmozott.

A teljes beszélgetés ITT visszatekinthető. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top