Bár nagyrészt home officeban dolgozom, egyetlen napomban több konfliktus akad, mint A város királynői szereplőinek egy teljes hetében, mégis róluk csinál realityt az RTL, nem rólam. Nem mintha valaha is lettek volna ilyen irányú ambícióim, ráadásul a műsor „báját” pont az adja, hogy elvileg gondtalan életet élő, dúsgazdag nők hogyan generálnak problémákat önmaguknak. Ahogy mondani szokás: mindenki a maga szintjén nyomorog, de azért jobb egy Audi R8 Spyderben sírni, mint a metrón.
Boldogság, hol vagy?
Nehéz eldöntenem, mi célja volt az RTL-nek A város királynőivel, már azon az egyértelmű célkitűzésen kívül, hogy nézőket hozzon. Ha azt az értékelendő és társadalmi szempontból hasznos célt tűzték ki maguk elé, hogy bizonyítsák: a pénz nem boldogít, akkor gratulálnom kell, ugyanis boldog arcokat az első két epizódban mutatóban sem láttam. A szereplők
olyan savanyú arccal isszák az üccsiket és koktélokat a luxusüccsizős és luxuskoktélozós helyeken, hogy a Pocok Presszó pultot támasztó törzsvendégei között bármelyik este életvidámabb arcokat találok.
És itt egyben elnézést is kérek a Pocok Presszó tulajdonosától, dolgozóitól és vendégeitől: még sosem jártam ott, csak tetszett a név, ezért önző módon felhasználtam a cikkben. Plusz szeretném kérni az RTL-től, hogy a következő évadban mindenképp látogassanak el oda a város királynőivel forgatni. Csodás dolgok sülhetnének ki a két világ találkozásából.
A Város királynői (Fotó: RTL Magyarorszg)
További fontos célkitűzésnek sejtem a nézők öko-lelkifurdalásának csökkentését. Ha eddig azt gondoltad magadról, hogy túl sok vackot vásárolsz össze és túl nagy az ökológiai lábnyomod, akkor a műsor egyetlen epizódja után megkönnyebbülten sóhajtasz majd fel, és berakod a következő műanyag baszt is a kosaradba a Tescóban.
A város királynői szereplői mellett ugyanis labdába sem rúghatunk, mivel ők magáért a vásárlásért vásárolnak.
Luxustáska- és luxuscipő-gyűjtemények tömkelegét csodálhatjuk meg, miközben biztosak lehetünk abban, hogy a felhalmozott cuccok jó részét csak egyszer, a bolt próbafülkéjében viselte a tulajdonosuk. Emellett az egyikük szájából dicsekedve hangzik el a mondat, hogy az ő gardróbjából egy nő egy teljes éven át tudna stílusosan úgy öltözni, hogy egyetlen ruhadarabot sem venne fel kétszer, egy másik pedig elmondja, hogy a táskái árából tíz budai ingatlant lehetne megvásárolni. Greta Thunberg most biztosan elereszt egy könnycseppet valahol.
Szécsényi Violetta gardróbja (Fotó: RTL Magyarország)
A nagy antipátia-verseny
Ha pedig az alkotóknak az volt a céljuk, hogy bizonyítsák: a sok pénztől az ember automatikusan visszataszítóvá válik, akkor szintén sikerként kell elkönyvelnem a projektet: ebben a műsorban egytől egyig minden főszereplő antipatikus figura, maximum azon lehet vitatkozni, hogy melyikük hol helyezkedik el a visszataszítósági skálán.
Biztos csak én vagyok korlátolt, de nem tudom felfogni, hogy elvileg dúsgazdag nőknek miért éri meg ország-világ előtt hülyét csinálni magukból?
Azt szoktam gondolni, hogy reality-szereplőnek többnyire azért mennek az emberek, hogy pénzt keressenek, de a műsor állítása szerint nekik abból már bőven van: nem hinném, hogy az RTL akkora dollárkötegekkel dobálná meg őket, ami bármennyit is változtatna az itt bemutatott életszínvonalukon.
Miért éri meg a Cápák közöttben korábban már cápaként feltűnt Apró Annának, hogy a jövőben már ne rafkós üzletasszonyként, hanem a barátnőivel órákon át üres dolgokról fecsegő, unott, shoppingmániás luxuscicaként jusson az emberek eszébe? Fel nem tudom fogni. Ebben a műsorban ugyanis tényleg nem történik más, csak annyi, hogy a szereplők luxuslakásokban, luxusboltokban és luxus-szórakozóhelyeken nézik unottan a saját luxuséletüket, és közben egymás ellen áskálódnak a szerkesztők által kitalált konfliktusok kívánalmai szerint.
Apró Anna Londonban vásárolgat (Fotó: RTL Magyarország)
Unott királynők
A felállás a hasonló műsorokban (lásd legutóbb a Kőgazdag fiatalokat a konkurens csatornán) szokásos: összeeresztenek X darab gazdag embert, akik egy része talán tényleg ismeri egymást a való életből, de jó részük biztosan a műsor kedvéért találkozott először. Ők aztán a stáb kedvéért úgy tesznek, mintha folyton összejárnának és közös programokat szerveznének hol kisebb, hol nagyobb csoportokban. Amikor kisebb csoportokban találkoznak, általában a másik kibeszélése zajlik a háta mögött, amikor pedig nagyobb csoportokban futnak össze, többnyire összekapnak valami teljesen jelentéktelen marhaságon, amiről aztán később, kisebb csoportokban hosszasan lehet tovább rágódni.
Az általam látott első két epizódban ez éppen az volt, hogy a Paulina nevű milliárdoscsemete megsértődött azon, hogy Violetta nevű selfmade rich woman pont aznapra szervezte a szülinapi buliját, amikor az ő – egyébként szakítás miatt elmaradt – esküvője lett volna, ezért (!) a menyecskeruháját veszi fel az eseményre. A ruha egyébként olyan, mint bármelyik villantósabb partigönc, de itt szerkesztői utasításra akkora konfliktus támad belőle, hogy egy pillanatra még arról is megfeledkezhetünk, hogy a szomszéd országban háború zajlik. Ezután pedig két epizódon keresztül arról vitatkoznak, melyiküknek volt igaza.
Kalmár Paulina (Fotó: RTL Magyarország)
E műsorok jellegzetessége, hogy amennyiben a baráti körünkből valaki úgy szólna hozzánk, ahogy a szereplők itt sokszor egymáshoz szólnak, valószínűleg soha az életben nem akarnánk még egyszer összefutni vele. Ezzel szemben itt egy-két nappal később minden folytatódik tovább a megszokott kerékvágásban, sőt még közösen elutaznak Londonba is, hogy az ottani Fashion Weeken áskálódjanak tovább egymás ellen.
Igen, A város királynői egy olyan műsor, ahol a nők folyton egymás ellen áskálódnak, miközben szemtől szemben gyakran eljátsszák, hogy öribarik, ezzel pedig csodálatosan járul hozzá egy nőkkel szemben amúgy is elterjedt negatív sztereotípia megerősítéséhez.
A város királynői leginkább hate watchra alkalmas, hiszen a szereplőit borzasztóan lehet utálni. Ebben Zsuzsi egyértelműen a legjobb, aki egy jelenet kedvéért eljátssza, hogy a gyerekei egyfolytában méregdrága kajákat esznek, miközben ordít róluk, hogy a műsor kedvéért találkoztak először csigával és osztrigával. Később előad egy elvárási listát egy wannabe babysitterjelöltnek, amiből nyilvánvaló, hogy a szerkesztők írták neki nézőbosszantásra, mert ennyi elvárással az életben nem lenne babysittere csórinak. De kiemelkedő tehetség ebben Paulina anyukája is, akit szintén Paulinának hívnak, és gyakorlatilag egyáltalán nem értjük, miért mászkál mindig a többiekkel, mert folyton morcos és a lányán kívül senki sem érdekli a társaságból. Te barátkoznál valakivel, aki az anyját is folyton magával hozza?
A műsor egy konstruált valóságot mutat nekünk álbarátságokkal, álkonfliktusokkal és annyi luxusdivatmárka-bolt kirakatát mutató vágóképpel, amennyit a szerkesztők nem szégyelltek bevágni. Annyira művi az egész, hogy szinte semmit nem hiszünk el belőle, ami egy reality esetében már figyelemre méltó. Tiszta szívből lehet gyűlölni, és valljuk be, tévéműsorként 2023-ban ez már értéknek és teljesítménynek számít.
