Magyarul is megjelent a könyv, ami Greta Thunberg mellett több mint száz szakértő jegyez. A Klímakönyvnek pedig minden könyvespolcon helye van.
Augusztusban volt öt éve annak, hogy egy 15 éves diáklány úgy döntött, sztrájkolni kezd a svéd parlament előtt, hogy a politikusokat erőteljesebb fellépésre szólítsa fel a klímaváltozással szemben. Greta Thunberg gyorsan világszerte ismert klímaaktivista lett, pedig saját bevallása szerint soha nem akart egy mozgalom arca lenni.
„Ez hatalmas felelősség. Nem akarom ezt csinálni. Meghaladja a képességeimet, napi 24 órában. Tudom, hogy ez fontos, hogy mi a tét. De ez hatalmas felelősség” – mondta annak a vitorlásnak a fedélzetén, amivel Európából az Egyesült Államokba utazott, majd egy olyan beszédet tartott New Yorkban az ENSZ-klímacsúcson, amit azóta is emlegetnek.
Szupercsapat állt össze
Nem titok, hogy a fiatal lányt ez a hatalmas felelősség később sem riasztotta végül vissza, nem adta fel, továbbra is kiáll az általa fontosnak tartott ügyekért, olyannyira, hogy azt is vállalja, hogy emiatt néha bíróság elé citálják. Mindeközben pedig arra is volt ideje, hogy kiadjon egy jó vaskos könyvet.
Hozzá kell tenni, ennek nem ő az egyedüli szerzője, de sikerült egy igazi szupercsapatot összeverbuválni. Több mint száz szakértő osztja meg vele együtt a tudását a Klímakönyv (eredeti címén The Climate Book) című kötetben, ami megjelenése óta New York Times-bestseller lett, és már magyarul is elérhető.
A hosszú listán geofizikusok, oceanográfusok, meteorológusok, mérnökök, közgazdászok, matematikusok, történészek, filozófusok és őslakos vezetők, és olyanok adták a nevüket a könyvhöz, mint például Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (World Health Organization, WHO) főigazgatója, Margaret Atwood kanadai író, vagy Wanjira Mathai, akinek édesanyja, Wangarĩ Maathai 2004-ben Nobel-békedíjat kapott.
A könyv pedig nem lesz könnyű olvasmány, noha mindegyik szerző pár oldalban foglalta össze gondolatait, és grafikonok is segítik a megértést, az óriási fotók pedig gyönyörűen húzzák alá a leírtakat. A több mint ötszáz oldalon rengeteg információ, adat van felsorolva, ezért nem baj, ha lassan haladunk, és tény, hogy talán azok az esszék szólítanak meg talán leginkább, amikben a szerző vagy szerzők személyes történeteket is elmesélnek.
Greta Thunberg iskolásokkal beszélget a londoni Természettudományi Múzeum lépcsőjén (Fotó: Tim Whitby/Getty Images)
Maga Greta Thunberg is hajlamos tankönyvszerűen írni a saját összekötő szövegeiben, de a sorokban ott van ő is, abszolút átjön a személyisége, az, ahogyan a nyilvános szereplései során megismertük, a sürgetés, a felelősségre vonás, hogy cselekednünk kell, amíg nincs késő.
A könyv öt részből áll, elsőként megismerhetjük azt, hogyan működik az éghajlat, majd azt, hogyan változik a bolygónk, hogy mindez hogyan hat ránk, hogy mit tettünk eddig a klímaváltozás ellen, és mi az, amit most kell tennünk. Az esszékben pedig az olvadó jégtábláktól és a vízhiánytól kedve a divaton és fajok pusztulásán át a szén-dioxid-kibocsátásig és a jövő élelmiszer-termeléséig minden szerepel. Egyes témák ismétlődnek, vissza- és visszatérnek, de ennek nyilván az is az oka, hogy ezek a kérdések a legégetőbbek.
A reményt ki kell harcolni
Vannak esszék, amelyektől fellelkesülünk majd, amik enyhíthetik a klímaszorongást, az ökogyászt, ami könnyen eluralkodhat rajtunk. George Mombiot és Rebecca Wrigley például az ún. visszavadításról szóló esszéjével ezt el tudta érni, és az egyik legmeghatározóbb környezetvédelmi könyv pesszimista címét is átfordították. „A visszavadítás lehetőséget ad nekünk, hogy elkezdjük helyrehozni azoknak a hatalmas károknak egy részét, amelyek mi okoztunk az élővilágnak, és ezzel együtt begyógyíthatjuk az önmagunkon ejtett sebeket is. Ez védhet meg minket legjobban a kétségbeeséstől. A néma tavaszt harsány nyárrá változtathatjuk” – írják.
És van, amelyektől lehet, hogy kétségbeesünk, elfog egy kicsit a reménytelenség érzése, pedig a remény az fontos, ezt Greta Thunberg is elismeri.
Még mindig van időnk, hogy elkerüljük a legrosszabb következményeket. Még mindig van remény, de ez a remény szertefoszlik, ha semmin nem változtatunk
– írja a bevezetőben, majd a könyv végén ismét visszatér ehhez a témához, és leszögezi, a remény nem jelenti azt, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben lenne. „Nem arról szól, hogy homokba dugjuk a fejünket, és tündérmeséket hallgatunk a nem létező technológiai megoldásokról. Nem kiskapukról és kreatív könyvelési trükkökről van szó. Számomra a remény nem olyasmi, amit mástól kapunk, hanem az, amit ki kell érdemelnünk, amit mi harcolunk ki magunknak” – teszi hozzá.
Ha a klímaválságról van szó, akkor nyilvánvalóan mindig felmerül az, hogy kinek a felelőssége az, hogy idejutottunk. A bolygó mindenkié, de egyforma felelősség terhel vajon mindenkit, egyformán érintenek a káros hatások mindenkit? Nos, a válasz az, hogy nem, sok mindentől függ, hogy ki miről tehet és milyen terheket visel.
És nemcsak térben, hanem időben is érdekes felgöngyölíteni mindazt, ami idevezetett. Mint az egyik szerző írja, már a legelső települések maradványai között akadtak olyan bizonyítékok, miszerint az emberiség evolúciós hajtóerőnek számít. Van, aki pedig rávilágít arra, nem is feltétlenül az a gond, hogy mennyien vagyunk, hanem az, hogy mit csinálunk. Mondjuk a számok, az arányok fontosak, J.R. McNeill környezettörténész szerint például nem azzal változtattuk meg radikálisan a bolygót, mert bármi újat tettünk volna, hanem azzal, hogy mindent ugyanúgy csináltunk, mint korábban, csak más léptékben.
Mondjuk azt, hogy a szén elégetéséből származó szén-dioxid pár fokkal melegebbé teheti a Földet, az nem új felfedezés, ezt már Svante Arrhenius svéd kémikus 1896-ban előre jelezte, csak éppen sem ő, sem mások nem tulajdonítottak neki nagyobb jelentőséget. A fosszilis tüzelőanyagok pedig óriási problémát jelentenek, ez az egyik legfontosabb frontvonal, a másik pedig – ahogyan a könyvből kiderült, az élelmiszer-termelés.
Életforma vs éghajlat
A rossz hír pedig az, hogy a múltban, illetve a jelenben is tett próbálkozások nem feltétlenül segítenek minket. Gondot jelent például az, hogy egyes kibocsátásokat nem vesznek figyelembe, amikor kiszámolják a szén-dioxid-kibocsátás éves mértékét, hogy van olyan szén-dioxid-terhelés, amit annak az országnak tulajdonítják, ahol a hozzákapcsolódó terméket előállítják, nem pedig ahol használják, és ezzel is lehet csalni.
És lehet, hogy vannak olyan csodaként kezelt megoldások, mint például a szén-dioxid-leválasztás és -tárolás, ám egyes szakértők szerint ezeket kissé hiteltelenítik a cégek, amelyek támogatják a módszereket. Igen, az ökológiailábnyom-számláló is egy ilyen vállalathoz köthető, mégpedig a BP-hez, korábbi nevén a British Petroleumhoz.
Tovább is van: az elektromos autók sem hozzák majd el a Kánaánt. Ahogyan a könyvben írják, nem lehet energiát termelni emberi és környezeti költségek nélkül, persze azért tehetünk, hogy a károkat csökkentsük. És mi a helyzet az újrahasznosítással? A becslések szerint a világon termelődő műanyaghulladék kilenc százaléka jut el az újrahasznosító üzemekig. Egyes szakértők szerint a reális megoldást a már bizonyított technológiák, mint például a szél- és napenergia jelenti, és persze nekünk is változnunk kell.
Greta Thunberg klímaaktivista, Ed Hawkins klimatológus globális felmelegedési csíkjai előtt, ami könyvnek borítóját illusztrálja (Fotó: Tim Whitby/Getty Images)
Mint Greta Thunberg írja, az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change, IPCC) szerint ahhoz, hogy 1,5 fokban korlátozzuk a globális felmelegedést, gyors, mélyreható és példátlan változtatásra van szükség a társdalom minden területén. Vagyis sem az egyéni életmódváltás, sem egyes vállalatok zöld fejlesztései nem lesznek elegek, csak akkor tudjuk magunkat a csávából kihúzni, ha képezzük magunkat és másokat, mert így tudunk közelebb kerülni a lehetséges megoldáshoz.
Ez persze nem lesz könnyű. Hogy miért nem, azt nyilván mi is sejtjük, de a szerzők is kifejtik a véleményüket. Van, aki szerint soha sem volt célunk, hogy megóvjuk az éghajlatot, hanem az, hogy megóvjuk az életformánkat.
A kiváltságos helyzetben lévő emberek ritkán vizsgálják meg kivételezettségük alapjait. Talán mélyen belül az éghajlati krízis semmissé teszi a haladás ígéretét, és ezért sok ember, aki nem feltétlenül klímaváltozás-tagadó, mégis ellenáll az értelmes cselekvésnek
– írja Naomi Oreskes tudománytörténész.
A globális felmelegedés Katherina Hayhoe klímakutató szerint mindenkit érinteni fog, mi sem vagyunk kivételek. Magyarország is előkerül a könyvben, Felipe J. Colón-González, a Londoni Egyetem fertőző betegségekkel foglalkozó adjunktusa szerint az éghajlatváltozás miatt a malária és dengue-láz mérsékelt övi országokban, például nálunk is elterjedhet.
Hány ember kell a változáshoz?
És kinek szól a Klímakönyv? Sajnos feltételezhetjük, hogy akiket nem érdekel a klímaváltozás, vagy akik szerint nincs is klímaválság, azok nem fogják kezükbe venni a kötetet, hanem inkább azok olvassák majd el, akik kisebb és nagyobb mértékben eddig is tisztában voltak azzal, hogy baj van. Nekik viszont nagyon hasznos lehet, hogy egy könyvben össze van foglalva minden, amit tudni érdemes, és hátha oda tudják nyomni olyasvalaki kezébe, aki ugyan szkeptikus vagy nem eléggé motivált, de úgy gondolják, egy ilyen könyvvel lehet rá hatni.
De vajon mennyi emberre van szükség ahhoz, hogy változást tudjunk elérni? Erica Chenoweth politológus, a Harvard Egyetem professzora Az emberek hatalma című esszéjében kifejti, egyes aktivisták szerint 3,5 százalék a változáshoz szükséges küszöb. Megfigyelések szerint ugyanis a kormány megdöntéséért küzdő tömegmozgalmak akkor nem buktak meg, ha képesek voltak mobilizálni a népesség 3,5 százalékát. Hozzátette, szerinte sajnos ezt a szabályt több okból sem lehet alkalmazni a klímamozgalomra, és úgy tűnik, hogy a 25 százalékot kellene megcélozni, ugyanis ez a nagy léptékű, tényleges viselkedésváltozás fordulópontja.
Hogy pontosan min is kellene változtatni, pontosabban mit kellene tennünk, azt Greta Thunberg össze is foglalja a könyv végén, vannak általános szempontok, olyan tettek, amikre együtt, társadalomként kell vállalkoznunk. Emellett persze egyénileg is hozzá kell járulnunk a változáshoz, külön ki is emeli, kik azok, akik többet tehetnek, mint mások, és ebben a felsorolásban bizony a média, az újságírók is szerepelnek. Azt leszögezi, természetesen nem akarja megmondani senkinek, hogy mit tegyen, a lista arra szolgál, hogy tudjon miből válogatni az, aki tenni akar valamit. Közben pedig arra biztat mindenkit, hallassuk a hangunkat, és követeljük, amivel tartoznak nekünk.
A klímakrízis a legnagyobb kihívás, amivel az emberiségnek valaha szembe kellett néznie. De ezzel együtt történelmi lehetőség is arra, hogy néhány múltbéli hibánkat jóvátegyük. Nem oldhatjuk meg ezt a válságot ugyanazokkal az eszközökkel és gondolkodásmóddal, amivel okoztuk
– zárja szavait.
Harry herceg elsírta magát III. Károly döntése miatt, igazi arculcsapásként élte meg
10 dolog, amit tudnod kell a Primarkról a budapesti nyitás előtt
Milliárdokat ér Jennifer Lopez pazar táskagyűjteménye
