Két hete robbant a hír, hogy Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata válságba került. A táncosnőnek és az üzletembernek nagyon más elképzeléseik voltak arról, mit várnak egy kapcsolattól, ez okozhatta a gondokat.
Alexandra nyomban el is költözött saját lakásából édesanyjához. Akkor még nem mondták ki, hogy szakítottak, sőt a pletykák szerint Dávidot nagyon megviselte ez az időszak és csak remélte, visszakapja szerelmét. A napokban azonban egyre több jel utalt arra, hogy nincs visszaút: Alexandra elkezdte árulni saját lakását, majd pár nappal később mind a két fél Instagram-oldaláról eltűntek a közös fotók. Hivatalosan még akkor sem mondták ki, hogy két év után véget ért a kapcsolatuk, de hát erre vannak a szemfüles rajongók.
Redditen futótűzként terjed egy fotó, melyen Dávid egy új lánnyal simul össze a székesfehérvári karácsonyi vásáron. A Bors állítása szerint a szőke hölgy Dávid oldalán elismert sportoló, akiről azt is tudni, hogy egy nagy biztosítási cég tanácsadója. Ez közös pont lehet Dáviddal, aki maga is biztosítási ügynökként tevékenykedik.
A lap összeszedett pár kommentet a bejegyzés alatt, ahol egyáltalán nem kímélték az üzletembert, aki az elmúlt években kapcsolatból kapcsolatba ugrott.
„Mi a fenéért áll össze bárki ezzel a nyálas fejű rosszindulatú fickóval? Olyan bunkó, hogy szavak nincsenek rá, de komolyan, mi az istent látnak benne?”
„Az a nő sem normális, aki ezzel összeáll. Mit várnak tőle?”
„Most legalább más típust választott….szőke, nem fekete.”
A Dávidról készült lesifotót ITT lehet megtekinteni.
Bár ezt egyetlen exnek sem lehet könnyű látnia, nem kizárt, Szandit annyira nem viseli meg a dolog. Korábban barátai azt állították, amióta különköltözött a pár, a táncosnő sokkal boldogabb és felszabadultabb.