nlc.hu
Sztárok
Celebek üzengetése a médiában

Celebek, akik idén egymásnak feszültek a médián keresztül

Idén is ment az adok-kapok a sztárok között, a nézeteltéréseiket pedig sokszor nem személyesen, hanem a közösségi oldalaikon beszélték meg.

Rácz Jenő és Istenes Bence

A sztárséf és a műsorvezető a Sztárboxban mérkőztek meg egymással, ám a meccsüket hosszú üzengetés előzte meg. Istenes Bence először ifjabb Schobert Norbit győzte le, a ringből pedig egyből Rácz Jenőnek üzent: „Úgy hallottam, azt mondogatod az RTL-ben, hogy meg akarsz verni. Na, lássuk!” – mondta a tévés. Így kezdődött, aztán egy szerencsétlen poszttal folytatódott, amely miatt sokan elítéték Istenest és amelyet már a séf sem hagyhatott szó nélkül.

Istenes Bence–Rácz Jenő (16)

Istenes Bence–Rácz Jenő (Fotó: Trenka Attila)

„Szeretnék reagálni egy-két dologra. Tegnap értesültem arról, hogy a Bence kitett egy olyan posztot, amiben gyűlöletkeltés, rasszizmus és hasonlók találhatóak, ami szerintem sem a sportágban, sem mint a képernyősök egyszerűen nem vállalhatunk szerepet” – reagált Rácz Jenő.

A ringben aztán folytatódott az adok-kapok, a séf állítólag csúnya dolgokat kiabált bunyó közben Istenesnek, aki végül alulmaradt a mérkőzésen és utána csalódottan nyilatkozott. Eltelt pár nap, mindenkiben leülepedtek a dolgok és elhatározták magukat, hogy megbeszélik a történteket. Még egy közös képet is posztoltak, mondván, nem lesznek barátok, de ellenségek sem ezután.

Istenes Bence és ifj. Schobert Norbi

A műsorvezető komolyan vette a boxban megszokott üzengetést, hiszen első ellenfelének, Schobert Norbi juniornak is többször beszólt a közösségi oldalain keresztül. „Bejövök, ünnepeltetem magam, kicsit hajolok, bim-bim, kettőt ütök, eldől az ellenfél, és utána szintén ünnepeltetve elhagyom a ringet”mondta a sajtótájékoztató után a tőle megszokott magabiztossággal Istenes Bence.

Istenes Bence és ifjabb Schobert Norbert

Az RTL Sztárbox című műsorának második élő showműsora., Image: 820105393, Fotó: Trenka Attila

Később egy olyan videót is posztolt, amelyen épp a boxzsákot püföli, amire ráragasztottak egy fotót az ellenfeléről. Ifjabb Schobert Norbi nem vette fel a kesztyűt Istenessel, már ami az üzengetést illeti, ellenben az édesapja eléggé kiakadt a tévésre. „Én egy sportverseny előtt se nyilatkoznék így. Nem ismerve a fiatal ellenfél tudását, elszántságát, szorgalmát erejét. Hajrá Norbi jr! Bármi is lesz, már győztes vagy a szerénységedért, szorgalmadért, alázatodért!” – reagált a fitneszguru.

A mérkőzést végül pontozással Istenes Bence nyerte, a meccs után pedig megjegyezte, hogy Norbi jr. nagyon keményen küzdött és méltó ellenfele volt. 

Lakatos Márk és Kembe Sorel

A Jóban rosszban egykori színésze gyakran fejti ki a véleményét a TikTok-oldalán, főleg bulvár témákkal kapcsolatban. Az egyik díjátadó gála után megjegyezte, hogy a sztárok ilyenkor a divattervezőknek könyörögnek, hogy adjanak nekik ruhát, amiben elmehetnek az eseményre. „Szegény divattervezők ilyenkor a szemüket forgatják, amikor egy esemény közeledik, mert minden iszonyat nagy sztár könyörög nekik, hogy adjanak már egy ruhát” – hangzott el gúnyosan a videóban.

Lakatos Márk

Lakatos Márk (Fotó: Olajos Piroska)

Lakatos Márk nem hagyhatta ezt szó nélkül, a #Bochkor című műsorban reagált Kembe Sorel kijelentésére. „Akkora suttyóság, amit ez a fiú magyaráz. Az, hogy fogalma sincs, hogy egy ilyen rendezvény miről szól, az biztos” – mondta a stylist, de a válaszra sem kellett sokat várni. 

A díjátadó gálák a díjátadásra vannak kitalálva

– kezdte mondanivalóját a színész, Lakatos pedig hamar reagált a TikTokon. „Nem baj a tájékozatlanság, de kínos, ha még arroganciával is párosul. (…)Már csak annyiban sincs meg benned az igényesség, hogy megnézd, Tatár Csilla műsorvezető volt, vagy sem, csak nyomod a hülyeséget. Az én esetemben azt mondod, hogy nem én jutok eszedbe a divattervezésről, hanem Náray Tamás. Még jó, hiszen én nem is vagyok divattervező, hanem stylist vagyok. (…)Az a baj, hogy nem vagy képben, nem értesz hozzá, és még hülyeségeket is beszélsz. Puszi” – zárult a szócsata.

Tatár Csilla és a magamutogató celebek a Glamour-gálán

Márciusban volt a Glamour WOTY díjátadó gála, amelyen egy impozáns show-t is láthattak a jelenlévők. Azonban nem mindenki a műsorra koncentrált, többen voltak, akik egyáltalán nem figyeltek a műsorra a díjátadó alatt, ami Tatár Csillának is szemet szúrt – egy posztban reagált a történtekre. 

„(…) És üzenem mindenkinek, aki a díjátadó alatt háttal állt a színpadnak, csivitelt, röhögött, magát fotózta, semmitmondó gifeket készített a barinőivel, és szart arra, hogy a műsorvezető, a díjazottak, a főszerkesztő éppen beszél. (…) Teljesen nyilvánvaló, hogy nem azért jöttek, hogy ünnepeljék mások munkáját, szorgalmát, tehetségét, nem azért jöttek, hogy büszkén lehessenek, részesei legyenek sikeres nők történeteinek, hanem azért, hogy a tökéletes ruhafotó elkészülhessen a fotófal előtt, amire aztán rá lehet majd tenni a #womanpower hashtaget, mert az mennyire menő már. A szellemi restség magasiskolája” – írta Instagram-sztoriban a műsorvezető.

Tatár Csilla

Tatár Csilla

Egyből elkezdődött a tippelgetés, hogy vajon kire gondolhatott, majd egy pár résztvevő is hozzászólt a poszthoz. Sokan azt írták, hogy Szabó Zsófi volt az, aki hangoskodott a háttérben és ahelyett, hogy csendben nézte volna a show-t, inkább szelfizgetett és nevetgélt a barátnőivel. Hogy kire gondolt pontosan Tatár Csilla, arról a mai napig nem beszélt, csupán annyit mondott, hogy általánosságban fogalmazott. 

Curtis és Majka

A két előadó hosszú éveken keresztül dolgozott együtt és nemcsak munkatársak, de barátok is voltak. Három évvel ezelőtt szakadt meg a kapcsolatuk először, de Majka végül engedett és visszafogadta a bandába a rappert. Nem telt el sok idő, bejelentették, hogy végleg különválnak. Curtis nyár elején beszélt róla először, hogy teljesült az álma, miszerint zenekarral koncertezik majd, és már meg is vannak a tagok – ezt egy nagyon hosszú bejegyzésben taglalta, amelyben elrejtett pár utalást is előző partnerére vonatkozóan. 

„Egy éve léptem meg életem / karrierem legkomolyabb döntését. Az emberek 99% temetett és kígyót békát kiáltott rám. Azóta az egyik alapembere lettem az RTL KLUB -nak. A saját zenekarommal a CURTIS LIVE-al minden helyszínt megtöltünk. Szakmailag, erkölcsileg és anyagilag is meg vagyok becsülve mindig mindenhol. Jaaa és ezt a posztot is saját házam kertjéből írhatom nektek ahonnan nem sokára elindulhatok az ugyan csak saját autómmal a városba. A lényeg és tanulság annyi ,hogy soha ne elégedjetek meg a közepessel és ne engedjétek meg SENKINEK, hogy kihasználjon titeket. Ne engedjétek meg, hogy megalázzanak és kevesebbnek érezd magad emiatt. Több van bennetek mint azt hinnétek  Maradunk végig!!!” – írta a posztban.

Majka pár nap múlva reagált a Facebook-oldalán. „Attila! Egészen furcsa, hogy még mindig ott tartunk, hogy nekem üzengetsz a közösségi médiában, pedig minden olyan jól alakul elvileg a te életedben. Annyi hazugságot kitermeltél a nyilatkozataidban az elmúlt egy évben arról, hogy kettőnk kapcsolata miért és hogyan ért véget, én mindvégig hallgattam, mert abszolút nem érdekem, hogy a te közönséged csalódjon. Azt viszont nem lehet, hogy soha nem reagálok semmilyen gátlástalan mondandódra, mert a végén azt hiszik, nekünk van félnivalónk. (…) Azt írod, hogy életed legfontosabb döntését hoztad meg egy évvel ezelőtt. Az igazság az, hogy mi hoztuk meg helyetted. Tudatos karrierépítésnek állítod be az egy évvel ezelőtti eseményeket, pedig életed legnagyobb faszságát követted el, amiből aztán jól jöttél ki, mint azóta mindenből. Egészen elképesztő, hogy te azóta kész tényként, sőt (!!) igazságként kezeled a saját hazugságod. De igazad van.. az idő mindent megold, rendbe tesz… (…) Senkinek nem jut eszébe felhívni a figyelmed arra, hogy legalább a tüzet ne csináld ilyen posztokkal. Ehhez azért kell, hogy legyen az ember arcán bőr… De megértem őket is, mivel tudom, hogy semmi rosszat nem akarnak neked, és mindenki azon volt/van, hogy rendbe tedd az életed. Sok sikert hozzá, úgy látom, jól alakul… szívesen” – olvasható a bejegyzésben.

Úgy látszik, Curtis a kiírásával lezártnak tekintette a vitát, hiszen már nem reagált korábbi munkatársa posztjára.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top