nlc.hu
Sztárok
Kerek születésnapos sztárok 2023-ban

Mintha nem fogna rajtuk a kor – Ezek a sztárok ünnepeltek idén kerek évszámot

A legtöbben pozitív oldalról tekintenek az idő múlására.

Néha mind lesokkolódunk, hogy az idő kereke nem csak felettünk, de kedvenceink felett is ugyan úgy jár. Bár, jópáran vannak, akikről ezt külsőleg meg se tudnánk mondani. 

De olyanok is, ha szabad ilyen mondani, akiknek kifejezetten jól áll a kor. Idén sokan átléptek egy olyan kort, amire néha mérföldkőként gondolunk, de sztárok nem minden esetben vannak ezzel így.

Jakupcsek Gabriella január 21-én lett 60 éves

Jakupcsek Gabriella

Fotó: Birtron Szabolcs

A műsorvezető egyelőre nem érzi, hogy lassítania kéne, sőt, még csak most vannak olyan dolgok, amikbe szeretne belevágni. 

Nem szabad sürgetni a végét semminek, az eljön magától. Akkor élek és az tart életben, ha csinálok valamit. Vessük már el azt a stigmát, hogy 50, 60, 70 évesen valami már nem képernyőképes, munkaképes, nem nő, stb. 46 éves voltam, amikor a harmadik gyereket szültem, amit értetlenséggel fogadtak. Ma pedig már teljesen bevett dolog, sokan követnek – fogalmazott a születésnapján Jakupcsek. – Dolgozom, nem feltétlenül tévés munkákon, hanem nagy projektek kommunikációs előkészítésében. Ezekből vagy lesz valami, vagy nem. El kellett fogadnom, hogy semmi nem fix. Harminc évig alkalmazott voltam, és ezt az új helyzetet még tanulom, bár az utóbbi években mindig volt B-terv a tévé mellett. Illetve a könyvet szeretném kiterjeszteni úgy, hogy akár egy jó mozgalommá váljon. Emellett vannak a motivációs előadásaim is, amelyekkel cégeknek segítek. Azt csinálom, amiben hiszek is, ez az én luxusom.

Varga Izabella április 5-én lett 50 éves

Varga Izabella

Fotó: Schumy Csaba

Varga Izát a Barátok közt Szilágyi Nórájaként ismerte meg az ország, de azóta számos műsorban és sorozatban feltűnt. Legutóbb a Szelfi Egyetem című rövidfilmben alakított tanárnőt, emellett pedig készül a diplomamunkája, de azért egy rövid poszt erejéig megemlékezett az 50. születésnapjáról.

Félúton a 100-hoz. Ha elérem, nyert ügyem van… 100 fölött már kevesen halnak meg.

Koós Réka május 23-án lett 50 éves

Koós Réka

Fotó: Schumy Csaba

„Ez a nap is olyan lesz, mint a többi. A menedzserem délelőttre leszervezett egy találkozót, este meg haknim lesz. Ünnepelni csak a hétvégén fogok, a párom, Bálint készül egy kis kerti ünnepéllyel. Arra a napra direkt nem vállaltam semmit, hogy legyen idő kicsit kikapcsolódni” árulta el az nlc-nek Réka, aki arról is szót ejtett, jelent-e bármit neki ez a szám.

Nem nagyon foglalkozom vele, de elmenni azért nem tudok mellette. Nőként betölteni az ötvenet azért más, mint férfiként. Szerencsére makkegészséges vagyok, jó formában érzem magam, szóval igazából majdnem mindegy, hogy negyven vagyok vagy ötven. Nem nagyon érzem a különbséget. Nem szabad halogatni a döntéseket, nem kell elodázni az örömöket. Addig kell megtenni a dolgokat, amíg lehetőséged van rá. Nem tíz vagy tizenöt év múlva, hanem most.

Rubint Réka június 28-án lett 45 éves

Rubint Réka

Fotó: Birton Szabolcs

Szeretem megünnepelni. Alapból kedvelem az ünnepségeket, legyen szó házassági évfordulóról, vagy Valentin-napról. Úgy gondolom, ezek az események azért vannak, hogy az ember kimaxolja és kifejezze a szeretetét a másik iránt. Sokkal jobban szeretek adni, mint kapni. Tudom, hogy manapság azt mondják, legyen minden nap Valentin-nap, vagy anyák napja, de valójában ezt nem lehet így. Az ember összességében amúgy is hálát ad Istennek, hogy egészséges, vannak szerettei, de amikor eljön a nap, ami rólad szól, az azért más. Pici gyerekkorunktól van benne egy kis izgalom, egy kis titokzatosság – mondta az nlc-nek a fitneszlady, aki férjével kettesben ünnepelte születésnapját. – Tavaly is meglepett egy néhány napos úttal, egy olyan élménnyel, ami bakancslistás volt számomra. Gyanítom, most is készül valami ilyesmire, mert pontosan tudja, mennyire szeretek élményeket gyűjteni. Már jóval a születésnapom előtt bejelölte ezt a dátumot a naptáramban, hogy ekkorra ne tervezzek semmit, a helyszínről viszont nem árult el részleteket. Nem vagyok táskás, ékszeres nő, inkább utazok. Ez pedig lehet bármi, akár egy kempingezés is, csak kiruccanás legyen. Ez fordítva is igaz, ugyanis én is élményt, utazást szeretek ajándékozni a férjemnek, és a gyerekeimnek.

Liptai Claudia július 15-én lett 50 éves

Liptai Caludia

Fotó: Birton Szabolcs

A műsorvezető egy bikinis fotóval ünnepelte a kerek évszámot, melyen semmilyen retusálást nem alkalmazott.

Nem szoktam ilyen képet kirakni magamról. De ez kell a mai naphoz. Január elseje óta féltem ettől a naptól. A számtól, ami kimondva nem hangzott túl fényesen. 50.Valahogy év elején maga az év sem tűnt piros betűsnek. Aztán egyszer csak mint egy varázsütésre minden megváltozott. Mindent megkaptam. Szóval ez a kép a következő éveim merészségét is mutatja

 – írta bejegyzésében Claudia, aki később így emlékezett vissza a születésnapjára az nlc-nek: „Egyébként engem sosem érdekeltek a szülinapok, engem csak a karácsony érdekel. Nem azért, mert félek a születésnapomtól, hanem mert nem érdekel. De tudtam, hogy az Ádám biztosan készül valamivel, talán pont azért, mert kerek… Én egyet kértem a jó Istentől, hogy a születésnapomon dolgozni akarok, nem akarok haszontalan lenni. Azt mondtam, akkor leszek boldog, hogyha nem azzal foglalkozom, 50 éves lettem, hanem dolgozhatom, és így is történt. Reggel, amikor felkeltünk, mondta az Ádám, hogy van egy ajándéka, én pedig reméltem, nem egy fizikális ajándék, mert mindig jobban örülök az élménynek. Elővette a laptopját, és egy 1 óra 10 perces kisfilmet levetített, amiben mindenki, aki nagy valószínűséggel valaha az életemben benne volt, és még él, a Kern Andrástól Gálvölgyi Jánosig mindenki üzent és mondott valami szépet. Ha valami szívbe markoló és maradandó, akkor az ez. Csodálatos élmény volt.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top