2023 igazi bababoom volt a sztárvilágban. Habár ez az év keserédes volt, hiszen majd’ minden hétre jutott egy válás, vagy szakítás híre, ugyan ennyi örömöt is hordozott. Nem csak csodás esküvők szemtanúi lehettünk, de láthattuk kedvenceik örömét, amikor új családtagjaikat mutatták be.
Stohl Luca
A műsorvezető az Instagram-oldalán jelentette be, hogy május harmadikán megszülte kislányát, aki a Róza nevet kapta.
„Természetesen egészséges mértékben izgatott vagyok, hogy minden rendben menjen és egy egészséges kisbabából egy vidám, okos gyereket és boldog felnőttet neveljünk. A családban és baráti körben sok babával és gyerekkel találkozom, a szülőkkel pedig rengeteget beszélgetek, de ez összehasonlíthatatlan azzal a felelősséggel, amivel a saját szülői létünk jár majd” – mondta az ATV Híradó műsorvezetője a szülés előtt.
Kulcsár Edina
Az egykori szépségirálynő május 11-én adott életet harmadik gyermekének, Amarának. A szülésnél jelen volt férje, G.w.M. is, amiről utólag több fotót és videót is megosztottak a boldog szülők. Habár sokáig nem akarták megmutatni a nyilvánosságnak Amarát, októberben a Story magazin címlapján osztottak meg egy édes családi fotót.
„Azt beszéltük Márkkal, hogy ha ez a gyerek ilyen tökéletes lett számunkra kívül-belül, akkor jöjjön még bármennyi!” – mondta akkor a háromgyermekes exszépségkirálynő.
Békefi Viki
Békefi Viki és Feng Ya Ou június 9-én pillanthatta meg végre a csöppséget. A gólyahír apropóján érkezett meg a „Várnak rám” című duettjük klipje is. A videóból a kislányuk neve is kiderül: Mei Liza.
„Habár sejtettük, hogy a szülinapomkor már hárman ünnepelhetünk, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen a 32. születésnapomra érkezik. Ez a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphattam az élettől. Szerencsére minden rendben zajlott, Viki is jól van. Alig vártuk, hogy szétkürtölhessük a világnak, hogy mennyire boldogok és teljesek vagyunk!” – mondta a büszke apuka.
Solti Berni
Július 11-én megszületett Solti Ádám és Solti Berni első közös gyermeke. A színész és felesége Instagramon tettek közzé egy aranyos fotót, melyen az édesapa és édesanya, legfelül pedig a legapróbb kéz látható.
Veled lett egy kerek egész minden
– írták a bejegyzésben.
Dér Heni
Az énekesnő tavaly karácsonykor jelentette be, hogy második gyermekével várandós. Később pedig az is kiderült, ezúttal kislányt hord a szíve alatt. Július 17-én Instagram-oldalán tudatta a hírt, megszületett a pici, aki a Blanka nevet kapta.
Heni a várandóssága alatt is kifejezetten aktív volt: edzett, nagy pocakkal koncertezett és ellátta az otthoni teendőket. Június végén viszont bejelentette, hivatalosan is letette a munkát és készen áll második gyermeke érkezésére. A kislány azonban még váratott magára. Ez nem volt újdonság Heni számára, ugyanis fiát szintén túlhordta, hiába próbálkozott mindennel, a kiírt időpont után indult csak be a szülés, ráadásul éppen a kocsiban, így végül szirénázó mentőautó vitte őt be a kórházba.
Németh Kristóf
Németh Kristóf augusztus 3-án az Instagram-oldalán jelentette be, hogy megszületett a harmadik gyermeke. A színész felesége, Zita augusztus elejére volt kiírva a második babájukkal.
„Isten hozott, Németh Olivér! Mindenki egészséges és elmondhatatlanul boldog! Soli Deo Gloria!” – írta bejegyzésében a színész.
Hosszú Katinka
Hosszú Katinka gyermeke augusztus 6-án jött a világra. A 34 éves – háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és tizenötszörös Európa-bajnok – úszónő kislánynak adott életet. A gólyahírt Katinka jelentette be a közösségi oldalán. A sportolónő posztjából kiderül, hogy a kislánya a Kamília nevet kapta.
Megszületett számunkra a világ csodája! Már most nagyon szeretünk Layber-Gelencsér Kamília.
Vasvári Vivien
Szeptember 6-án megszületett Vivien és második férje, Bodnár Zsigmond közös gyermeke. Az influenszer, modell a közösségi oldalán számolt be a gólyahírről.
„Nagyon hálás vagyok a Jó Istennek, hogy egészséges, erős kisfiunk született. Csodás 40 perc alatt jött a világra 52 cm és 3,4 kg-val. Minden percet és minden fájdalmat megért újra az, hogy természetesen hozzam a világra a kisfiunkat. A férjem is minden szempontból támogatott és végig velünk volt” – írta posztjában Vivien.
Puskás-Dallos Bogi
Puskás-Dallos Bogi és Puskás-Dallos Peti izgatottan várták már, hogy megérkezzen a trónörökös. Végül szeptember 8-án örömmel újságolták, szülők lettek.
„Szia, világ! Puskás-Dallos Ábel 2023.09.07. Eljött ez a csodálatos pillanat, hogy karunkba ölelhetjük kisfiunkat. Semmihez sem fogható érzés. Imádunk, szeretünk és mindig vigyázni fogunk rád, Ábel. Köszönjük szépen azt a rengeteg szeretetteljes jókívánságot, kedvességet, amit kaptunk a családunktól, barátainktól, tőletek az elmúlt 9 hónapban” – írta az örömteli posztban Peti.
Szabó Erika
A színésznő október 17-én életet adott első gyermekének, Nolennek. A híresség 14 évvel ezelőtt otthagyta a Barátok köztöt, ám a szakmáját azóta sem hagyta abba. Az újdonsült édesanya most viszont egy kis pihenőre vonult, hogy minden idejét a kisbabájára szánja.
Az a terv, hogy egy évadot még biztosan kihagyok a színházból, és utána szép fokozatosan térek vissza. Az én szakmámban azt is tudni kell kezelni, ha az ember épp nincs a figyelem középpontjában, vagy épp csak kisebb szerepek jutnak neki. Ez így egészséges, és bennem ez soha nem okozott rossz érzést.