nlc.hu
Sztárok
Janicsák Veca új párja

Janicsák Veca először beszélt új szerelméről, akivel össze is költözött

Már másfél éve együtt vannak.

Janicsák Veca mozgalmas éveket tudhat a háta mögött: átesett egy komoly műtéten, elvált a férjétől, majd a kislányával új életet kezdtek. A Celeb vagyok, ments ki innen! című műsorában szólta el magát, amikor az egyik kincsvadászat után megkapta a szerettei által küldött csomagot. A doboz egy könyvet is tartalmazott, amibe a kislánya, a szerettei és a szerelme is írt egy-egy üzenetet. Azóta tudni, hogy új párja van. Eddig nem beszélt a kapcsolatról, a hot! magazinnal azonban most kivételt tett.

„Idén már ki merem jelenteni, hogy a tavalyi évben boldog párkapcsolatban éltem. Kevesen tudják, mert nem posztolok folyton a közösségi oldalakon. Nincs mit bizonygatnom, és nincs is annyi időm rá. Egy csomószor lemegy a nap, és azt veszem észre, hogy tök jól, tehát vagy boldogan, vagy aktívan, vagy produktívan telt. De közben meg nem raktam ki semmit, nem foglalkoztam vele. Azt érzem, hogy most minden jól van úgy, ahogy van” – kezdte a lapnak az énekesnő, aki azt is elárulta, hogy a válás után kételkedett abban, hogy újra szerelmes lesz.

Janicsák Veca

Janicsák Veca (Fotó: Trenka Attila)

„Ki is jelentettem magamnak, hogy a francnak van kedve. Őszintén szólva a válás után fellélegeztem egy picit, lejött rólam az a teher, hogy állandóan megfeleljek valaki másnak, hogy teljesíteni akarok, és esetleg nem kapom vissza azt az energiát, amit belefektettem. Ez rengeteg dolgot vett el tőlem, saját magamtól, a saját magammal töltött minőségi időmből, ami persze ilyen nagyon mai spirituális hülyeségnek tűnik, de tényleg így van. Például ami energiát a tanulásba tudok fektetni, azt azért tudom, mert nem kell problémáznom másokon, nem az köti le a gondolataimat, hogy mi lesz otthon, hanem van egy biztos hátterem, egy jól működő párkapcsolatom. De már tudom azt is, hogy egyedül is megállom a helyemet a világban, és ha bármikor úgy hozza az élet, akkor úgy is remekül leszek, boldog és kiegyensúlyozott emberként – akár egyedül” – nyilatkozta a sztár, aki már össze is költözött a választottjával.

„Éppen mostanában költöztünk össze, most jutottunk el erre a pontra. A kapcsolatunk megérett erre. Mindketten úgy éreztük, hogy ez megkönnyíti az együtt töltött minőségi időt is. Ha egy héten csak egy napot, egy estét, de tényleg minőségben, ketten tudunk tölteni, az nagy dolog. És mivel neki is van gyermeke, meg nekem is, így ezért ők így együtt is vannak nálunk, meg felváltva is.” 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top