Elégedett az életével Várkonyi Andrea, aki egy hosszabb interjút adott a Story Magazinnak. Az elmúlt években az egykori műsorvezető élete sok tekintetben megújult: szűntek meg régi barátságok, de születtek újak is, megváltozott a munkája, valamint feleség lett: 2021. szeptember 24-én egy fényűző lakodalmon mondta ki a boldogító igent a milliárdos üzletembernek, Mészáros Lőrincnek. A magánéletükről azóta is csak ritkán nyilatkoznak. Az édesanya viszont tisztázni akart néhány téves információt a kapcsolatukat illetően, ezért például arról is beszélt a lapnak, mi igaz abból, hogy Lőrinc miatta hagyta el a feleségét.
„Él az a tévhit, hogy miattam hagyta el a feleségét. Persze ilyen is történt már a világon, szóval ha így történt volna, bevallanánk. De nem így történt. A felesége kezdeményezte a válást 36 évnyi házasság után, amikor mi még épphogy csak ismertük egymást munkából kifolyólag. A sorrend azért fontos, mert a családjába való megérkezésem nehezebb lett volna, ha miattam válnak el. A Life TV-nél dolgoztam, és talán kétszer találkoztunk mások jelenlétében. Aztán vezetőváltás volt a csatornánál, és nem úgy alakultak a dolgok, ahogy az az eredeti megállapodásban szerepelt, ezért ezen a ponton vele mint tulajdonossal is egyeztetnem kellett, a felmondásomat terveztem az új feltételek miatt. Eközben indult el a válása, mi beszéltünk párszor, és természetesen megvolt köztünk a szimpátia, de még csak annyit sem mondott, hogy szép a szemem. Egyikünk sem akart volna többet egy nem tiszta helyzetben. Aztán azzal, hogy ő elvált, ez a szimpátia tovább tudott mélyülni, és megérkeztünk egymás életébe” – mesélte a lapnak Várkonyi Andrea.
Az exkluzív interjút és a hozzá készült képsorozatot a holnap megjelenő Story Magazinban találod!