nlc.hu
Sztárok
Gianni Annoni 53 éves lett

Ilyen olasz macsóként ismerte meg az ország a ma 53 éves Gianni Annonit

Nem csodálkozunk azon, hogy levette a lábáról Debreczeni Zitát.

1994-ben a Közgazdasági Egyetem ösztöndíjasaként jött Magyarországra Gianni Annoni, majd meg is vetette a lábát kis hazánkban. Gianni a diplomaszerzés után pizzázót nyitott, és országos hírnévre tett szert, amikor Friderikusz Sándor a Fantasztikus Európából című műsorában szerepelt. 

Gianni Annoni

Fotó: Hajnal Stefi (Stefánia)

Később több alkalommal is megcsillogtatta műsorvezetői tudását. Mindeközben számos étterem üzletvezetője lett. Majd megismerkedett Debreczeni Zitával, aki először nem volt jó véleménnyel az étteremtulajdonosról.

A Havazin című műsort forgattam 2008-ban, amelynek műsorvezetője voltam. Épp Olaszországban forgattunk és Gianni volt az egyik vendég. Mint férfi tetszett nekem, de amikor forgattunk, nem tűnt olyan jó fejnek. Nem volt laza, beképzeltnek tűnt, de külsőleg nagyon-nagyon tetszett

 – mesélte Zita. Férjének viszont teljesen más első benyomása volt. 

Gyönyörű volt, mint most is, de akkor azt éreztem, hogy még túl fiatal. 26-27 éves volt, akkor még más íven haladt tovább az életünk – emlékezett vissza Gianni. A sors azonban úgy rendezte, hogy később egy belvárosi rendezvényen ismét összefutottak. – Az esemény után rám írt Facebookon, de mivel nem voltunk ismerősök, csak két hét után vettem észre az üzenetet, ami mindössze annyi volt ’Ciao’. Válaszoltam neki, elnézést kértem, hogy ilyen soká reagálok, majd elkérte a számomat. Elkezdtünk beszélgetni, majd kiderült, hogy ugyanarra a születésnapra vagyunk hivatalosak. Onnantól pedig valahogy mentek a dolgok a maguk útján.” 

Februárban ünnepelték 10. házassági évfordulójukat, ahol már ott volt két gyönyörű gyermekük, Gianfranco Máté és Gregorio Ádám

Gianni Annoni
Megnézem
Összes kép (7)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top