nlc.hu
Sztárok
Ilyen "kölyök" volt 20 éve Puskás-Dallos Peti

20 éve van a színpadon Puskás-Dallos Peti, akiből univerzális tehetség lett az évek alatt

20 éve, kereken 2005-ben indult el Puskás-Dallos Peti karrierje a Megasztárral. Ahogyan sokan mások, el is kallódhatott volna, de ma már énekesként, műsorvezetőként és színházi színészként is láthatjuk őt.

Kócos, tépett haj, mondhatjuk, hogy totális káosz az öltözködésben, és igazi egyéniség a színpadon. Így ismerhettük meg Puskás Petit a Megasztár 3. évadjában 2005-ben. 20 éves volt akkor, és benne volt a pakliban, hogy „elkallódik”, ahogyan sok más, tehetségkutatóban feltűnt fiatal. Azonban ő nem tékozolta el a tehetségét, és látványos karriert futott be. „Azért 20 éves voltam, és nem 15.  És nagy szerencsém volt, hogy a szüleim lévén valamennyire ismertem a színházi világot- mondta nekünk pár éve Peti, aki szerint, ha nincsenek a szülei, akkor X-Faktor mentor sem lett volna belőle. – Emlékszem, hogy a Megasztár utáni első fél évben mindent elkövettem, amivel tönkretehettem volna a karrieremet. Egyszerűen azért, mert ellustultam, elhittem magamról, hogy sztár vagyok, akinek nem kell semmit sem csinálnia. Ha akkor apukám nem szól rám nagyon erőteljesen, ha nem lettek volna őszinte kritikák a családomtól, akkor ma már nem állnék a színpadon.”

Tilla, mint példakép

A Megasztár óta pedig a színháztól a showműsorokon át, egészen a koncertekig mindenhol találkozhatunk vele. Szinte egyetlen perc “üresjárat” sem volt a szakmai életében, amit ő a jó helyzetfelismerésének tulajdonít. Húsz év távlatából pedig mindig felmerül a kérdés, hogy valaki hogyan képzelte el a jövőjét korábban. Vajon a ma már színész-zenész-műsorvezető, ezt a karriert álmodta meg magának? Ő úgy fogalmazott, hogy egy olyan kiindulópontként tekint a Megasztárra, amely alapvetően határozta meg az életét. „Ott találkoztam Novák Péterrel és Till Attilával, akkor megfogalmaztam magamban, hogy valami ilyesmi szeretnék lenni. Egy közszereplő, aki ott van a színházban, a zenében, aki több szerepben helytáll. Az volt az elképzelésem, hogy a saját márkámat, amire ma már a brand a trendi szó, felépítsem.”

De bármennyire sokoldalú közszereplő is, mindig úgy képzelte, hogy a zene lesz a főszereplő, már ami a karrierjét érinti. És tény, hogy Peti volt a Való Világ műsorvezetője, az Álarcos énekes házigazdája és a Sztárban sztárban is versenyzett, de ezeken kívül a színházban is láthatja a közönség, februárban például a Madách Színházban a József és a színes szélesvásznú álomkabátban, amiben az egyik szereposztásban Péter alakítja Józsefet. És ne felejtsük el a The Biebers zenei sikereit sem.

Puskás Péter 2005-ben
Megnézem
Összes kép (5)

Már csak egy Puskás Peti létezik

Korábban a Megasztárt említettük, mint mindennek az alapja, de a legnagyobb szakmai sikerének az X-Faktort tartja, ahol több évadon keresztül volt mentor. „Az igazi áttörést kétségkívül az X-Faktor jelentette, és abból is a második évadom. Akkor éreztem azt igazán, hogy azt mutatom a tévénézőknek, amilyen valójában vagyok. A tévézés szerintem akkor működik, amikor elengeded azt, hogy ez egy munka, ahol teljesíteni kell. Annak megy, aki önmaga tud lenni, mert minden más ledobódik a tévéképernyőről… Műsorvezetőként az első Való Világgal értem be. Amikor elindul a felvétel, már nem váltok, és leszek Puskás Peti, a műsorvezető, hanem az a Puskás Peti maradok, aki a hétköznapokban is vagyok.”

Sorozatok, tv-műsorok és slágerlistás dalok, országos ismertség. A népszerűséget viszont nem mindenki viseli jól. „Akkor nem kell ezt csinálni, ha zavar, hogy csámcsognak a magánéleteden – mondta a Telexnek Puskás, aki úgy fogalmazott, hogy a Megasztár, vagy az X-Faktor tévéműsorok, és senki számára nem titok, hogy a show-ról is szólnak. – Ezért is szeretik és nézik az emberek. A közönség természetesen kíváncsi arra, hogy mi a személyes történetük a versenyzőknek, akiket a tévében láthatnak” – mondta Puskás Peti, aki kijelentette azt is, hogy ezzel együtt, összességében minden évadra az volt az érvényes, hogy a végén a legjobb nyert. „Nem számított, hogy ki jött az árvaházból, kinek milyen előélete volt, amit fel tud kapni a kereskedelmi televízió. Caramelnél, Rúzsa Magdinál, vagy az első évadban Tóth Veránál és Oláh Ibolyánál egyszerűen nem voltak nagyobb és jobb hangok azokban a szériákban.”

A 2022-es X-Faktor

A 2022-es X-Faktor B-j: Solyom Berni, ByeAlex, Puskás-Dallos Peti és Kiss Kevin. (fotó: RTL Sajtóklub)

A boldogság rengeteg változást hozott

Ha pedig magánélet, akkor meg kell említenünk, hogy a 2024-ben 40. születésnapját ünneplő énekes, rendhagyó módon felvette a felesége nevét az esküvő után, így lett belőle Puskás-Dallos Péter. 2019-et írtunk, amikor az X-Faktor mentorainak székében, Puskás mellett ott ült Dallos Bogi énekesnő is. Hogy sokkal több van köztük szakmai kapcsolatnál, azt sokáig nem lehetett tudni, mivel titkolták szerelmüket. Végül egy szemfüles rajongó „buktatta le” őket és a szerelmüket. Egy évvel később már a Nyerő Párosban versenyeztek, 2021-ben pedig a lánykérés is megtörtént. Az esküvőre még abban az évben sor került, és a ceremónia után Puskás-Dallos Péter és Puskás-Dallos Boglárkaként köszönthette a násznép. „Elmondhatatlanul boldog vagyok, hogy Bogi férje lettem és úgy éreztem, hogy ne csak a nő vegye fel a férfi nevét, hiszen egyenrangúak vagyunk ebben a frigyben, döntésünkkel mi egy család lettünk, közösen vállaljuk az örömöket és a terheket is, amit az élet hoz számunkra és így a tisztelet és odaadás mindkettőnknek jár egymástól, azzal hogy büszkén viseljük a másik nevét” – írta egy Instagram-posztban a büszke férj. A házaspár első gyermeke 2023 őszén jött a világra, a kisfiú az Ábel nevet kapta a szüleitől.

Puskás-Dallos Péter és Puskás-Dallos Boglárka

Puskás-Dallos Péter és Puskás-Dallos Boglárka (Fotó: Olajos Piroska)

A házaspár régóta élharcosa a környezetvédelemnek, legyen szó új fák ültetéséről, amelyet a Woodapest Egyesülettel közösen tettek meg, szemétszedésről, vagy a ruhák újrahasznosításáról. „Bár úgy tűnik, van még időnk megmenteni a bolygót, mert a tetteink eredménye úgyis csak évtizedek múlva lesz látható, érzékelhető, ahhoz, hogy a végkimenetel pozitív legyen, igenis ma kell cselekednünk. Közösen kell gondolkodni, dolgozni, az ígérgetés már nem elég. Meg kell előznünk a bajt”- nyilatkozta korábban a Marie Claire magazinnak. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top