nlc.hu
Szűrd ki cikkek

Mozgás ülő életmód mellett

Csak ennyi mozgás kell ahhoz, hogy ellensúlyozd az egész napos ülést

Rendkívül megterhelő a szervezet számára az, hogy mostanság 8-10 órákat ülünk a számítógép előtt, majd este átülünk a kanapéra tévézni még egy kicsit.

Ha belegondolunk, borzalmasan sok időt töltünk ülve és görnyedve a számítógép előtt, főleg most, hogy a többségünk home office-ban dolgozik, és emiatt még limitáltabb lett számunkra a mozgás.

Milyen hatással van a sok ülés a szervezetre?

Az állandó ülés és helytelen testtartás miatt kialakulhat hát- és nyakfájdalom, aminek az is lehet a következménye, hogy sokkal gyakrabban fog fájni a fejünk. De ezen túl a mozgásszegény életmóddal kockáztatjuk az elhízást is, sőt, akár depresszió, szorongás is lehet belőle.

Emellett pedig az ülő életmód növeli az úgynevezett metabolikus szindróma esélyét is, melynek jellemzői: magas vércukor- és koleszterinszint, magas vérnyomás, illetve ezek szövődményei, mint például a szív- és érrendszeri betegségek. Egy holland kutatók által végzett vizsgálat szerint pedig a sok ülés ötszörösére növeli a 2-es típusú diabétesz kialakulásának kockázatát. Arról a kellemetlenségről nem is beszélve, hogy székrekedéshez, ezáltal aranyérhez is vezethet, ha állandóan ülünk és nem kompenzáljuk mindennapos mozgással a káros hatásokat.

Mozogj a sok ülés mellett!

Mozogni kell a sok ülés után (Kép: Getty Images)

A rendszeres mozgás a megoldás

Az egész napos ülés negatív hatásait csak úgy tudjuk ellensúlyozni, ha minden áldott nap felállunk a székről, kanapéról, és átmozgatjuk a testünket. Ez általában ijesztő gondolat, mert azt hisszük, hogy a mindennapos mozgás alatt azt kell érteni, hogy legalább egy órát izzadunk nehezebbnél nehezebb tornagyakorlatokkal, melyek gyerekkorunk nem minden esetben jó emlékű testnevelés óráit idézik fel.

A jó hír az, hogy a Columbia Egyetem kutatása szerint erre semmi szükség, elég csupán napi 11 perc mozgás ahhoz, hogy a sok ülés káros hatását enyhítsük a szervezetünkben. A kutatás során összesen közel 45 ezer ember ülési és mozgási szokásait, illetve ezek egészségügyi állapotukra gyakorolt hatásait vizsgálták, és arra jutottak a kutatók, hogy a napi 11 perc pont elég, de persze még jobb, ha 30-40 percet szánunk a mozgásra.

A laborvizsgálat is segít!

Ha folyton ülsz és mozgásszegény életmódot folytatsz, akkor mindenképp érdemes elmenni egy általános laborvizsgálatra – sőt, terheléses vércukorvizsgálatra is -, hogy kiderüljön időben, ha károkat okozott a sok ülés a szervezetedben.

A kutatók elmondták, teljesen mindegy, hogy ezt a 11 vagy 30 percet egyszerre vagy sok részre bontva végezzük el a nap során. Választhatjuk azt a megoldást, hogy napközben felállunk legalább 11-szer az asztal mellől és egyperces tornagyakorlatokat végzünk, vagy az is megfelel a célnak, ha tömbösítve, egyben tudjuk le a napi mozgásadagot. Egy perce pedig bárkinek van a mozgásra óránként, erre még kifogást sem tudunk találni, bármennyire is szeretnénk elkerülni az izzadást.

Források: Sitting-time, physical activity, and depressive symptoms in mid-aged women; Too Much Sitting: The Population-Health Science of Sedentary Behavior; New research shows each hour of sedentary time is associated with a 22% increased risk of developing type 2 diabetes; Joint associations of accelerometer-measured physical activity and sedentary time with all-cause mortality

Milyen mozgásformát válassz?

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top