nlc.hu
Tabuk nélkül
Az aranyér okai

Nem is gondolnád, mi minden okozhatja vagy súlyosbíthatja az aranyeret

A kellemetlen, akár vérzéssel és fájdalommal járó aranyérbetegség hátterében genetikai, életmódbeli, sőt lelki okok is állhatnak.

Genetika

Az aranyérbetegség megjelenéséért több tényező lehet felelős akár önmagában vagy akár együtt, egymás hatását erősítve. Elsőként a genetikai hátteret kell említeni: a kötőszövetek gyengesége örökölhető, ezért idővel akár egyéb hatás nélkül is megnyúlhatnak és engedik az érköteget kitüremkedni.

Nem mindegy, milyen életmódot folytatunk

Aki sokat ül, vagy aki jelentős túlsúllyal küzd, illetve nagyon keveset mozog, az nagyobb eséllyel találkozhat a betegséggel. Például sörhas esetében jelentősen megnő a hasüregi nyomás, amely folyamatosan kifejti káros hatását, függetlenül attól, hogy az illető ül vagy áll.

Székrekedés és erőlködés

Az aranyér kialakulásának egyik leggyakoribb oka a székelés közbeni erőlködés. A székrekedés hátterében nem egyszer a rostban szegény étrend és az alacsony folyadékbevitel áll.

Figyelem! A köhögés közbeni erőlködés, a has és a hát izmainak fokozott megerőltetésével járó sport, mint a súlyemelés vagy bizonyos munkatevékenységek – cipekedés, rakodás –, a csípős és fűszeres ételek fogyasztása, illetve egyes májbetegségek mind az aranyérbetegség rizikófaktorai közé tartoznak.

WC-n való ücsörgés

Az újságolvasást, telefonozgatást ne a vécén ülve csináljuk. Csak akkor menjünk vécére, amikor tényleg kell, és ne időzzünk hosszasan a toaletten, így elkerülhetjük a végbéltájék felesleges terhelését.

Szégyenérzet

Sokan szégyellik, hogy aranyeres megbetegedésük van, és nem fordulnak vele orvoshoz. A legintimebb testrészünk érintett, így nem véletlen, ha az ember szorong, szégyelli magát miatta. De az időhúzás nemcsak amiatt veszélyes, mert az aranyér magától biztosan nem fog meggyógyulni, hanem azért is, mert a betegségnek akár komoly szövődményei is lehetnek: a tartósan fennálló, vérzéssel és gyulladással járó állapot nem marad következmények nélkül.

Aranyér súlyos következményei

Fotó: Getty Images

Stressz

Az aranyér kialakulásának lelki okai is lehetnek. Kiválthatja például a szorongás, idegeskedés, feszültség, hiszen a stressznek komoly hatása van a fizikai, érzelmi és mentális egészségünkre is. Stressz hatására emelkedik a pulzusunk és a vérnyomásunk, szaporább lesz a légzésünk és a szívverésünk. Ha ez a felfokozott állapot tartósan fennáll, akkor az előbb-utóbb az egészségünkre is rányomja a bélyegét.

Anális szex

Az aranyér kockázatát minden olyan állapot és tevékenység növeli, amely megsértheti vagy megfertőzheti a végbél körüli aranyérköteget, illetve fokozott nyomást gyakorol a medencefenékre, valamint a végbél környékére. Az aranyérbetegségre fokozottan hajlamosaknál, illetve aranyereseknél az anális szex egyértelműen kerülendő, mivel a betegség súlyosbodhat, vérző aranyér esetében pedig fertőzéseket, nemi betegségeket és hepatitiszt is elkaphatnak az érintettek.

Az aranyér tüneteit csökkenthetjük vagy a betegséget teljesen elkerülhetjük az egészséges székletürítést biztosító táplálkozással, megfelelő mennyiségű folyadék- és rostbevitellel, továbbá a rendszeres testmozgással. Ha nehéz fizikai munkát végzünk, akkor próbáljunk meg arra törekedni, hogy emeléskor ne erőltessük meg magunkat túlzottan.

(Nyitókép:  Getty Images/Mukhina1)

Szponzorált tartalom

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top