Az uralkodók ragadványnevei többnyire nem szorulnak bonyolult magyarázatokra: ha az illető monarcha jelentős, hősi tetteket hajtott végre, esetleg leigázta a fél világot, akkor megkapta a Hódító vagy a Nagy jelzőt (utóbbiból mellesleg volt vagy száz darab, közte a mi Nagy Lajos királyunkkal), ha meg némileg kreatívabb volt a korabeli propaganda vagy a hálás utókor, akkor meg kapott valami olyan hangzatos becenevet, mint mondjuk az Oroszlánszívű. A tömeggyilkosságokra hajlamosaknak a Rettenetes, Véres, esetleg Karóbahúzó néven váltak ismertté, a jámbor, nyájas és jóképű figuráknak pedig a Szép jelző járt, ezek mellett meg gyakorlatilag bármi belefért a Rőtszakállútól a Hőnszeretetten át a Könyvesig.
Persze az korántsem biztos, hogy az összes uralkodó kiérdemelte a ragadványnevét (sőt: biztos, hogy nem), de hát ez már csak egy ilyen műfaj. Bár a nevek meglehetősen nagy változatosságot mutatnak, közös bennük, hogy a legtöbbjük elég jól (de minimum elfogadhatóan) cseng; még azok is, amelyek azért olyan sok mindent nem árulnak el a viselőjükről. Ez egyébként meglepő módon fokozottan igaz a fenyegető hangzású nevekre: elvégre ki ne akarna mondjuk Rettegett Ivánként bevonulni a történelembe?
Ilja Jefimovics Repin: Rettegett Iván és fia 1581. november 16-án (forrás: Wikipedia)
Vannak azonban olyan uralkodói ragadványnevek is – nem is kevés -, amelyek valahogy kevésbé szerencsések. Sőt: nem ritkán egyenesen röhejesek (bizonyos esetekben talán nem is szándékosan). Ilyenekből válogattunk most:
Káposzta Ivajlo bolgár cár:
Eredetileg pásztor volt, ez a különös becenév pedig az alacsony származására utal. Időnként Retekként is említik, ami talán még rosszabbul hangzik. Több győztes csatát vívott a hódító tatárok ellen, 1277-ben meg egy parasztlázadást vezetve letaszította a trónról az addig uralkodó Csendes Konstantin cárt, a királynét viszont megtartotta magának. Sajnos csupán egy évig uralkodott, utána a régi uralkodó hívei és a tatárok együttes erővel lebírták.
III. (Idióta) Childerich frank király
A Meroving-dinasztia utolsó királya inkább csak díszként ült a trónon. Ökrösszekéren járt, ha külországi követeket fogadott az udvarban, jobbára csak bölcsen bólogatott, és azokat a frázisokat ismételgette, amelyeket a majordomusok korábban a szájába adtak, úgy általában pedig semmit nem értett abból, ami körülötte történik. Kis Pipin aztán 751-ben megfosztotta a tróntól, és kolostorba záratta. Ott is halt meg pár évvel később.
II. (Hebegő) Lajos nyugati frank király
Ez a nem túl sikeres, kissé tutyimutyi és fizikailag is gyönge, ám alapvetően jó indulatú uralkodó összesen két évig húzta a trónon, majd 879-ben háborúba vonult a vikingek ellen, és nem sokkal később meghalt valamilyen betegségben. Érdekesség, hogy ő nemzette a szintén fantasztikus nevű III. (Együgyű) Károlyt, aki amúgy a nevével ellentétben egyáltalán nem volt hülye.
V. (Henye) Lajos nyugati frank király
986-tól 987-ig, vagyis pont egy évig uralkodott, és közben gyakorlatilag nem csinált az égadta világon semmit. Mit is mondhatnánk; könnyű ezzel a figurával azonosulni.
II. (Orrnélküli vagy Levágott Orrú) Iusztinianosz bizánci császár
Erőszakos ember és kegyetlen zsarnok volt, aki aztán erőszakos halállal is végezte. Becsületére legyen mondva, a jelek szerint nem különösebben zavarta, amikor a lázadók 695-ben elfoglalták Konstantinápolyt, és őt, a gyűlölt császárt csúnyán megcsonkították. Pár évvel később sikerrel kapaszkodott vissza a hatalomba, arany műorrot készíttetett magának, és brutális módon számolt le ellenfeleivel.
II. (Szerencsétlen) Piero de’ Medici
V. (Trágyanevű) Kónsztantinosz bizánci császár
Kónsztantinosz kiváló hadvezér és keménykezű uralkodó volt, aki ráadásul – fanatikus ikonoklasztaként – kérlelhetetlenül üldözte a képtisztelőket, szóval életében is sok ellenséget szerzett, és a későbbi korok bizánci történetírói sem bántak vele kesztyűs kézzel; ez tükrözi a beceneve is.
IX. (Nyáladzó) Alfonz leóni király
Alfonz király nem volt leszedálva, hanem épp ellenkezőleg: amikor felidegesítették (és ez gyakran megtörtént!), ordítva és nyálat köpködve vezette a feszültséget.
II. (Szerencsétlen) Piero de’ Medici
A reneszánsz Firenze egyik különösen balsorsú uralkodója, egy agresszív, arrogáns és ostoba fráter, aki „melléknevét egy sor katasztrofális hibájának köszönhette, melyek bukásához vezettek.” Talán ennyi elég is róla.
Fingó Eystein
A hülyenévadás legnagyobb mesterei egyértelműen a vikingek voltak, Eystein Halfdansson, vagyis Fingó Eystein pedig, aki (talán) valamikor a 8. században vezette a skandináv hódítókat, még ebből az elképesztően erős mezőnyből is magasan kiemelkedett. Hogy a becenevét azért kapta, mert állandóan kínozták a szelek, vagy esetleg azért, mert olyan harsány, feltűnő, netán szórakoztató személyiség volt, azt sajnos nem tudjuk, de ez tulajdonképpen mindegy is.
Halfdan, a Rossz Házigazda
Fingós Eystein fia állítólag jól megfizette katonáit, ám az étellel már nem bánt ilyen bőkezűen. Ne kövessük a példáját!
