Mary Dixon egy Írországból bevándorolt farmer lányaként született a Connecticut állambeli Killinglyben, 1752-ben. 18 évesen férjhez ment egy Isaac Pike nevű férfihoz, a következő évben pedig világra hozta első gyermekét, az ifjabb Isaac Pike-ot. Férje néhány évvel később elhunyt, a fiatal özvegy pedig újra megházasodott. Második férjét, John Kiest is fiúgyermekkel ajándékozta meg. A 19. századi Amerikában – ahogy a világ számos más táján – jellemzően ez volt a nők sorsa. Társadalmi és politikai befolyásuk gyakorlatilag nem volt, leányként az apjuktól, feleségként pedig a férjüktől függtek, de még ha hajadonok maradtak is, általában egy fiútestvér vagy egy másik férfi rokon irányította az életüket. Nem lehetett saját üzletük, nem köthettek szerződéseket, az pedig végképp fel sem merült bennük, hogy saját találmányt szabadalmaztassanak.
Mary Dixon Kies
A Franciaország és Nagy-Britannia között zajló napóleoni háborúk azonban kényes helyzetbe hozták az Egyesült Államokat. Különösképp Nagy-Britannia tette próbára az államszövetség függetlenségét, többek között a tengeri kereskedelmi forgalom korlátozásával, mire Thomas Jefferson elnök kezdeményezésére a kongresszus általános kereskedelmi embargót vezetett be minden külföldi nemzettel szemben. A kereskedelem hivatalos befagyasztása azonban megbénította az amerikai gazdaságot. Katasztrofális hatással volt mindez a divatiparra is, mely ebben a helyzetben kénytelen volt a korábban jellemzően Nagy-Britanniából importált árut belföldön előállítani.
Szalagos szalmakalap a 19. század közepéről (Fotó: Heritage Art/Heritage Images via Getty Images)
Mary Dixon Kies ebben az időszakban fejlesztett ki egy új típusú kalapkészítési technikát, melynek lényege az volt, hogy cérnát és selymet szőtt a szalmakalapokba. Az új típusú fejfedő rövidesen hatalmas divat lett. Kies pedig kihasználva 1790-es szabadalmi törvény adta lehetőséget, aminek értelmében „bármely személy vagy személyek” – tehát potenciálisan nők is – folyamodhattak eredeti módszereik vagy formatervezéseik oltalmáért, szabadalmi kérelmet nyújtott be az általa kidolgozott kalapkészítési metódusra. 1809. május 5-én az Amerikai Egyesült Államok történetében első nőként meg is kapta a hivatalos szabadalmat, melyet személyesen James Madison elnök írt alá. A first lady, Dolley Madison pedig levelet küldött neki, melyben gratulált az innovációhoz, valamint a bátor lépéshez, melyet a nők érvényesülésének érdekében tett.
Sikerét azonban nem tudta anyagi javakra váltani, még úgy sem, hogy a fia és több barátja is jelentős összegeket fektetett a vállalkozásába, ugyanis a kalapfajta időközben kiment a divatból, ez pedig a Kies által kifejlesztett technikát is elértéktelenítette. Későbbi életéről viszonylag keveset tudni. Annyi bizonyos, hogy 1813-ban újra megözvegyült, idős korára pedig súlyosan elszegényedett. 85 éves korában elfeledve és nincstelenül halt meg, egy jelöletlen sírban temették el.
128 évvel a halála után szülővárosában, Killinglyben a helyi történelmi és genealógiai társaság, elismerve érdemeit, méltó emlékművet állíttatott a temetőben a tiszteletére. 2006-ban beválasztották a Nemzeti Feltaláló Hírességek Csarnokába.
