nlc.hu
Trend
Lemondott Andrew Cuomo

Lemondott a szexuális zaklatással vádolt New York-i kormányzó

Andrew Cuomo kedden bejelentette, két hét múlva elhagyja a hivatalát.

Andrew Cuomót az év eleje óta 11 nő vádolta meg azzal, hogy szexuális tartalmú megjegyzéseket tett nekik, vagy „illetlenül” érintette meg őket. A kormányzó a kezdetektől tagadta az ellene felhozott vádakat, de korábban elnézést kért, ha – ahogyan fogalmazott – akaratlanul kellemetlen helyzetbe hozott néhány nőt.  Cuomo manhattani irodájából közvetített beszédében kijelentette, 14 napon belül elhagyja hivatalát, írja az MTI.

„Ez az egyik legnehezebb időszak a kormányzat számára. A kormánynak ma valóban működnie kell. A kormánynak teljesítenie kell. Ez élet-halál kérdése. Az utolsó dolog, amit a kormányzatnak tennie kellene, az, hogy zavaró tényezőkre pazarolja az energiáját, és én nem lehetek ennek az oka. Azt gondolom, hogy a körülményekre való tekintettel a leginkább úgy segíthetek, ha félreállok és hagyom, hogy a kormány visszatérjen a kormányzáshoz. Ezt fogom tenni” – fogalmazott Cuomo. 

Keddi beszéde végén Cuomo saját lányaihoz szólt. „Azt akarom, hogy tudják, hogy soha nem viselkedtem tiszteletlenül egyetlen nővel sem és soha nem bánnék másként egy nővel, mint ahogy szeretném, hogy velük bánjanak. Apátok hibázott, bocsánatot kért, és tanult belőle. Erről szól az élet” – fogalmazott a 63 éves kormányzó.

 

Andrew Cuomo

Tüntetők követelik a szexuális zaklatással vádolt Andrew Cuomo New York-i kormányzó lemondását hivatala előtt 2021. augusztus 4-én (Fotó: MTI / AP / Brittainy Newman)

Letitia James, New York állam főügyésze egy héttel ezelőtt ismertette az általa vezetett független vizsgálat részleteit. James akkor kijelentette: a kormányzó több nőt is szexuálisan zaklatott, köztük olyanokat, akik a politikus irodájában dolgoztak. A vizsgálat azt is megállapította, hogy Andrew Cuomo és támogatói bosszút álltak az egyik korábbi alkalmazotton, aki vádakkal állt elő. „A kormányzó és csapata lépéseket tett annak érdekében, hogy megtoroljanak legalább egy volt alkalmazottat, amiért elmondta történetét. A független vizsgálat arra a következtetésre jutott, hogy Andrew Cuomo kormányzó szexuálisan zaklatott több nőt, és ezzel megsértette a szövetségi és a tagállami törvényeket egyaránt” – fogalmazott a főügyész. Hozzátette: a zaklatási vádak mellett Cuomót felelősség terheli az „ellenséges és mérgező munkahelyi légkörért” is.

Az ügy miatt már állami és országos politikai vezetők is követelték Cuomo lemondását. A demokrata párt prominensei közül például Bill de Blasio, New York polgármestere, Charles Schumer, az amerikai szenátus többségi, demokrata párti vezetője, és Andrea Stewart-Cousins, New York állam szenátusának többségi, demokrata párti vezetője is felszólították a politikust, hogy hagyja el hivatalát. Joe Biden amerikai elnök a Cuomo elleni vizsgálat ismertetése után azt mondta: a New York-i kormányzónak le kellene mondania. Biden akkor úgy fogalmazott: tartja magát ahhoz, amit márciusban mondott, hogy ha beigazolódnak a Cuomo ellen felhozott vádak, akkor úgy véli, a kormányzónak le kellene mondania.

A zaklatási botrányokat megelőzően februárban egy szövetségi vizsgálat is indult Andrew Cuomo ellen. A  politikust és munkatársait azzal gyanúsítják, hogy adatokat titkoltak el a nyilvánosság elől a New York államban lévő idősotthonokban történt, koronavírus okozta halálesetek számával kapcsolatban. 

Kapcsolódó cikkek: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top