nlc.hu
Trend
Ruhák a Dancing With The Stars első két adásából

Flitterek, tollak, csillogás – Nem kíméli a szemet a Dancing With The Stars ruhaparádéja

Ezerrel pörög a Dancing With The Stars új évada, mutatjuk, milyen szettekben igyekeztek a sztárok meghódítani a zsűrit tánctudásukkal – akik maguk sem szenvedtek hiányt flitterekben.

Már két rész is lement a Dancing With The Stars új évadából, aminek ruháit Demeter Richárd és Holdampf Linda stylistok választották ki a versenyzők, a zsűri és a műsorvezetők számára. Nem bízták a véletlenre és show-műsorhoz méltó mennyiségű ruhadekor ékesítette az öltözékeket, amik a táncversenyeken edződött szemeknek talán megszokott látványt nyújthattak, ám mindenki másnak retinaszaggató élményt adtak.

Ahogy arról már írtunk, a műsor ismét import telenovellasztárral rajtolt, Facundo Arana, aka Ivo ült két műsor erejéig az egyik zsűrszékben, sőt, búcsúzóul még a színpadon is villantott egy Dirty Dancing-pillanatot. Igaz, tánc helyett ő énekelt, rekedt bárénekes hangja és lábrázós-ugráló performansza biztosan nyomot hagyott mindenkiben, aki láthatta. De beszéljünk a ruhájáról, végtére is most erről van szó. Ivó roppant visszafogott öltözéket kapott, nem tudom, ezt ő harcolta ki vagy eleve így terveztek vele, a fekete öltönynadrág és bordó ing párosa mindenesetre egy random irodai napon is megállná a helyét. Egyedül a fekete flitteres zakó mutatta, itt most mégis a reflektorok fényében kell majd valamit előadni. 

Facundo Arana

Fotó: TV2

Stohl Andrással egyébként szinte matchy-matchy volt a szettjük, még szerencse, hogy a műsorvezetőn az első adásban láthattuk a ragyogó rátétekkel egyébként nagyon szépen díszített zakót.

Stohl András

Fotó: TV2

A műsorvezetőknél maradva Lékai-Kiss Ramóna hófehér ruhája mindenképp említést érdemel: a body és az áttetsző, csillogó nadrág párosa gyönyörűen állt rajta, és az uszály is jó ötlet volt, igaz néhány szögből hasonlított picit egy derekára rögzített asztalterítőre, de abból feltétlenül az ízlésesebb fajta volt.

Lékai-Kiss Ramóna

Fotó: TV2

Hátulról, kiigazgatva például kimondottan látványos a ruha, nem csodálkoznék, ha menyasszonyok tucatjai kaptak volna kedvet egy hasonló öltözékhez a nagy napra.

Lékai-Kiss Ramóna

Fotó: TV2

Ramóna a második adásra sem akármilyen ruhát kapott, habos-babos, kék ruhacsodájáról nekünk egy az egyben Jennifer Lopez stílusa jutott eszünkbe – egészen addig, míg meg nem akadt a szemünk a tüll csillogásán. Az már inkább terelte vissza a show-műsoros hangulatba a látványt, mint tartotta a vörös szőnyeges események színvonalán. 

Lékai-Kiss Ramóna

Fotó: TV2

Ördög Nórát a zsűri tagjaként láthatjuk a képernyőn, első alkalommal egy álomszép estélyi ruhában tündökölt, amit külön izgalmassá tett a fémöv és a rátétek, amiket szívesebben megnéznénk élőben is, olyan huncutul díszesek voltak.

Ördög Nóra

Fotó: TV2

Másodszorra már sajnos nem jellemezte ennyi kifinomultság az öltözékét. A Kardashian-klánra jellemző, harisnyát a cipőre stílus egész egyszerűen nem illik Ördög Nórához (ami megnyugtató), másrészt a combfix kilátszó csíkja a full flitter miniruhával mondjuk úgy, hogy a Pretty Woman első képkockáit idézik. 

Ördög Nóra

Fotó: TV2

Csobot Adél

Adél nagy kedvence a nézőknek, meg is értjük, kanárisárga táncruhájában alaposan megtáncoltatta partnerét az első adásban, kétség sem fért hozzá, hogy tovább fognak jutni. A strasszkövekkel és rojtokkal díszített ruha nem volt végtelenül túlbonyolított kialakítású, ám a szín gondoskodott a látványról, az énekesnőn pazarul állt.  

Csobot Adél

Fotó: TV2

Másodszorra egy vérpezsdítő tangót adtak elő, aminél jól működött a standard fekete-vörös színkombináció. Adél volt a temperamentumos vörös, csípőig sliccelt szoknyában és csillogó bodyban, ami esetén jó ötlet volt a hosszú ruhaujj, mely anélkül ellensúlyozta a lábak látványát, hogy feleslegesen zárttá tette volna a ruhát. Partnerét, Hegyes Bertalant klasszikus férfi táncruhában láthattuk, mélyen dekoltált, csillogó inggel, aminek ebben a műfajban abszolút helye van. 

Csobot Adél és partnere

Fotó: TV2

Berki Mazsi

Berki Mazsi, akiről immár azt is tudhatjuk, miért tartotta meg a Berki nevet, az eddigi fellépésekre egészen visszafogott szereléseket kapott. Persze az ő sötétkék ruhájának is addig tartott a sliccelése, ahol a dekoltázsa kezdődött, ám ez mégiscsak egy táncműsor, ennyi szabad bőrfelület szépen megfért a színpadon.

Berki Mazsi és partnere

Fotó: TV2

Mi több, a második adásban viselt pöttyös kis ruhácskája inkább csak cuki volt, mint látványos. Jól állt neki, hozta a kötelezőt, ám annál egy gondolatnyival sem többet.

Berki Mazsi és partnere

Fotó: TV2

Zimány Linda

Zimány Linda és partnere salsát járt legutóbb a színpadon, ám sajnos még az sem mentette meg őket a kieséstől, hogy a produkció zenei alapját a Vad angyal főcímdala, a Cambio dolor szolgáltatta. Pedig Linda még picit énekelt is. De ne keseredjünk el, inkább emlékezzünk vissza, micsoda gyönyörű, tollakkal ékesített ruhában táncolt a jogász-influenszer az első adásban, amikor rumbát adtak elő.

Zimány Linda és Bődi Dénes

Fotó: TV2

A mostani Barbie-pink csoda sem maradt el látványban az első ruhától, meghagyták a tollas vonalat is, ám ezúttal könnyedebb módon dolgozták fel, ami illett a dalhoz, a hangulathoz, Lindán pedig határozottan jól mutatott a táncruha.

Zimány Linda és partnere

Fotó: TV2

Iván Bence

Iván Bence és Stana Alexandra kettőse ugyanolyan piros, flitteres overallt kapott az első adásra, ami a bankrablós tematikához jól passzolt, a Cha Cha Chához, amit táncoltak, már kevésbé.

Iván Bence és Stana Alexandra

Fotó: TV2

De továbbjutottak, és ez a lényeg, így ismét láthattuk őket a színpadon! Alexandra ezúttal egy rafinált kialakítású, full flitter ruhát kapott, ami tökéletes választásnak bizonyult, Bence öltözéke pedig tűpontosan hozta a férfi táncosoktól elvárt színharmóniát és stílust. Talán csak a csokornyakkendő lila színe az, ami szokatlan választásnak tűnik, de ennyire, kérem, ne legyünk szőrszálhasogatók.

Iván Bence és Stana Alexandra táncos

Fotó: TV2

Kökény Attila

Kökény Attila, amennyire visszafogottan éjfekete ruhát viselt az első adásban, annyira volt bevállalós a második fordulóban, ahol jelentős felületet kapott rajta is a királykék szín. Jól működött mindkét szett, hozta a kötelezőt, azaz szépen kiemelte és kiegészítette a női táncos szépségét. 

Kökény Attila

Fotó: TV2

Kökény Attila és partnere

Fotó: TV2

Bárdosi Sándor

Bárdosi Sanyit megtalálják a mókás jelmezek, kíváncsian várjuk, milyen szereléseket fog bevállalni a következő adásokban. Eddig volt már dzsungeles Ken baba, ami esetén egyébként furcsálljuk, hogy az ing mintája hogyhogy ennyire eltért táncpartnere ruhájának mintájától, ám sebaj, ahogy pörögtek-forogtak, így is látványos volt a kettősük. 

Bárdosi Sanyi és partnere

Fotó: TV2

Míg az első adásban Űrgammák-ruhát Pap Dorciékon láthattunk, most Bárdosi Sándor nyerte el a vicces stílus díját, mikor Rocky vs. paso doble produkciójukhoz kék Tini Nindzsa Teknőcnek öltöztették. Képzavar a javából, de viselni tudta, annyi szent, a cipője pedig szuper menő volt.

Bárdosi Sanyi és partnere

Fotó: TV2

Pap Dorci

Az Exatlon Hungary egykori Kihívója, mint már emlegettük, táncpartnerével együtt űrruhás táncruhát kapott az első adásban, amiből szerencséjére neki jutott a csinosabb darab. Bár a két szett egymáshoz nem passzolt, a produkció egészéhez jól illettek, és sikert is arattak.

Pap Dorci és partnere

Fotó: TV2

Második fellépésükre éles váltással egy igazán szép, hosszú szoknyás ruhát terveztek a számára. Az elegáns darab igazán nőies volt, rafinált kialakítású volt a felsőrész és csak úgy libbent a szoknya. Nagyon jól állt rajta, a sárga szín pedig sóként fűszerezte a látványt.

Pap Dorci és partnere

Fotó: TV2

Somhegyi Krisztián

Somhegyi Krisztiánék hip hopot táncoltak az első alkalommal, aminél a streetstyle hangulatról a ruhák kukásmellényszíne is gondoskodott, ami mellett a fekete latexnek tűnő betétek… nos, igen, azok pedig a szemeteszsákokat juttatták eszünkbe. Mit mondhatnánk, a legkevésbé ezek a szettek lopták be magukat a szívünkbe, még annak ellenére is, hogy párként szuperül működtek a színpadon.

Somhegyi Krisztián

Fotó: TV2

Nem úgy a második adás alkalmával, a rumbájukhoz tervezett öltözékek tökéletes választások voltak, igaz, a Titanic-os vonalat mindössze a Tóth Katica nyakába akasztott kék medálos nyaklánc jelképezte. Ez ezen a ponton egy picit kényszeredett volt, ám nézzük a táncot, a rumbát, és máris nem lesz panasz a ragyogó párosra.

Somhegyi Krisztián és partnere

Fotó: TV2

Rubint Réka

Végül, a ruhamustrát az első, nagyon csalódott kiesővel, azaz Rubint Rékával zárjuk, aki könnyen lehet, hogy ruhájára sem fog jó szívvel visszaemlékezni. A kivillanó bimbótapaszok biztosan nem szándékos látványelemek voltak, sokkal inkább ruhakészítési hibák, és amennyire próbálták a felsőrészt izgalmassá tenni, annyira volt egyszerű a szatén midiszoknya kialakítása. Andrei Mangra nála szerencsésebb kialakítású fellépőruhában búcsúzott a színpadtól. 

Rubint Réka és Andrei Mangra

Fotó: TV2

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top