Divat & város címmel nyílt kiállítás a közelmúltban a Kiscelli Múzeum barokk romtemplomában, Pest, Buda és Óbuda egyesítésének 150. évfordulója alkalmából. A tárlat az öltözködés szemszögéből mutatja be az elmúlt másfél évszázad kulturális és társadalmi változásait. A kiállításon mintegy több 120 teljes női, férfi, illetve gyerek öltözék, ezen felül kiegészítők, valamint divatmagazinok, dokumentumok és egészen különleges tárgyak elevenítik fel, miként formálta a divat a magyar főváros identitását.
A kiállítás anyagának nagyjából 85 százalékát a Kiscelli Múzeum saját gyűjteménye teszi ki, míg a maradék 15 százalékot nagy közgyűjteményekből, így többek között az Iparművészeti Múzeumtól, a Nemzeti Múzeumtól, a Hadtörténeti Múzeumtól kölcsönözték, de magánszemélyek, így divattervezők, modellek, vagy épp egykori butikosok is a múzeum rendelkezésére bocsátottak öltözékeket, tárgyakat. A tárlat valóban, teljes egészében felöleli a 1873-tól 2023-ig tartó időszakot, hiszen abban a történelmi emlékek mellett 23 kortárs tervezői darab is helyet kapott.
Fotó: Neményi Márton
„A divatot sokszor a kiváltságosokkal azonosítják, a kiállítás anyagának összeállításakor azonban cél volt, hogy minél változatosabb tárgyak kerüljenek be, ne csak az elit legszebb darabjait mutassuk be” – mondta dr. Szatmári Judit Anna, a kiállítás kurátora. Éppen ezért a pazar báli ruhák, díszruhák mellett számos egészen más funkciójú öltözék, így utcai ruhák, sportuhák, otthoni öltözetek is megjelennek a kiállításon, a különböző korok és különféle társadalmi osztályok ruhatárából. Így kerülhetett például alig néhány méterre egymástól egy száz éve élt cselédlány feslett kabátkája és a tárlat legértékesebb darabja, gróf Zichy Sarolta díszöltözete az 1916-os királykoronázásról.
Szabókból divattervezők
„Budapest inkább követő város volt mindig is, nem voltunk, mint ahogy ma sem vagyunk olyan szintű divatfőváros, mint Párizs vagy New York. A kiállításon azt lehet főként nyomon követni, hogy ezekhez a divatfővárosokhoz viszonyítva mikor, hogy álltunk, mennyire mozogtunk együtt Párizzsal, vagy éppen Béccsel. Hiszen a monarchia idején óhatatlanul Bécs volt az város, amivel divat szempontjából is össze voltunk kötve, aminek egyébként nem mindig örültek a budapestiek” – fogalmazott a kurátor. Rámutatott: a hazai divatnak mindig is megvoltak az olyan sajátosságai, melyek nehézséget okoztak, hiszen itt nem voltak olyan hagyományai a ruhaiparnak, mint Franciaországban, illetve olyan széles fogyasztói réteg sem, mint Nyugat-Európában.
Persze a magyar főváros divatjának is megvoltak a maga fénykorai. „Az első ilyen fénykor a századforduló időszaka volt, amikor a pezsgő és fejlődő nagyvárosban rengeteg divatszalon üzemelt. 1903-ban elvált a női- és férfi szabó ipartestület: a női egy sokkal gyorsabban változó, trendkövető irányba indult el, míg a férfi szabóságok esetében az időtállóságra és minőségi kivételezésre került a hangsúly.”
A következő kiemelkedő korszak az 1930-as évek volt, amikor a magyaros divat került előtérbe. „Ez azért volt különösen fontos lépcsőfok, mert a magyaros divatot nem lehetett Párizsban tervezni. Ez helyben történt meg, az alkotók innentől kezdve már nem szabók voltak, hanem divattervezők” – magyarázta dr. Szatmári Judit Anna.
1948-ban aztán létrejött a Magyar Iparművészeti Főiskola, ekkortól kezdtek hazánkban tervezőművészeket képezni.
„Az államosítással megszüntetik az addig működő szabóság-rendszert is. Az újonnan képzett tervezőművészek bekerülnek az újonnan felállított gyárakba, ami az elején nem egy nagy sikertörténet. A hatvanas-hetvenes évekre azonban a politikai nyomás enyhül, egyre jobban érvényesülnek a piaci szempontok is, a fogyasztói igények egyre jobban megjelennek a szocialista iparban is, ennek eredményeképp pedig a tervezők is sokkal jobban ki tudnak bontakozni. A hetvenes években a tervezők megmutathatták mit tudnak és ekkor az ipar is még mögöttük állt. A nyolcvanas években aztán megkezdődött a hanyatlás, a rendszervártás pedig totálisan lesöpörte a magyar textilipart.”
Szatmári Judit Anna (fotó: Neményi Márton)
Ami pedig akkor összeomlott, rendszerszinten többé nem épült újjá. Valami más épült helyette: kis cégek, tervezők, sokféle kis egyéni világ. A rendszerváltás utáni évtizedek magyar divatját már ezek határozták, határozzák meg.
A városi divat mint kommunikáció
„Az öltözködés a nagyvárosban mindig fontosabb szerephez jut, mint egy kis közösségben. Mert egy kis közösségben mindig tudod, hogy a másik kicsoda és bár ebben a közegben is kommunikál a ruha, nem ez az egyetlen eszköz, hiszen a személyes ismeretség is társul hozzá. Egy nagyvárosban viszont az öltözék akár kizárólagos vizuális kommunikációs forma is lehet idegenek között, hiszen akit nem ismersz, annak az öltözékéből tudsz következtetni arra, hogy ki lehet. Ezért használják az emberek az öltözéküket kommunikációra, ami persze a megtévesztés eszköze is lehet” – fejtegette a kurátor.
Bár városi divatról van szó, attól sosem lehet, sosem lehetett teljesen elválasztani a népies motívumokat sem, ez pedig a kiállítások is visszaköszön. Városi emberek is hordták, városi tervezők is inspirálódtak népies motívumokból. Említhetjük akár a ’30-as évek magyaros divat mozgalmát, mely a német befolyással szemben született meg, vagy a ’70-es évek folk trendjét, amikor óriási divat volt népies darabokat hordani, rácsatlakozva a nemzetközi vonalra, a hippi irányzatra, magyaros megközelítésben. Napjainkban pedig újra reneszánszát éli a hagyományos népi motívumok használata a kortárs divattervezésben.
Színek és korok
A tárlat elrendezése egészen eredeti koncepciót követ: nem évszámok szerint, kronológiai sorrendben halad ugyanis, a öltözékeket és tárgyakat színek szerint csoportosítva helyezték el a kiállítótérben. Ez egyfelől mutatós és igen stílusos megoldás, hiszen a divatban meghatározó szerepet töltenek be a (trend)színek. Másfelől pedig így kerülhettek egymás mellé a különböző korok sokszor hasonló vonásokat hordozó darabjai is, rámutatva a divat örök körforgására, az időről időről visszatérő irányzatokra és azok – akár magától értetődő, akár egészen meglepő – egymásra hatására. A tárlat bejárását még izgalmasabbá tehetjük azzal, ha ránézésre megpróbáljuk megtippelni, hogy egy-egy tárgy mely évből vagy évtizedből származhat, majd csak ezután olvassuk el a kihelyezett tájékoztató táblácskákat, hogy vajon eltaláltuk-e. A jobb megértést, illetve az ismeretszerzést számos fotó, videó, szöveges ismertető, valamint az öltözékek szempontjából releváns festmények is segítik.
A Divat & város című kiállítás 2024. április 14-ig tekinthető meg a Kiscelli Múzeum (1037 Budapest, Kiscelli utca 108.) barokk romteplomában. A felnőtt belépőjegy ára 3000 forint, a diák- és nyugdíjas jegyeké 1500 forint, a családi jegy (2 felnőtt és 2 kiskorú részére) 6000 forint. A tárlat előre meghirdetett időpontokban 90 perces kurátori tárlatvezetéssel is bejárható, mely regisztrációhoz kötött, az erre szóló programjegy (amivel az állandó és időszaki kiállítások is látogathatók) a belépőjegyeken felül 1000 forint.
