A topless napozás a nők számára régen magát a szabadságot jelképezte: amióta Brigitte Bardot az 1960-as években a francia Riviérán levette a bikinifelsőjét, Európában a topless napozás és a nők felszabadulása közötti összefüggés jeleként rögzült. Sokan mások is követték a példáját, és a mell és a tengerpart visszakapta a rangját. Az a hír, hogy ma már olyan kevés nő jár topless napozni – egy francia felmérésben a 35 év alatti nők mindössze két százaléka mondta, hogy leveszi a bikinifelsőt a strandon – minimum nevezhető lehangolónak.
A Redditen is felmerült a napokban a kérdés, hogy mi történt a topless napozással, hiszen az X-generáció tagjai között ez még egy elterjedt szokás volt fiatalkorunkban. „Anno évekkel ezelőtt tengerpartokon nagyon sok nő napozott bikinifelső nélkül mindenféle szégyenérzet nélkül. Itthon Magyarországon egyik strandon se láttam soha ilyet, ezért volt meglepő számomra. Ez külföldön még mind a mai napig szokás? Csak mi magyarok vagyunk/voltunk ilyen prűdek?” – teszi fel a kérdést a felhasználó.
A szomorú válasz erre pedig az, hogy nem csak a magyarok prűdek, sőt, legtöbb esetben nem is a prűdség áll a topless napozás hanyatlása mögött.
Gemma Galdon, a Barcelonai Autonóm Egyetem internetbiztonsági szakértője szerint azért visszafogottabbak a topless napozással kapcsolatban a nők, mert félnek a közösségi médiában való megjelenéstől. A szakember elemzése szerint a fiatalabb Instagram-generáció mostanában jobban szereti eltakarni magát, mivel sokkal inkább tisztában vannak azzal a kockázattal, hogy testüket a közösségi médiában láthatják viszont, ha egy lesifotós lekapja őket a strandon.
Generációs szakadékot fedezhetünk fel a topless napozásban, hiszen a feminizmus idősebb képviselői számára a fedetlen mellekkel napozás felért egy politikai győzelemmel, amit a nők szabadságáért vívtak, míg a fiatal nők inkább arra törekednek, hogy a bámuló és fotózkodó emberek ne zavarják őket napozás közben.
Mariona Trabal, a Mugrons Lliures (katalánul: Szabad mellbimbók) társalapítója kampányt nyert, hogy a nők félmeztelenül is mehessenek a barcelonai városi uszodákba, azzal érvelve, hogy a férfiakkal azonos joguk van a mellük felfedésére. Győzelme ellenére úgy véli, kevesebb fiatalabb nő él ezzel a lehetőséggel a strandon – szerinte a fiatal nők konzervatívabbak ezen a téren, mint a most 60-as korosztály. A megkérdezett nők közül többen arra hivatkoztak, hogy azért nem akarnak félmeztelenül menni a strandra, mert sokan megbámulják, és be is szólnak nekik, utánuk kiabálnak a férfiak, ha nincs rajtuk bikinifelső.
Gemma Galdon szerint pedig ehhez még hozzájön az is, hogy a fiatalok tudatosabb internetfelhasználók, ezért már pontosan tudják, hogy a strandon készült fotók az interneten is könnyen kiköthetnek.
Tisztában vannak azzal is, hogy mennyire kiszámíthatatlan az internet. A strandon készült képek felkerülhetnek a közösségi médiába, és onnantól kezdve elszabadulnak, nem lehet eltüntetni a fotókat
– mondta az El Periodico című lapnak. Charo Moda divatszakértő szerint azonban nem ennyire komoly probléma a topless napozás hanyatlása, szerinte nem jelent visszalépést a nők jogaiért folytatott harcban, csupán arról van szó, hogy a ‘80-as években élte a virágkorát, mostanra pedig lecsengett, és a topless napozás már egyszerűen nem érdekli a fiatal nőket.