nlc.hu
TV-sztárok
Királynők a filmvásznon

Királynők a filmvásznon! Melyik színésznő hasonlított a legjobban az általa megformált uralkodóra?

Hollywoodban szívesen nyúlnak vissza nagy királynők, királynék életéhez. Van benne dráma, szerelem, boldogság, olykor pedig háború is. De ki alakította a legjobban egy-egy koronás személy életét?

Erzsébet, Erzsébet: az aranykor. A brit uralkodó életét feldolgozó filmek hatalmas sikert értek el 1998-ban és 2007-ben. A főszerepben pedig Cate Blanchett brillírozott. “Tanultunk erről a nagyszerű uralkodóról az iskolában, és láttunk korábban számos filmet és színdarabot, de a fiatal uralkodónő életéről, amit az első rész dolgozott fel, kevese tudtunk”– magyarázta egy interjúban Blanchett.

I. Erzsébet fiatalkora nem volt egyszerű. Anyja Boleyn Anna volt, akit apja, VIII. Henrik lefejeztetett. Miután apja, majd annak egyetlen fia is meghalt, a koronát Mária, Anna féltestvére szerezte meg, aki mindenáron szerette volna a föld alá küldeni húgát. “A levelek, amelyeket ifjú hölgyként írt, a raboskodása alatt írt, arról tanúskodnak, hogy kissé szomorú, rettentően elszigetelt, magányos nő volt. Amikor viszont 25 évesen trónra került, egyszerűen kivirágzott. Megismerte a világot, elkezdett élni…”- mondta a színésznő.

45 évig uralkodott. Soha nem ment férjhez, gyermeke sem született. 

Cate Blanchett az Erzsébet filmekben

Cate Blanchett, mint I. Erzsébet (fotók: Getty Images/Ann Ronan Picture Library / Heritage Images; Profimedia)

A lefejezett francia királyné, Marie Antoinette életéről 2006-ban forgatták azt a filmet, melyben Kirsten Dunst volt a főszereplő. A színes, látványos, de sok negatív kritikát kapó mozit  Sofia Coppola rendezte. “Elképesztő vicces volt, ebben a díszletben forgatni. Életemben nem láttam ennyi parókát, édességet, és színes dekorációt korábban…A forgatáson gyakran gondoltam arra, hogy ezt a nőt, lefejezték, mert gyerek volt. Mert nem ismerte az életét, mert rengeteget hibázott, mert alapvetően nem volt felkészítve az uralkodásra és nem volt boldog sem”- vélekedett Kirsten Dunst egy interjúban. Talán a történészek ezzel kicsit vitatkoznának.

Kirsten Dunst, mint Marie Antoinette

Kirsten Dunst Marie Antoinette szerepében (fotók: Profimedia; Getty Images/Universal History Archive)

Diana hercegnő életéről már több tévéfilm, mozifilm készült.  A legismertebb a 2013-as Diana, aminek főszereplője Naomi Watts volt, és amely a hercegnő válás utáni életét mutatta be. Friss hír, hogy hamarosan ismét vászonra viszik Vilmos és Harry anyjának életét.  A Spencer címre hallgató mozi azt a Sandringham-kastélyban töltött hétvégét mutatja majd be, amikor Diana eldöntötte, hogy elválik Károly hercegtől, ugyanis nem működik a házasságuk. Annak a főszereplője a Alkonyat filmek üdvöskéje, Kristen Stewart lesz.

Naomi Watts, mint Diana hercegnő

Naoami Watts a 2013-as Diana filmben. (fotók: Getty Images, Profimedia)

Emily Blunt brit színésznő alakította Viktória királynőt, az uralkodó fiatalkoráról szóló, Az ifjú Viktória című filmben. A mozi érdekessége volt, hogy az egyik producer maga II. Erzsébet egykori menye, Sarah yorki hercegné volt, akinek egyik lánya, a frissen házasodott Beatrix is szerepelt. “A valódi Viktória királynő feleannyira sem volt gyönyörű, mint a filmben őt alakító Emily Blunt, aki visszafogott, ugyanakkor nagyszerű alakítással mutatja be a britek egyik legnagyobb uralkodóját, és jeleníti meg nehézségeit a trónra lépését követő kezdeti években”– írtuk a filmről 2010-ben.

Emily Blunt és Viktória királynő

Emily Blunt, mint az ifjú Viktória királynő (fotók: Profimedia; Getty Images/Universal History Archive)

Nicole Kidman alakított a színésznőből lett hercegnőt a 2014-es Grace – Monaco csillaga című filmben. A Grace Kelly életével foglalkozó film bemutatóját sokszor elhalasztották, mivel a monacói hercegi család történelemhamisítással vádolta meg az alkotókat. A végeredmény egy álomhercegnőt bemutató film lett, amit a kritikusok darabokra szedtek, mondván, hogy a valóságot csak alig-alig adta vissza.

Nicole Kidman és Grace Kelly

Nicole Kidman és Grace Kelly (fotók: Profimedia)

Romy Schneidert mintha megátkozta volna Sisi szerepe. Az osztrák császárné életéről három filmet is forgatták (Sissi, a magyarok királynéja, 1955, Sissi, az ifjú császárné, 1956, Sissi – Sorsdöntő évek, 1957), szerettek volna még folytatást, de Schneider nem állt kötélnek. Bár a császárné szerepe hozta meg számára a világhírnevet, ő menekülni akart a szereptől. Ahogyan Sisi, úgy egyébként a színésznő is elvesztette imádott fiát…

Romy Schneider és Sisi

Romy Schneider, az ikonikus Sisi szerepben (fotók: Profimedia; Getty Images/MONDADORI PORTFOLIO)

Az elmúlt évek egyik legizgalmasabb történelmi sorozata a Netflixen látható The Crown (A korona). A II. Erzsébet életéről szóló sorozatból összesen hat évad készül.  A széria II. Erzsébet kamaszkorától indul, és egészen napjainkig követi a királyi család tagjainak életét. Mivel az idő múlásának ábrázolását nem akarták maszkmesterekre bízni a készítők, így minden két évad után is más-más színészek alakítják a szereplőket.

Claire Foy és II. Erzsébet

Claire Foy, mint a fiatal II. Erzsébet. És ugyanez a pillanat a valóságban a királynőtől (fotók: Getty Images; Profimedia)

Korona

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top