nlc.hu
TV-sztárok
Feke Pál az Álarcos énekesről

Feke Pál: „Nagyon várom a kislányom arcát, amikor együtt megnézzük a leleplezésemet”

Minden percét élvezte az Álarcos énekesnek Feke Pál, aki alig várja, hogy lássa, mit szól a kislány a leleplezéséhez.

Akkora energiával robbant be az Álarcos énekesbe az Egér karakter, hogy sokan sajnálták, amiért nem tudott a döntőig menetelni. A leleplezés után Feke Pál olyan lendülettel és lelkesedéssel köszönte meg az elmúlt heteket a stábnak, a nézőknek, hogy sikerült ezzel mindenkit jó kedvre derítenie. 

Feke Pál volt az Egér az Álarcos énekesben

Feke Pál volt az Egér az Álarcos énekes[sc_cts_position slug="roadblock010" clear="1"]ben (Fotó: Sajtóklub)

„Ez nem egy kiesés, egyáltalán nem is így fogtam fel, hanem egy lelepleződés és ennek a show-nak ez a lényege. (…) Imádtam minden percét, újrakezdeném bármikor. Nekem a színházban is az a legszörnyűbb, amikor valamilyen előadásnak vége van, ezt én mindig nagyon nehezen emésztem meg. Ez most is így volt. Levettem a maszkot, beültem az autóba, és azt mondtam, hogy a fenébe. Üres az embernek az élete ilyenkor és én nagyon imádtam az egészet” – mondta az énekes a Reggeliben is, aki szerint a járását sok kollégája kiszúrta, mert annyira jellegzetes. 

Feke Pál külön örült, hogy elénekelhette a Jégvarázs dalát, ami a kislánya kedvence, és már nagyon várja, hogy lássa Mimi arcát.

„A titkolózás nagyon nehezen megy, mert ahogy látjátok is, én eléggé így áradok, és ha valami öröm ér, vagy jó dolog történik velem, vagy akár rossz dolog, azt én a családomnak és a közeli barátoknak én mondom. Társas lény vagyok ilyen tekintetben, nehéz volt. A kislányommal mindig megnézettem a műsort, a Banánt, a Makit és az összes figurát, és érdekes módon az Egérnél mondta, hogy az Egér, az Egér, és nem tudtam, miért ismétli. Kérdeztem, hogy kicsim, ki lehet az egér, mondta, hogy apuci, erre mondtam, hogy ne viccelj, miért lenne apuci? Apuci itt ül veled.”

Mimi még csak ma nézi meg az édesapjával a leleplezést, amit az énekes már nagyon vár.

„Nagyon várom, hogy amikor itt leszünk és visszanézzük a felvételt, akkor mit fog szólni. Arra külön készülök, lehet, felveszem telefonnal, hogy mit reagál.”

Feke Pál hamarosan visszatér a műsorba vendégnyomozóként, addig pedig A Konyhafőnök VIP ötödik évadában bizonyít, és élvezi a szereplést, pláne, hogy gyakorlatilag az elmúlt húsz évben alig vállalt el bármilyen tévés felkérést. 

Feke Pál minden percét élvezte az Álarcos énekesnek (Fotó: Sajtóklub)

Feke Pál minden percét élvezte az Álarcos énekesnek (Fotó: Sajtóklub)

Az Álarcos énekes korábbi kiesői: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top