Balázs először 2013-ban indult világ körüli útra, akkori utazása során járt Szingapúrban, Kambodzsában, Ausztráliában, Új-Zélandon, az Egyesült Államokban és Peruban. Második körútja idén januárban kezdődött, ekkor indította Micsoda Turista című blogját is, ahol a különböző helyszínekről jelentkezett be.
Az ecuadori Baños felett (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
“Sokat utazom a munkám miatt is, ezért a második utat már a törzsutaspontjaimból tudtam megoldani – mesélte egy budapesti kávézóban ülve. – A második kör során jártam Brazíliában, Peruban, Ecuadorban, beleértve a Galápagos-szigeteket, illetve jártam az USA-ban, Japánban, Indonéziában, Indiában, és végül Nepálban fejeztem be. A 2013-as első kör két hónapig tartott, akkor kelet felé haladtam, most három hónapig utaztam, nyugati irányba. Nagyjából hét éve döntöttem el, hogy olyan életet szeretnék, amibe ez belefér; ehhez igazítottam a karrieremet is.”
Costa Rica és a “Felhőerdő”, a monteverdei Cloud Forest (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
Turista, nem utazó
Balázs a blog neve alapján inkább turistának tekinti magát, mint a civilizációtól távoli helyeket előnyben részesítő utazónak. Bár a valóságban valahol a kettő között lehet.
Szokatlan kép a Tádzs Mahalról (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
“A turista szónak vannak pejoratív felhangjai, én pedig erre rá is játszom, például a blogom címével – magyarázta Balázs. – De az igazság az, hogy engem érdekelnek a klasszikus turistalátványosságok, mint például a Machu Picchu, vagy a New York-i Szabadság-szobor, vagy épp a Tádzs Mahal. Ezekre a helyekre egy igazi utazó nem feltétlenül vágyik, de én szeretem ezeket is megnézni. Igaz, nem viselkedem klasszikus turistaként, nem szervezett csoportban, hanem hátizsákkal a hátamon, önállóan megyek az ilyen helyekre is.
Mindig igyekszem bennük valami extra csavart keresni, a saját szűrőmön keresztül mutatom be ezeket a helyeket. Például a Tádzs Mahalnál nemrég jártam, és több dolog miatt is érdekes volt. Például attól, hogy épp felújítás alatt állt, amikor arra jártam. Ez még rendben is lett volna, de aki ismeri az épület történetét, az tudja, hogy Sáh Dzsahán, aki építtette, teljesen rá volt kattanva a szimmetriára, a teljes épület szimmetrikus, két tengelyen. Erre mit csinálnak?!? A négyből csak három tornyot állványoztak fel egyszerre – nem kettőt vagy négyet, HÁRMAT!
Szegény ember a saját sírjában forog, mindkét tengelye körül! A másik meg, hogy ugye a Tádzs Mahalról annyit mindenki tud, hogy a sah a gyerekszülésben elhunyt, kedvenc felesége emlékére emelte ezt a síremléket. De hogy az épület kertjében volt hely jó pár további feleségének is, azt kevesebben tudják – ezért az »örök szerelem jelképe« titulus az én olvasatomban legalábbis kérdéses.”
Igyekszik a turistalátványosságokat is saját szűrőjén keresztül nézni (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
Egyedül a legjobb utazni
Bár Balázs az első, 2013-as túrájára még egy barátjával indult el, idei útjára már tudatosan egyedül indult.
“Jobb így, mivel így soha nem kell máshoz alkalmazkodni, és én döntöm el, hogy mikor mit akarok csinálni – mondta a világutazó. – Ha meg akarok nézni valamit, azt megnézem, de ha ahhoz van kedvem, hogy valahol pihenjek egy-két napot, az sem gond.”
Az Annapurna alaptáborában (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
Persze a gondtalan pihenéshez is komoly tervezés szükséges, ez azonban a projektmenedzsmentet oktató Balázs számára nem akadály.
Az alaptáborhoz ezzel a busszal lehet feljutni. Bizalomgerjesztő a lökhárítón látható “Slow drive – long life” felirat (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
“Mivel csak néhány hónapra tudok kiszakadni a munkából, ezért számomra az idő a legfőbb korlátozó tényező – magyarázta a világ körüli út megszervezésének egyik fő elemét. – Ezért az utazást is ugyanúgy megtervezem, mint egy projektet. Vagyis nem úgy csinálom, mint a klasszikus hátizsákos utazók, akik vesznek egy egyirányú jegyet, aztán majd meglátják, hogy hová sodorja őket a sors. Nálam szinte teljesen meg volt tervezve minden, az indulástól az érkezésig, a szállásokkal együtt.
Egyedül Indonézia volt picit lazább, ahol tudtam, hogy lesz két és fél hetem, és nem készítettem előre tervet. Egyébként általában körülbelül két hetet töltök egy-egy helyen, ebbe pár nap lazsálás is belefér, szóval nem olyan feszített a tempó. A már említett indonéz pihenés során volt csak hosszabb időszak, körülbelül tíz nap, amikor egy pici, autók nélküli, egy óra alatt körbejárható szigeten lazsáltam. Tíz napon keresztül itt pihentem, leforgattam vagy 8 órányi videót snorkelezés közben, de ez volt a legtöbb »munka«, amit végeztem – nagyon jó élmény volt.”
Kajmánok a parton, hajnal a hegyen
Aki elsőre hallja Balázst beszélni, azt gondolná, hogy ennyi élményből nehéz lehet kiválasztani a legkülönlegesebbeket, azonban szinte gondolkodás nélkül érkezik a válasz a kérdésre.
“Az országok közül Indonézia az, ahová mindenképpen szeretnék visszamenni hosszabb időre is – mondta Balázs. – Rengeteg szigetből áll, én pedig szeretnék többet látni belőle, mint az előző úton. A legjobb turisztikai célpont pedig egyértelműen a Machu Picchu volt, még az első utamon, nálam az a »mindent vivő«.
Az úgynevezett Inka-ösvényen keresztül jutottam fel oda, ami azért jó, mert itt minden nap maximum kétszáz ember indulhat el, ők is elég jól eloszlanak. A turistákat csak reggel 9-kor hozzák fel buszokkal, míg az ösvényről négy nap túra után, hajnalban értünk fel. Lenyűgöző élmény volt, hogy egyetlen turista nélkül láthattuk ezt a helyet, ráadásul az ösvény abból az irányból érkezik, amit a képeslapokon is látni lehet. Két napot töltöttem itt, hogy mindent alaposan meg tudjak nézni.”
A felhőerdő egy másik szemszögből (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
Balázs legizgalmasabb élménye emellett az Amazonasban való fürdés volt, annak ellenére, hogy ezt a helyiek sem nagyon csinálják, a vadállatoktól való félelmükben.
“Ez egy olyan dolog volt, amire nem számítottam, hogy meg fog történni – mondta Balázs, és még most is látszik rajta, hogy mennyire izgalmas lehetett megmártózni a világ egyik leghosszabb folyójában. – A túravezetőnk mondta, hogy a helyiek nem fürdenek benne, de ő ismerte a folyót, és mondta, hogy elvisz egy biztonságos részre. Egy olyan szakaszon voltunk, ahol nagyon széles a folyó, dél és délután kettő között értünk oda, ő pedig megígérte, hogy figyeli a parton heverésző kajmánokat, és szól, ha valamelyikük elindulna, míg mi a folyóban vagyunk.
Mesés színek Galápagos egyik szigetén (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
A pirájáktól nem tartottunk, mert azok csak akkor jönnek, ha vérzel, anakondából pedig arrafelé nem nagyon láttak 3 méteresnél nagyobbat, azok pedig nem támadnak az emberre. A kajmánok egyébként is alkonyat környékén indulnak vadászni, de alapvetően kiszámítható állatok: a lehető legkevesebb energiaráfordítással szeretnének táplálékhoz jutni, ezért a déli napsütésben nem fognak rátámadni az emberre. Alkonyat körül viszont már csak nagyobb csónakkal mentünk, mert egy kétszemélyes ladiknak simán nekitámadnak.”
Elektromos sóska és ló-sashimi
A világ körüli utazgatás egyik nagy előnye – a szép és érdekes tájak mellett – a helyi konyhák megismerésének lehetősége. Balázsnak is ez az egyik kedvenc része, saját bevallása szerint mindenhol igyekszik kipróbálni a helyi jellegzetességeket.
Egy szula Galápagos egyik szigetén (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
“Mindenképpen megismerkedem a helyi szokásokkal, és sehol nem hagyom ki a helyi ételeket, mert azok nagyon sokat elárulnak az egyes országok kultúrájáról – mesélte Balázs. – Az egyik legfurább dolog, amit ettem, az Amazonas mellett volt, a tacacá nevű leves. Egy enyhén mérgező növény adja a különleges ízét. Elektromos sóskának neveztem el, mert egy egészen elmondhatatlan ízt adott a levesnek – nem mondom, hogy finom volt, de egyedi élmény volt, az biztos.
Japánban a munka miatt is sokszor jártam, ezért az nem lepett meg, hogy ott azért igazán vad dolgokat is lehet enni. Ezúttal egy helyi barátom egy kifejezetten lóhúsra specializálódott étterembe invitált, ahol kipróbálhattam a ló-sashimit, ami a ló különböző nyers részeiből állt. Konkrétan a menü úgy nézett ki, hogy egy ló ábráján voltak beszámozva az egyes falatok, hogy a turisták is értsék. A nyers lómájat nem szerettem, de a különböző húsok finomak voltak. Emellett imádom a perui ételeket, főleg a cevichét és egyéb friss tengeri dolgokat. Limában rengeteg remek étterem van a tengerparthoz közeli negyedekben, jobbnál jobb ételekkel.”
Mennyiből, hogyan?
Persze egy világ körüli út nem olcsó mulatság, de okos tervezéssel sok mindent meg lehet oldani.
“A repülőjegy persze költséges, de például Ázsiában napi 5-10 dollárból már lehet szállást találni, 1-2 dollárból pedig a napi kaja is megvan” – mondta Balázs, aki azt tanácsolja a kezdő utazóknak, hogy ne tervezgessenek sokáig, inkább vágjanak bele. “Egészen hamar kinyílik a világ, ha valaki bele mer vágni, megváltozik az értékrend, ha pedig ez megvan, akkor a mindennapi problémákat is sokkal könnyebb lesz kezelni. Persze nem kell feltétlenül egyből egy világ körüli úttal indítani, először 2-3 hétre érdemes menni, hogy kiderüljön, tetszik-e ez a fajta utazás, mennyi pénzből sikerül kijönni, vagy mennyire tudják elfogadni a hátizsákos utazással járó kompromisszumokat.”
A helyiek által, a formája miatt halfaroknak hívott Annapurna (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
Balázs, aki egyetlen hátizsákkal utazik, úgy látja, a legtöbb ember általában túl sok ruhával készül az utazásaira. Míg 2013-ban még maga is két táskával indult útnak, mára megtanulta kiszelektálni a legszükségesebbeket.
“Nagyjából egy heti ruha fér be a zsákba, igaz, főleg melegebb helyeken jártam, ezért vastagabb ruhát nem nagyon kellett vinnem. Arra egyedül Nepálban volt szükségem, de azt megvettem ott helyben, a túra végén pedig visszaadtam. A biztonság kedvéért volt nálam egy hosszú nadrág, egy pulcsi, kesztyű, sapka, sál.”
A kevés csomag azzal is jár, hogy nincs helye a szuveníreknek, emléktárgyaknak sem. Balázs, bár turistának vallja magát, nem rohanja meg a bazárokat a célállomásain.
A beszédes nevű szempillás vipera Costa Ricából (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
“Hűtőmágnest szoktam hozni, a lehető legrettentőbbet, de semmi mást, még egy kagylót sem hozok el a tengerpartról, mert annak ott van a helye. De a szeretteim meg szokták érteni, hogy nem hurcolok mindenféle szuvenírt keresztül a világon – mondta Balázs. – Az utazási vágyat táplálta, hogy egy olyan életet hagytam magam mögött, ami arról szólt, hogy vegyük magunkat körül mindenféle tárgyakkal, amelyek nem okoznak boldogságot. Amióta elkezdtem utazni, ezeknek a tárgyaknak a nagy része eltűnt, számomra ez a függetlenség egyik szimbóluma – s az utazás, a tárgyakkal ellentétben, valódi és tartós boldogsággal tölt el.”
Irány az Antarktisz!
Bár most jelenleg nem tervez még utazást, Balázsnak vannak elképzelései arról, hová szeretne még eljutni. Igaz, a következő út már nem valószínű, hogy világ körüli lesz.
A háttérben Rio de Janeiro (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
“Szeretnék célzottan utazni olyan helyekre, amelyek érdekelnek, és ott eltölteni pár hónapot – magyarázta a világutazó. – Ázsia a nagy kedvenc, de Dél-Amerikát is kedvelem, itt szeretnék mélyebbre ható túrákat tenni. Szeretnék egy Dél-Amerika-túrát, megnézni Chilét és Argentínát, azon belül Patagóniát, ezekkel összekötve pedig mindenképpen szeretnék eljutni az Antarktiszra is, amely az utolsó földrész, ahol még nem jártam. Ázsiában Vietnam, Malajzia és Kína szerepel a listán többek között, és ott van egész Afrika is, ami felfedezésre vár. Az az igazság, hogy minél többet utazik az ember, annál hosszabbá válik a bakancslistája.”
Mit szól mindehhez a család?
Balázs elvált, egy 11 éves fiú és egy 9 és fél éves kislány apukája. A gyerekek számára nem okoz gondot, hogy apjukat időnként hetekig nem látják.
“Szoktam velük is utazni, persze nem ilyen hosszúságú utakra kell gondolni – mondta Balázs. – De ők eleve így nőttek fel, mivel én már korábban is sokat utaztam a munka miatt. Amikor három éve volt az első világ körüli utam, akkor kaptak tőlem egy földgömböt, amin megmutogattam, hogy hova megyek. A másodiknál pedig már csak legyintettek, »ja jó, apa megint utazik«. De földrajzból mindketten verhetetlenek!”
Az indiai Holi ünnep után (Fotó: Horváth Balázs/Micsoda Turista)
Egyelőre az sincs kőbe vésve, hogy mi lesz a blog célja. “Nem akarom megváltani a világot, a blog célja a szórakoztatás. A saját tapasztalataim bemutatásán keresztül szeretném arra inspirálni az embereket, hogy utazzanak. Vannak ötleteim a jövőre vonatkozóan, de most csak örülök a blog sikerének, és igyekszem megnevettetni és elgondolkodtatni az olvasóimat.”
További cikkek turistákról és utazókról az NLCafén:
- “Nincs olyan ország, ahova ne utaznék el újra” – interjú Gunnar Garforsszal, aki a Föld minden országában járt
- Népszerű turista-úticélok a képzeletben és a valóságban – kiábrándító fotók
- Örökre kitiltották Egyiptomból a piramist megmászó turistát
