nlc.hu
Utazás

Szeged látnivalók

Ezeket már láttad? Szeged rejtett kincsei!

Ha Szegedről van szó, nincs ember, akinek ne ugrana be rögtön a Dóm, a paprika, a halászlé, a papucs vagy a szalámi. A nyüzsgő és napfényes egyetemi város azonban olyan rejtett kincseket is tartogat, melyek igazi különlegességnek számítanak.

Sóhajok hídja

Nemcsak Velencében, Szegeden is van Sóhajok hídja a Városháza és a Bérpalota épülete között. Az 1879-es árvíz után Ferenc József az újraépített városba látogatott, az új városházán fogadták, szállása viszont a szomszédos Bérpalotában volt. Mivel a király mégsem sétálhatott át a szomszéd házba, egy építészpáros hidat tervezett a két épület közé, vagyis a szegedi Sóhajok hídjának története egészen más, mint Velence híres hídjáé, mely a Dózse-palotából ítélkező bíróságról a börtönbe átkísért emberek sóhajairól kapta nevét. Velence és Szeged között azonban más hasonlóság is van: a mediterrán életérzés!

A Sóhajok hídja Szeged egyik különleges látnivalója.

A köznyelv által Sóhajok hídjának nevezett díszes átjáró a Bérpalota és a Városháza között, a Széchenyi téren.
MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba

Zenélő óra

A Dóm tér a Szegedi Szabadtéri Játékok miatt híres, és itt emelkedik az impozáns Fogadalmi templom, amely mára a város jelképévé vált. Kevesebben figyelem jut azonban a dómmal szemben található Zenélő órára, mely a középkori egyetemek szimbóluma. Az óra Csúri Ferenc szegedi órásmester keze munkája, a figurákat Kulai József faszobrász készítette, és naponta kétszer, 12:15-kor és 17:45-kor szólal meg, mikor megjeleníti az iskolai életet záró ballagást. Az óra figurái között neves egyetemi vezetők, például Klebelsberg Kunó, illetve feltűnnek az egyetem ballagó diákjai is. A jelenetet a „Ballag már a vén diák…” kezdetű diákének melódiája kíséri. Az órát csak a Szabadtéri Játékokra állítják le.

Fűvészkert

A gyönyörű szegedi Fűvészkertben rendkívül különleges növényeket is megcsodálhatunk, például a kakaófát, agavékat, különféle kancsókákat. Június végén levendulanapokat, augusztus elején Lótusz napokat tartanak, utóbbi a kert egyik fő látványossága, ilyenkor virágzik ugyanis az indiai lótusz. A júniusban nyitó trópusi lepkekertben  trópusi pillangók figyelhetőek meg karnyújtásnyi távolságból. A bábszekrényben lévő bábokból folyamatosan bújnak elő a pillangók, és szemet gyönyörködtetően libbennek növényről-növényre,. A sétaúton 20 lepkefajjal találkozhatunk.

Augusztusban virágzik a lótusz a szegedi fűvészkertben

Szegedi Fűvészkert. Fotó: Szegedi Tudományegyetem Füvészkert / Facebook

Tiszavirágzás

Különleges, és sajnos egyre ritkább jelenség a kérészek násztánca a Tisza felett júniusban. A „repülő virágok” csupán egy napig élnek, de kikelésük előtt legalább három évig a Tisza iszapjában lárvaformában pihennek. A nőstények a „virágzás” során petéiket a folyó vízére rakják, hogy azok a folyó fenekére süllyedjenek – így indul újra a körforgás. Szegeden sokan hetekig várják a világszinten is egyedülálló élményt, melynek időpontját a víz tisztasága és az időjárás is befolyásolja.

A ló fara

A REÖK palota és a Jogi kar épülete előtt található egy lovas szobor, mely a 3. Honvéd Huszárezred emlékműve. A ló fara kifejezés onnan jött, hogy az egyetemisták a ló fenekét látják, mikor kijönnek az épületből. Egy olyan legenda is elterjedt, hogy a vizsgázók a vizsga előtti estén mindig megsimogatják a ló farát, mert állítólag szerencsét hoz. Talán ezért is olyan fényes a ló fara.

A "lő fara" Szeged egyik rejtett különlegessége

A Reök-palota előtti téren áll a 3. honvéd huszárezred lovas szobra.
MTVA/Bizományosi: Lehotka László

Amiért még látnod kell Szegedet

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése