nlc.hu
Utazás
Fotók az újpesti Népszigetről

Rejtett, zöld szépség Újpesten – fedezd fel a Népszigetet!

Giccs helyett természet. Bulik helyett csend. Lehet még fejleszteni a Népszigetet, de az egykori hajógyárnak helyet adó félsziget erőssége pont az egyszerűség.

Imádom a fővárost, szeretem, hogy elérhető távolságban van minden, imádok hétvégén a lezárt rakparton bringázni, de néha azt érzem, hogy megfulladok a sok betontól. Keresem, kutatom azokat a helyeket, ahol sok zöld van, kevés infrastruktúra, és picit arra a helyre emlékeztet, ahol felnőttem, egy kicsi falura a Sajó partján. Ilyen számomra a Népsziget Újpesten.

A Népsziget igazából félszigeten, hiszen a Zsilip utca irányából megközelíthető, de ez tényleg nem lényeges szempont. A leghangulatosabb bringával érkezni ide, amit könnyen megtehetünk az Újpesti vasúti hídon. A híd 1/3-nál kell letérni, még Óbuda előtt, de ezt táblák jelzik, eltéveszteni sem lehet. Én alig hat kilométerre lakom Angyalföldön, és 95 százalékban kerékpárúton keresztül juthatok el a Népszigetre, amit az elmúlt évtizedekben hívtak Pesti-szigetnek, Szúnyog-sziget vagy Csigás-sziget is.

Nyugágy a Népszigeten

A félsziget 2 km hosszú. (A szerző fotója)

Itt nincsenek giccses éttermek, csillámpónik, és horroráron sem árulnak lufikat a gyereknek. A Népszigeten nagyokat lehet sétálni, bringázni, egy pokrócot leterítve napozhatunk és 3-4 helyen ihatunk egy hideg sört ha megszomjaztunk. A Népsziget ereje maga a természet. Ide villámgyorsan kibringázhat az ember akár munka után is. Nem hallani az autókat, nincs zaj, kiabálás, vagy óriási szmog. Itt csak mennek a hajók, hullámzik a víz és suhognak a fák lombkoronái. 8-10 óra monitorbámulás után szerintem ezzel lehet igazán kikapcsolódni. Mindez persze igaz, de azt se hallgassuk el, hogy romból is jut bőven a szebb napokat megélt Népszigetnek. Egykor a magyar hajógyártás központja volt. Az itt működő gyárat 1907-ben alapította két mérnök, majd 1990-ben szinte villámgyorsan megszűnt a hajógyártás az országban, s Szúnyog-sziget hatalmas gyártelepeit ma már méteres gaz borítja.

Népsziget Újpesten
Megnézem
Összes kép (14)

Szigetek Budapesten:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top