Nehéz erről a témáról pártpolitika-mentesen írni, úgyhogy maradjunk a tényeknél – meg a képeknél, amik ugye régi közhellyel élve magukért beszélnek, nekünk tehát különösebben nem kell. Ami biztos: van nekünk (még) egy kisoroszi Szigetcsúcsunk, egy pár négyzetméteres ártéri erdő, amely ősszel és tavasszal izgalmas, az áradó és apadó Dunának hála folyamatosan változó, romantikus, festői sétahelyszín, nyáron pedig kenus- és nomádtábor-paradicsom.
Aki a városban él, és elege van a zajból és az emberekből, annak magától értetődő, bármikor becélozható helyszín a szigetcsúcs. Sokat kell sétálni, mire kiérünk a partra, de ez a lényeg: se autó, se aszfalt, és úgy általában sincs nagyon jele a civilizációnak, leszámítva az időnként csapatban megjelenő mountan bike-os kamaszokat, akik Bluetooth-hangszórókkal és olcsó borokkal buliznak (senkit nem zavarnak egyébként), a nagycsaládokat és negyvenéves kempingszékekkel érkező nyugdíjasokat.
Ez volt a lényeg: hogy nincs itt semmi.
Fotó: Neményi Márton
Volt. A helyi kormányhivatal és a Magyar Turisztikai Ügynökség ugyanis eldöntötte: beépítik ezt a területet is. Ez ősi magyar szokás szerint azt jelenti, hogy különösebb versenyeztetés nélkül, áron alul odaadják egy jól bevált, a hatalommal baráti viszonyt ápoló beruházónak, aki a tervek szerint telepít majd:
- aszfaltutakat;
- mobilvécéket;
- büféket;
- elektromos kisvasutat;
- parti sétányt;
- csatornát, szaniterrendszert, öltözőket.
Az sem zavarja az ügynökséget, a hivatalt és a polgármestert, hogy a húszhektáros terület Natura 2000 védelem alatt áll, a Duna-Ipoly Nemzeti Park jelezte aggályait, és petíció is indult, hogy hagyják békén a szigetcsúcsot, ezt háromezren alá is írták. A polgármester ezt politikai blöffnek minősítette a Telexnek, szerinte alig írták alá helyiek, és különben is, „a zöld nem különbözik a vöröstől”.
Fotó: Neményi Márton
Önmagában persze nem ördögtől való ötlet, hogy kezdjenek valamit a Szigetcsúccsal, hiszen a spontán táborok és bulik tényleg leamortizálták a növényzetet és az élővilágot, a hátrahagyott szemétről nem is beszélve, de valahogy meg tudjuk érteni azokat, akik szkeptikusak az ilyen óriásberuházásokkal. (Egy szó: Balaton.) Ezeknek a vége ugyanis jó eséllyel nem csak aszfalt az ösvény helyén, tér- és díszkövek a fű helyén és lakossági zenés, street foodos plázs, hanem a kizárólag az elit számára megfizethető belépő a jobb partszakaszoknál. (Erről persze egyelőre nincs szó, nem úgy, mint a Kopaszi-gáton.)
Akárhogy is, sosem éreztük még ennyire indokoltnak az alábbi képeket, amelyek a legkülönbözőbb évszakokban és vízállásoknál készültek az elmúlt években. Ha végeztek a munkával, elővesszük, és megnézzük, mi maradt mindebből. Reméljük a legjobbakat.
