nlc.hu
Utazás

Plakáton feleséget kereső indiai férfi

„A legjobb indiai elvitelre”: plakáton keres feleséget a fiatal marketinges

Semmit sem bíz a véletlenre, a legforgalmasabb aluljáróban bérelt plakátot.

Elsőre kissé necces, de azért vicces és – ami a lényeg – hatékony szlogennel keres feleséget egy Londonban élő harmincas marketinges:

Best Indian you’ll takeaway

Azaz laza fordításban: a legjobb elviteles indiai, pontosabban a legjobb indiai, amit (akit) hazavihetsz. Jeevan Bhachunak elege lett, hogy a pandémia alatt nem sikerült társat találnia; érthető, hiszen az egymást követő karanténok ellehetetlenítették még a tinderezést is. Éppen ezért folyamodott ehhez a szakmájához közel álló megoldáshoz. Egy ideig gondolkodott, hol a leghatásosabb a plakát – amelyből végül kettőt is elhelyezett – aztán az Oxford Circus metróaluljáró mellett döntött. Ez ugyanis nem csak forgalmas, de a metróra várva sokkal inkább megbarátkoznak a „termékkel” a leendő ügyfelek, mintha csak elsétálnának mellette.

Feleséget kereső indiai férfi

Fotó: Jeevan Bhachu

Bejött: Jeevannak azóta ötven komoly jelentkezője akadt, bár, mint mondta, nem a számokra hajt, hanem azt az egy üzenetet várja, amely tényleg megérinti. Elmondta: szerény, kedves, családcentrikus feleséget keres, aki nem veszi olyan komolyan az életet és van humorérzéke. Ha nem jön be a terv, további plakáthelyet bérel majd; költséges lesz, a mostani, kéthetes bérlés is kétezer fontjába került.

Forrás: Oddity Central

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top