nlc.hu
Vigyázz, kész, baba! cikkek
Akkor hittem el igazán, amikor meghallottam a szívhangot

Akkor hittem el igazán, amikor meghallottam a szívhangot

Vannak szülők, akik csak akkor mernek örülni a terhességnek, ha orvosi vizsgálat is megerősíti a tényt. Kevesebb olyan fontos pillanat van a babavárás alatt, mint amikor a szülők meghallják a magzat szívhangját.

Bea történetét sok olyan kismama megérti majd, aki hozzá hasonlóan sokat várt a gyerekáldásra: “Miután összeházasodtunk, minden gondolatom a baba körül forgott. Azzal ébredtem és azzal feküdtem. Megbeszéltük a férjemmel, hogy nem görcsölünk rá, mivel nem védekeztünk és viszonylag sokszor voltunk együtt, azt gondoltam, hogy hamar teherbe eshetek. Vigyáztam arra, hogy egészségesen táplálkozunk és bár nem nagyon késett a menstruációm, sokat viselkedtem úgy, mintha máris megfogant volna. Nem erőltettem meg magam, jó volt eljátszani a gondolattal, hogy megfogant az a kicsi élet. De valójában szerintem ezt csak szerettem volna, hiszen talán egyszer késett a menstruációm néhány napot. Persze akkor bele is éltem magam még alaposabban, de sajnos pont azon a napon, amikor megvettem a tesztet, meg is jött.

Az kicsit összetört, de valami vírus is bujkált bennem épp, így arra fogtam a késést és az túlsegített a csalódáson. Ahogy teltek a hónapok és sokszor többször kaptam meg a kérdést, hogy na mikor jön a baba, egyre idegesebb lettem és nyomasztani kezdett, hogy nem akar sikerülni. Már az is eszembe jutott, hogy lassan elmehetnénk kivizsgáltatni magunkat, de a férjem megnyugtatott, hogy ne kell azzal annyira sietni és azt mondta, hogy ő érzi, hogy nemsokára bővül a család. Azt nem tudom, hogy mennyire volt biztos ebben, de rám nagyon jól hatott a határozottsága és az, hogy ennyire bízik abban, hogy megfogan a kicsi. Persze ő nem is görcsölt ezen annyira, mint én.

Akkor hittem el igazán, amikor meghallottam a szívhangot

Nem emlékszem pontosan, hogy hány napot késett, amikor rávettem magam, hogy tesztet vegyek. Az előző rossz tapasztalat rányomta a bélyegét a hangulatomra, így inkább kétkedve mentem be a gyógyszertárba munka után és nem is csináltam meg egyből, csak másnap reggel, hogy biztosra menjek. Rutinszerűen ébredtem, kivonszoltam magam a fürdőszobába és teszteltem. A következő képem az, ahogy a férjem rohan be, hogy mi a baj, mert állítólag óriásit visítottam. Aztán csak tartottam felé a tesztet, ő pedig megnézte és megölelt. Miután felocsúdtunk a mámorból, megbeszéltük, hogy kérek időpontot ultrahangra, hogy az orvos is igazolja a terhességet. Pár nap múlva már ott ültünk és csak hallgattuk, ahogy dobog a kisfiunk szíve, kb 6 hetes volt már. Akkor hittem el igazán, hogy tényleg megtörtént, amire annyira vágytam.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top