nlc.hu
Aktuális
Rossz helyen tette ki a betegszállító, meghalt

Holtan találtak rá Ferencre, akit rossz helyen tett ki a betegszállító két hete

Kutyás fiatalok bukkantak rá egy erdőben.
rendőrség,

Már csak a holttestét találták meg Szabó Ferencnek, akit hetekkel ezelőtt egy betegszállító nem a lakóhelyén tett ki. Mint megírtuk, az 50 éves férfit Kisbér helyett körülbelül 30 kilométerrel előbb, Oroszlány belterületén rakták ki, azóta senki sem látta. Élettársa, Gyöngyi reménykedett még a férfi hazatérésében, ám már csak a holtteste került elő. Kutyás fiatalok bukkantak rá Gánt külterületén, egy Vérteskozma melletti erdőben – értesült a Metropol.

„Rettenetesen nehezen lehetett megközelíteni a holttestet, körülbelül 3 kilométerre volt az úttól. (…) Majdnem 2 órába telt, mire le tudták hozni onnan” – nyilatkozta megtörten a párja.

Ferenc az eltűnése után körülbelül még két napot élhetett, ugyanis egy szál ingben találták őt meg az erdőben. Még nem tudni, hogy mi okozta a halálát, azonban nagy a valószínűsége annak, hogy halálra fagyott.

A betegszállítást végző cégnél korábban azt nyilatkozták, hogy szabályszerűen jártak el. Ferenc ugyanis útközben a kocsiban akart rágyújtani, ezt nem engedélyezték neki, de felajánlották neki, hogy kiszállhat addig. A megállás után azonban a férfi önkényesen távozott. „Nem alkalmazhatunk erőszakot, mindenki ott száll ki, ahol akar. (…) A férfi térben és időben tájékozott volt, tudta, hogy nem az otthonánál hagyta el a kocsit. Nem érezzük magunkat felelősnek az ügyben” – jelentették ki.

Kiemelt fotó: illusztráció, iStock

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top