nlc.hu
Sztárok
Először beszél a gyerekről Fördős Zé és 14 évvel fiatalabb párja

Először beszél a gyerekről Fördős Zé és 14 évvel fiatalabb párja

Ahogyan már korábban mondta Fördős Zé, még sosem volt ennyire szerelmes. Talán kívülállóknak gyorsnak tűnik, ahogyan halad a kapcsolatuk Martinával, de a BEST magazin képein tényleg olyanok, mint akiket egymásnak teremtettek.

Konyhafőnök zsűritagja tavaly szakított Havasi Dórával, és szeptembertől már a Street Kitchent sem együtt csinálják. Zé mostani párja amúgy szintén az RTL Klubnál dolgozik, és bár korábban sokszor találkoztak, igazán csak az első beszélgetésnél kezdődött el köztük valami.

“Még a Farmon ismerkedtünk meg Martinával. Nem celeb, de szerkesztőként dolgozik, így neki sem ismeretlen az én világom. Bár úgy tűnhet, megint kollégát választottam, ez csak részben igaz, hiszen jelenleg is más produkción dolgozik, a Farmon pedig napközben szinte nem is találkoztunk, csak este a stábbulikon. Elég nagy a szerelem” – mondta korábban a blogger, és most végre nem csak a közösségi oldalra feltett képeken láthatjuk a párjával.

Ezek igazi szerelmes képek, látszik, mit érez Fördős Zé és Martina egymás iránt abból, ahogyan egymásra néznek, megölelik, megpuszilják egymást. Miközben a BEST magazin fotósorozata elkészült, meséltek a kapcsolatukról is. 

Először beszél a gyerekről Fördős Zé és 14 évvel fiatalabb párja

“Martina fiatal anyuka szeretne lenni” – kezdte Fördős Zé, aki szerint a 14 év korkülönbségnek nincs semmi jelentősége az ő esetükben.

Részleteket a BEST magazinnak mesélt a blogger, amiből kiderül, hogyan élnek, mit szólnak a szülők ehhez a gyors szerelemhez, na meg Martina szülei Fördős Zéhez.

Először beszél a gyerekről Fördős Zé és 14 évvel fiatalabb párja

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top