Alig száz éve fedetlen fejjel kimenni az utcára nagyjából olyan botrányos volt, mint ha ma valaki egy szál bugyiban és melltartóban sétálna a körúton. Merthogy a kalap az elmúlt évszázadokban jóval többet jelentett egy egyszerű ruhadarabnál, amivel védekezünk a hideg és a szél ellen: a fej befedése jelezte az ember családi állapotát (bekötik a fejét valakinek), társadalmi státuszát (kalapos hölgy vagy kendős nénike) és persze a vallását is (ez gyakran még ma is így van).
Az pedig, amikor a nők úgy döntöttek, hogy többé nem hordják a kalapot, legalább olyan botrányos és radikális tett volt, mint amikor ledobták a fűzőjüket, vagy elégették a melltartójukat. A kalaptalanság része lett a nők jogaiért vívott csendes harcnak, amely alapvetően arról szólt, hogy a női ruházat hadd legyen szabad választás tárgya, és ne ítéljünk el senkit csak azért, mert másféle gondolatai vannak a divatról.
Hölgyek díszes kalapban az 1900-as évek elején (Fotó: Central Press/Getty Images)
Persze sok oka van annak, hogy hirtelen kényelmetlenné vált a sok ezer éve hordott kalap. A változás pedig nem úgy zajlott, hogy nők milliói felkeltek egy nap, és eldöntötték, hogy többé nem fedik be a fejüket, ezért sokáig igencsak bátor és igencsak lázadó tettnek számított kalap nélkül templomba vagy bálba indulni, míg végül a sok aprócska okból összeállt a dolog, és kialakult a kalaptalan világ.
1. Menekülés közben nincs rá idő
A 20. század mindkét világháborúja nagyban hozzájárult a kor illemszabályainak fellazulásához. Míg a század elején egy rendes nő nem léphetett ki a házból fedetlen fejjel, amikor az életért kell futni, a kalap másodlagossá válik. Ha megszólalt az éjszaka közepén a légvédelmi sziréna, az emberek örültek, ha egy kabátot magukra kaptak, senkinek nem volt se ideje, se kedve a kalappal bíbelődni. A fedetlen fejű nő a háború évei alatt egyre hétköznapibb látvánnyá vált, és egy idő után már senki nem kapta fel rá a fejét.
2. Kalapban nem lehet dolgozni
A második világháborúban amikor a férfiak a fronton harcoltak, a nőknek kellett beállni a gyárba a szalag mellé. Ehhez a munkához pedig kicsit sem praktikus a kalap, de még a kendő sem. Nemcsak a látásban és a mozgásban zavar, de be is izzad alatta az ember feje. Ráadásul mivel a gyárak többségében alig akadtak férfiak, nem volt kinek felöltözni, a lényeg a praktikum lett, ennek pedig a kalap nem része.
Gyári munkás az első világháború idején (Fotó: Culture Club/Getty Images)
3. Elfogyott az anyag
A második világháború alatt nemcsak az élelmiszert adták jegyre, hanem a ruhaanyagot is. Az adag pedig nem volt valami bőséges, ezért nagyon is meg kellett gondolni, hogy mit vegyen belőle az ember. Az alsónemű, a vastag kabát egyértelműen szükséglet volt, a kalap viszont nyilvánvalóan nem, ezért egyre többen mondtak le róla.
4. Divatos lett a barnaság
A kalapok eredeti, ősi funkciója a nap elleni védelem volt, az arc barnaságát ugyanis a 20. század közepéig meglehetősen közönségesnek tartották, hiszen elsősorban a földeken dolgozó parasztasszonyokra volt jellemző. Amikor azonban az emberek többsége gyárban, irodában kezdte tölteni a napját, mindenki divatosan sápadttá vált, ezért hát a barnaság a szabadidő, a vakáció, a gazdagság jelképévé vált. A kevés szabadban töltött időben a nők immár barnulni akartak – és ez kalap nélkül jobban ment. Ekkor került ki a divat fősodrából a kesztyű és a napernyő is.
Napozó nők a húszas években (Fotó: Hulton-Deutsch Collection/CORBIS/Corbis via Getty Images)
5. A mozivásznon nincs rá szükség
A 20. század legnagyobb divatformálója a mozi lett, és az emberek mindenben követni kezdték az ott látott sztárokat. A filmek többségében azonban a színészek nem hordanak kalapot, hiszen ez eltakarná az arcukat, a mimikájukat. A kalaptalanság így hát egyre inkább menővé vált.
6. Nem fér az autóba
A gépkocsik megjelenése előtt nem volt oka egy nőnek arra, hogy az otthonán kívül levegye a kalapját, hiszen vagy nyitott szekéren utazott, vagy magas tetejű hintóban. A benzines gépkocsik azonban az évek múlásával egyre laposabbak lettek, és ezekbe az újfajta kocsikba egyszerűen nem fértek be a kalapok. A férfiaknak ez kisebb gondot jelentett, hiszen az ő fejfedőjük mindig is mobilisabb volt, hogy könnyen megemelhessék üdvözléskor. A hagyományos női kalap azonban igencsak bonyolult szerkezetű, felrakásához kalaptűre, tükörre és néha még szobalány segítségére is szükség van. Mindez egy kocsiban nem megoldható.
Fotó: Kirn Vintage Stock/Corbis via Getty Images
7. Hajmosás
A kalap azért is praktikus volt anno, mert eltakarta a tényt, hogy fürdőszoba és folyóvíz híján egy századeleji nő csak évi két-három alkalommal mosta meg a haját. Ám amikor elkezdett elterjedni a csatornázás, hirtelen nem volt többé szükség a maszkírozásra, sőt zavaró lett, hogy a kalap lenyomja, bezsírosítja a frissen mosott fürtöket.
8. Kevesebb időt vagyunk kinn
Manapság az életünk nagy részét a négy fal között töltjük – ellentétben őseinkkel, akik nemcsak hogy a szabadban dolgoztak, de gyakran ott is főztek, mostak, vagy ha nemesasszonyok voltak, rendszeresen, órákon át sétáltak. A kalap komoly fizikai védelmet nyújtott a nap, az eső, a hideg és a por ellen is. Mivel azonban a modern világban szinte mindent a négy fal között csinálunk, a kalap általi takarás már nem olyan fontos.
9. Más a frizuránk
Az első világháború után egyre divatosabbá vált a rövid haj, ami egyrészt teljesen másféle kalapot kíván, hiszen nem lehet semmit rögzíteni hozzá, másrészt nagyon is jól mutat kalap nélkül. Ráadásul idővel egyre inkább teret nyert a hajformázás: a tupír, a főnözés, a hajlakk. Márpedig ezeknek mind ellensége a frizurákat lenyomó kalap.
Egy hölgy Marlon Brando-frizurát csináltat magának egy londoni szalonban (Fotó: Maurice Ambler/Getty Images)
10. A szabadság jelképe
A második világháború után a kalap egyszerűen öregesnek számított, egy régi, letűnt kor jelképének. Márpedig az ötvenes-hatvanas években a fiatalok semmit nem akartak jobban, mint eltörölni a múlt hibáit, és valami újat, frisset csinálni. A hagyományok követését jóval kevésbé tartották fontosnak, mint a szüleik, és a lázadás egyik célpontja a régi, kényelmetlen kalap lett, amit boldogan dobtak sutba, mert akkor érezték szabadnak magukat, ha a hajukat szabadon fújta a szél.
De akkor az angol királyi családban miért kötelező?
Az angolok körében a kalap soha nem ment ki a divatból, esküvőkön, kerti partikon a mai napig teljesen megszokott látvány, ha egy nő kalapban érkezik, és szinte minden nagyobb ruhaboltban lehet kapni fascinatort, ami egyfajta hajráfra szerelt látványos dísz (minikalap, masni, fátyol, virág). Bizonyos alkalmakkor pedig be sem engedik az embert, ha nincs rajta megfelelő minőségű kalap – gondoljunk csak a híres ascoti derbire, ahol például se fedetlen fejjel, se fascinatorral nem lehet átjutni a beléptető kapun.
Kalapos hölgyek a Royal Ascot királyi lóversenyen, 2019-ben (Fotó: Anwar Hussein/WireImage)
A világ és az illemszabályok változása azonban lassan még a királyi családot is eléri. Míg Erzsébet királynőt szinte soha nem lehet kalap (vagy legalább egy kendő) nélkül látni, Katalin hercegné már csak hivatalos alkalmakkor hordja meglepően divatos és nagyon is modern kalapcsodáit. Ezek egyébként egyáltalán nem hétköznapi viseletre készülnek, már csak azért sem, mert az áruk akár két-három millió forint is lehet, ami különösen akkor nagy összeg, ha tudjuk: az etikett szerint minden kalapot csak egyetlen alkalommal vehet fel, és csakis este hat előtt. Utána ugyanis már diadémot illik feltenni.
