nlc.hu
Tuti Tippek
Vatikáni karácsonyfa 2022

Majdnem nagyot hibáztak az idei vatikáni fenyőfával

A természetvédők még időben intézkedtek.

Az idén az Appenninekből érkezett 26 méter magas jegenyefenyő lesz a Szent Péter téri karácsonyfa, melyhez a díszeket pénteken adták át a Vatikánnak. A fát szokás szerint a Vatikán Állam színeit idéző arany- és ezüstgömbökkel öltöztetik fel, a kisebb díszeket pedig Abruzzo tartomány településeinek iskolásai, idősei, valamint pszichológiai rehabilitációs intézeteinek lakói készítették.

Vatikán

A 2021-es vatikáni karácsonyfa – Fotó: Grzegorz Galazka/Archivio Grzegorz Galazka/Mondadori Portfolio via Getty Images

A 62 éves jegenyefenyő Rosello térségéből származik, és kamionnal érkezett meg a Szent Péter térre. A fa, ahogyan minden évben, az idén is a tér közepén magasló ókori obeliszk mellé kerül. Az obeliszk elé pedig a betlehemet építik. December 3-án lesz a gyertyagyújtás és a betlehem avatása.

A Szent Péter téren állítandó fát mindig más és más olaszországi régió vagy európai állam ajándékozza. Abruzzo két éve tudta, hogy az idén a tartomány a soros, az eredetileg kiválasztott fa kivágását az utolsó pillanatban mégis leállították, mivel kiderült, hogy a fenyő természetvédelmi övezetben volt. Ráadásul a természetvédők szerint a fa nem is Abruzzo, hanem Molise területén nőtt. Így egy másik fára esett a választás, amely az abruzzói Palena faiskolájából származik. Ugyanonnan további 40 kisebb fenyőt is szállítottak a Vatikánba, melyek a Szent Péter-bazilikában és a Vatikán más helyszínein lesznek felállítva.

A Szent Péter téren amúgy elsőként II. János Pál pápa állíttatott fenyőfát 1982-ben.

(MTI)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top