Ha csak nem élsz barlangban, akkor tudod, hogy az internet népe már hetek óta Barbenheimer-lázban ég. Július 21-én volt ugyanis a premierje két rendkívüli rendező filmjének, melyek potenciálisan az év legjobb alkotásai lehetnek – de ennél jobban már nem is különbözhetnének egymástól. Az egyik Greta Gerwig szatirikus rózsaszín csajvilága, a Barbie, a másik pedig egy újabb epikus Christopher Nolan-rendezés, az Oppenheimer. Engedd meg, hogy ellentmondjunk saját magunknak: a Barbie és az Oppenheimer ugyanis csak a felszínen teljes ellentétei egymásnak.
Mélyen, legbelül mindkét film arról szól – a saját skáláján –, milyen veszélyes lehet a hatalom arrogáns férfiak kezében. Ez Kennél csak egy mojo dojo casa házat jelent, de az Oppenheimer politikusai és néhány tudósa esetében tömegpusztító fegyverekkel való könnyelmű visszaélést és kapzsiságot, ami akár a bolygó pusztulásához is vezethet. Ezt vizionálja legalábbis a Cillian Murphy által zseniálisan megformált J. Robert Oppenheimer az alkotás záróképében.
Nem véletlenül: az atombomba atyjaként aposztrofált tudós a valóságban a hidegháború csúcsán, 1967-ben azzal a tudattal halt meg, hogy ő lesz a felelős az emberi faj pusztulásáért.
J. Robert Oppenheimernek ugyanis annak ellenére, hogy az egész életét az atomfizikának, különösképpen az atombomba kifejlesztésének szentelte, később már kétségei támadtak abban, amit elért. „Oppenheimer nagyon bonyolult személyiség volt. Valójában, amit megbánt, az az volt, hogy a második világháború után még több, még nagyobb fegyvereket gyártottak. Olyan világot építve ezzel, amivel úgy gondolta, magát a civilizációt sodorják veszélybe” – magyarázta a Wirednek Alex Wellerstein az atombomba feltalálásának személyes következményeit a tudós életében.
Történelmi teljesítmény – de milyen áron?
1939-ben a politikusokat még nem igazán érdekelték az atomfegyverek, azonban a Teller Ede és Szilárd Leó által meggyőzött Albert Einstein levélben felhívta az amerikai kormány vezetőinek figyelmét a kérdésre. A reakció nem volt azonnali, de az elnök végül lépni kényszerült: 1942-re részben Oppenheimernek és csapatának köszönhetően konkrét terv született az atombomba kifejlesztésére. Egy évvel később, már a Manhattan terv vezetőjeként a Los Alamos-i laboratórium és az a körüli kisváros felépítését felügyelte Leslie Groves tábornokkal együtt (a filmben őt játssza Matt Damon). Kollégája, az osztrák fizikus, Otto Frisch visszaemlékezése szerint Oppenheimer nem csupán tudósokat, de „egy festőt, filozófust és néhány valószínűtlen szereplőt” is Los Alamosba toborzott, mert „úgy érezte, nélkülük nem lenne teljes semmilyen civilizált közösség”.
Az új-mexikói Alamogordo melletti nukleáris kísérleti területen mérik a megégett homokrészecskék radioaktivitását Oppenheimer (középen kalapban) és társai (Fotó: Getty Images)
Már ez az attitűd is ábrázolja, milyen hihetetlen intelligens volt a német-amerikai zsidó származású tudós. Több nyelven beszélt és olvasott, többek között szanszkritul. Nem véletlenül idézett a Bhagavad-gítából, mikor egy 1960-ban adott interjújában arról beszélt, mi járt a fejében az atombomba sikeres tesztelésekor. Itt hangzott el először az azóta Oppenheimer nevével eggyé vált mondat:
Most én lettem a halál, a világok pusztítója.
Oppenheimer volt a Manhattan terv esze és lelke. Mint ahogy azt egy kollégája, Jeremy Bernstein megfogalmazta: ha ő nincs, és nem ő lett volna Los Alamos igazgatója, „meggyőződésem, hogy a második világháború nukleáris fegyverek nélkül ért volna véget.” Oppenheimer találmánya megváltoztatta a világot: Isidor Rabi (a filmben David Krumholtz) beszámolója szerint a tudós abszolút tisztában volt ezzel a Szentháromság névre keresztelt teszt sikere után. „Soha nem felejtem el a járását, azt, ahogy kilépett a kocsijából. Olyan büszkén lépdelt, mintha övé lenne a világ. Megcsinálta.”
És valóban, kezdetben kárörvendően tekintett a japánokra mért közelgő csapásra („Azok a szegény, szerencsétlen emberek” – mondogatta lenézően), de aztán napokkal később már ideges volt, feszengett. Aztán, mikor a Szentháromság után kevesebb, mint egy hónappal ledobták a bombát Hiroshimára, egy szemtanú szerint Oppenheimer „összekulcsolta és a magasba emelte a kezét, mint egy győztes bokszoló”. Az 1945. június 16-án végzett Szentháromság teszt sikeres volt, a Los Alamos környékén élő amerikai őslakosok azonban komoly károkat szenvedtek.
Az augusztus 6-án és 9-én ledobott atombombák pedig 110-210 ezer embert öltek meg, nagyrészt civileket. Oppenheimert pedig Amerika nemzeti hősként ünnepelte, és 1946-ban érdeméremmel tüntették ki.
Hirosima az atomtámadás után (Fotó: Smith Collection/Gado/Getty Images).
„Úgy érzem, vér tapad a kezemhez”
– vallja be a tudós Truman elnöknek (Gary Oldman) az életrajzi filmben. Merthogy tévedés ne essék: az Oppenheimer nem az atombomba elkészítéséről szól, hanem annak atyjának életéről. Aki a valóságban – hiába gyötörték kétségek is, melyet Nolan egy döbbenetesen plasztikus jelenetben érzékeltet – igazából mosta kezeit. Már a bomba tervezésekor azzal nyugtatta meg az etikai aggályokat pedzegető kollégáit, hogy miután ők tudósok, ők csak a tudományért és a kivitelezésért felelnek. Azért a munkáért, amire felkérték őket. Hogy aztán azzal a politikusok mit kezdenek, már nem az ő felelősségük – a vér nem az ő kezükhöz tapad.
Nem terhes a lelkiismeretem. A munkánk megváltoztatta az ember életének feltételeit, de az, hogy hogyan használják ezeket a változásokat, az a kormányok és nem a tudósok problémája
– nyilatkozta egyszer. Hiszen, mint ahogy Alex Wellerstein is mondta: Oppenheimer nem az atombombát bánta. Hanem amiatt aggódott a világháború után, mi történik, ha kifejlesztik az ezerszer erősebb, szuperbombának nevezett, Teller Ede (Benny Safdie a filmben) nevéhez fűződő hidrogénbombát. Így hát nyíltan ellenezte a tervet. Ehelyett amellett érvelt, hogy az atomfegyvereket egy egységes, nemzetközi vezetés kontrollálja – elkerülve a nukleáris fegyverkezési háborút a Szovjetunióval. Elsősorban az amerikai életeket féltve: „a következő években lehetséges lesz 40 millió amerikai embert megölni atombombák segítségével akár egyetlen éjszaka leforgása alatt.”
Robert Oppenheimer íróasztalánál (Fotó: Getty Images)
A hűség semmit nem ér
Oppenheimer német-zsidó és amerikai származású volt, ő ugyanis „ragaszkodott ahhoz, hogy ő se nem német, se nem zsidó. Azonban a származása alapjaiban befolyásolta a világgal való kapcsolatát és azt, hogyan tekintettek rá.” Ezt a tudós egyik életrajzának írója, Ray Monk mondta a Jewish Telegraphic Agencynek. Egyetemi évei alatt nem kerülték el a fiatal fizikust az antiszemita atrocitások. A nácik hatalomra törése után pedig megbékélt a zsidó származásával. Ugyanakkor Oppenheimer elsősorban mindig is amerikainak vallotta magát.
Oppenheimerrel az a gond, hogy olyasvalamit szeret, ami nem szereti őt viszont: az Amerikai Egyesült Államok kormányát
– mondta ezt róla pályatársa, Albert Einstein, ami egyfajta jóslatnak bizonyult.
Hiába volt ugyanis igazi patrióta a fizikus, a korábbi kommunista összeköttetései – mind az első nagy szerelme, Jean Tatlock (a filmben Florence Pugh), mind a felesége, Kitty (Emily Blunt) a kommunista párt tagjai voltak egy ponton az életükben –, többet számítottak a lojalitásánál. Nolan a történetet az Atomenergia Bizottság meghallgatásával keretezi, melyben Oppenheimert egyfajta boszorkányüldözésben meghurcolták, és megfosztották a biztonsági jogosultságaitól. Ezzel elveszítette minden politikai és kormányzati befolyásoltságát. Az egészet pedig egy Lewis Strauss (Robert Downey Jr. ihletett alakításában a vásznon) nevű üzletembernek köszönhette, akinek nem tetszett, hogy Oppenheimer kategorikusan elutasította a szuperbombát.
K. D. Nichols, Professzor H.D. Smythe és J.R. Oppenheimer az Amerikai Kémiai Társaság atomkiállításán, a Nagasaki atomfelhőről készült fotóval (Fotó: Getty Images)
Bár John F. Kennedy 1963-ban Enrico Fermi-díjjal tüntette ki a tudóst, Oppenheimer sosem kapta vissza a biztonsági jogosultságát. Bár továbbra is előadott és tanulmányokat írt a fizikáról, valamint a nukleáris technológiáról egészen a haláláig, korábbi karrierje derékba tört, mikor megszűnt tanácsadó lenni. Egészen 2022 decemberéig kellett várni, hogy az Egyesült Államok Energiaügyi Osztálya visszavonja a döntést, és hivatalosan is elismerjék, hogy a tudós elleni eljárás méltánytalan volt. Ez egy olyan lépés volt, melynek megtételére tudósok és történészek egyaránt régóta biztatták az amerikai kormányt. Úgy tűnik, ahhoz, hogy a döntéshozók meg is hallják őket, Christopher Nolan, Cillian Murphy és a nyár egyik legvártabb blockbustere kellett.
