Nagyszerűen beilleszkedett Krishan a felesége, Demcsák Zsuzsa családjába, most mégis haza kell utaznia Indiába, és nem is térhet vissza, ameddig meg nem szerzi azt a fontos iratot, ami elengedhetetlen a magyarországi esküvőjükhöz. Erről mesélt a pár a Story magazinnak.
Júliusban, amikor Krishan Magyarországra érkezett, azzal a határozott szándékkal költözött Zsuzsához, hogy rövid időn belül oltár elé vezeti a műsorvezetőt, akit ősi szokás szerint tavasszal már feleségül vett a hazájában. Isten és az indiai kormányhivatal malmai azonban lassan őrölnek: egy fontos irat azóta sem érkezett meg ahhoz, hogy a magyar törvények szerint is feleségül vegye szerelmét.
„Nekem minden papírom megvan, ami az esküvőhöz kell, Krishannak már csak a családi állapotát igazoló iratot kell beszereznie, amelyik bizonyítja, hogy Indiában nincs felesége, vagyis hivatalosan is egyedülálló” – mondta Zsuzsa, és az esküvővel kapcsolatban már korábban kiderült, hogy a pár már nagyon készül rá.
„Krishan már júniusban, az ideutazása előtt beadta kint a kérelmet, de csak egy sorszámot kapott, akkori állás szerint »csak« tizenkétezren voltak előtte… A testvérei folyamatosan próbáltak intézkedni, de Indiában sokkal lassabban működik a hivatal, folyamatosan érdeklődni kell, kopogtatni, telefonálni, tulajdonképpen kilincselni egy darab papírért, amely mindössze egy sorból áll. Most már majdnem a kilencezredik ügyet intézik, remélhetőleg a személyes jelenléte valahogyan fel tudja gyorsítani a folyamatot. Nem csoda, ha ezt a várakozást megunta, és hazamegy, hogy végre pont kerüljön az ügy végére. Addig nem is jön vissza, amíg a kezében nem lesz az a bizonyos papír.”
Zsuzsa két gyerekével, a 14 éves Benedekkel és a tizenhárom éves Tamarával is tökéletes a férfi kapcsolata, amióta csak megérkezett. Krishan lett Tamara bizalmasa, és hamar fontos szerep jutott a férfinak a gyerekek életében, így nekik is hiányzik majd. Krishan utazásának azonban nem csak a papírok beszerzése az célja. Részletek a Storyban.