nlc.hu
Dekor
Karácsonyfák semmi pénzbõl

Karácsonyfák semmi pénzbõl

Akkor sem kell lemondanunk a karácsonyi hangulatról, ha lapos a pénztárcánk - különleges karácsonyfához elég a színes fantázia.





Egyre népszerűbb szokás, hogy az emberek fenyőfát „kölcsönöznek”. A dézsás növényeket meg kell vásárolni, majd az ünnep után ezeket a fákat – valamennyivel kevesebb összegért – a kertészetek visszavásárolják, így a karácsonyfa végül nem kerül több ezer forintba. Persze nagy a felelősségünk, hiszen életképes fát hoztunk el, így életképes fát is kell visszavinnünk.

Ha nem ragaszkodunk a fához, de azért szeretnénk tűleveleket a lakásban, akkor kérhetünk, vagy olcsón vásárolhatunk hulladéknak minősített ágakat, amelyeket egy vázában elrendezve feldíszíthetünk.


Fenyőfa papírból

A műfenyővel szemben én kedvesebb megoldásnak tartom a zöld papírból készített, stilizált fenyőfát. Ehhez érdemes olyan papírt beszerezni, amelynek mindkét oldala színes. A félbehajtott papírra úgy rajzoljuk meg a fenyőfa egyik oldalát, hogy a fa törzse a hajtásra essen, majd vágjuk ki, és megkapjuk a fenyőfa-sablont és formáját. Legalább négy fenyőfát vágjunk ki, majd ragasszuk össze ezeket a „fa törzsénél”, és pederjük szét az „ágak” szélét, hogy dúsabb hatású fát kapjunk. Papírfenyőnket ezután kedvünk szerint díszíthetjük.






Képzeld el!


Érdemes elképzelni, hogy milyen fát szeretnénk. Nemcsak a megszokott karácsonyi színeket (bordót, kéket, aranyat, ezüstöt) használhatjuk, hanem tavaszias sárgával, naranccsal, almazölddel is bolondos karácsonyfát kreálhatunk. Kitalálhatjuk, hogy csak masnikat kötünk az ágakra, vagy csak papírdíszeket teszünk majd a fára, vagy egyszerűen engedjük szabadjára képzeletünket és akasszunk mindent az ágakra, ami megtetszik, vagy amit meg tudunk csinálni. Érdemes körülnézni a lakásban – főleg a konyhában -, hogy mindennap használt dolgainknak új funkciót találjuk.






Szalag, masni és füzér

A legegyszerűbb dísz, ha színes kötözőből masnikat kötünk az ágakra, illetve füzérként az ágakra tekerjük. Érdekesebb füzért készíthetünk, ha a kötözőből levágunk két, egyforma hosszú darabot – jó hosszú legyen – majd merőlegesen egymásra hajtogatjuk őket. A végeredmény harmonikafüzér lesz.

Rövidáruboltokban nagyon nagy választék van különböző színű és vastagságú szalagokból. Ha egy vékony drótra csomózzuk a szalagot, és utána erre a csomóra kötjük meg a masnit, akkor szebben fog mutatni a fán, mintha az ágra kötöttük volna. A masni-füleket ne méretezzük túl nagyra, mert akkor elveszítik tartásukat.





Családi csibészség
A szőnyegen ültem és alufóliát szakítottam, gyúrtam, majd újabb és újabb próbálkozások során csillagot hajtogattam, amikor Lili mellém telepedett, gondosan alufólia kígyót csinált, majd aprólékos részletességgel meghajtogatta a szívet, amely majd december 24-én karácsonyfánkra kerül.






Díszek a konyhából

Az erősebb cérnára felfűzött pattogatott kukoricák a hópelyheket idézik, de színes szalaggal átkötve diót, fenyőtobozt, vagy akár almát is akaszthatunk a fenyőágakra. Nemcsak gyönyörű díszei lesznek a fának a mézeskalács figurák, hanem fahéjas illatuk majd napokig betölti az egész szobát. Akinek nincs kedve sütni, egyszerű sógyurmából süteményszaggatóval elkészítheti a díszeket, amelyeket száradás után színesre lehet festeni. Illatos díszeket csinálhatunk fahéjból és egy szalagból, de ha semmi mást nem találunk a konyhában, csak néhány szép szalvétát, akkor félbe hajtva, majd közepén lazán összekötve szalvétapillangókat ültethetünk az ágakra.





A sógyurma, vagy más néven só-liszt gyurma könnyen elkészíthető, olcsó, és nemcsak játékos kedvű felnőttek, hanem gyerekek is bátran játszhatnak vele. 2:3 arányban sót és lisztet dolgozzunk össze kevés vízzel és néhány csepp olajjal, hogy könnyen gyúrható, formálható masszát kapjunk. Az elkészült figurák száradását sütőben gyorsíthatjuk, de ha túl meleg fokozaton tesszük ezt, akkor könnyen megégethetjük. 
Festéssel színezhetjük utólag is, de égetés előtt is: a nyers massza piros lesz, ha pirospaprikát teszünk bele, vagy a kurkumától sárga, kakaótól és fahéjtól mézeskalácsbarna.
Hálás anyag az alufólia. Ha apró galacsinokat gyúrunk belőle, akkor füzért készíthetünk, de ha nagyobb gömböket készítünk, akkor üveggömb helyett azt akaszthatjuk a fára. Csillagot, karikát és szívet formázhatunk, ha letépünk egy nagyobb darabot, és hosszanti oldalán először lazán feltekerjük, majd összenyomkodjuk, és a „kígyót” a tetszőleges formára hajtogatjuk. De alufólia szalagokból csinálhatunk masnit vagy virágot, illetve absztrakt kuszaságot is.


Hajtogasd papírból!

Papírból nagyon sokféle karácsonyfadíszt készíthetünk, elég csak kicsit beletúrnunk iskolás emlékeinkbe, és máris visszaidézzük a papírláncot vagy a csipkés hópelyheket. Szinte a legegyszerűbben készíthető dísz, amikor képeslapból két kört vágunk ki, visszájukon egy színes madzaghurokkal összeragasztjuk, és már lehet is a fenyőfára akasztani. Ugyanilyen módszerrel csomagolópapírból is készíthetünk kördíszeket.






A formákat nemcsak vághatjuk, hanem hajtogathatjuk is. Az origami minták igen változatos díszítést tesznek lehetővé, és ha nem ragaszkodunk a karácsonyra jellemző szimbólumokhoz, akkor akár színes papírvirágokkal, vagy egy „egész állatkerttel” díszíthetjük fánkat.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top