Kedvenc ápoló

Mielőtt ítélkeznél az ápolók felett!

"Mély hittel érzem, azért születtünk e világra, mert küldetésünk van: embertársainkon segíteni, támogatni őket életük egy meghatározott, létüket veszélyeztető szakaszában." – Az "Ápolónő – egy nővér mindennapjai" blog egy bejegyzését olvashatod.

 

Úgy vélem, csakis egyszer élhetjük meg az életet. Ha tehát akad bennem jóság, amit kimutathatok, vagy akad olyan jó cselekedet, amellyel megkönnyíthetem bármely embertársam életét, most kell megtennem, nem késlekedhetem, vagy feledkezhetem meg erről, hiszen soha többé nem fogok erre járni.

 William Penn e gyönyörű és igaz idézetét találtam ahhoz, amiről ma írni akarok. Lehetne akár egy jelmondata az ápolói, gyógyító hivatás gyakorlóinak – annak a gondolkodásnak, mely hűen tükrözi: Ezek talán mi vagyunk!

Mielőtt ítélkeznél az ápolók felett!

Mély hittel érzem, azért születtünk e világra, mert küldetésünk van: embertársainkon segíteni, támogatni őket életük egy meghatározott, létüket veszélyeztető szakaszában.

Soha nem látott erkölcsi mélyponton vagyunk, és szomorúan veszem tudomásul olykor: bármerre fordulunk, egyszerűen nem értik, mire gondolunk, mit szeretnénk, miért kapaszkodunk görcsösen egy vészharang vastag, fonott kötelékébe, és miért kongatjuk napról napra erősebben.

Egyre érezhetőbb az elkeseredettség, a fájdalom lelkünkben, amely lassan belülről felemészt. Mi mindannyian tiszteljük és szeretjük az ápolói hivatásunkat, de sajnos egyre nehezebb, folyamatosan romló körülményekkel, társadalmi kirekesztettséggel nézünk szembe, és nem értjük, miért. Félünk kimondani gondolatainkat, rettegünk, ha szólunk, elveszítjük munkánkat, rosszabb esetben erkölcsi biztonságunkat. Már lassan ott tartunk, hogy unottan veszi tudomásul a társadalom: “Ezek már megint sírnak!”

De én most feltennék pár kérdést. Mielőtt ítélkeznénk, üljünk le, vegyük körbe magunkat nyugtató csenddel, hunyjuk le a szemünket, tegyük szívünkre a kezünket, és érezzük át, majd válaszoljunk őszintén magunknak:

  • Képes lennék-e idegen embereket mosolyogva, ismerősként üdvözölni, életükbe betekintést nyerni?
  • Tudnék-e pár órás kicsiny babát újraéleszteni, első pár napjában fájdalmat okozni neki? S tudnék-e könnyek nélkül védtelen testébe csöveket vezetni? Valamint – mert bizony van ilyen is – csöppnyi élettelen testétől, lelkétől szívszorítóan búcsúzni? S tudnék-e vigaszt nyújtó szavakat édesanyjának rebegni?
  • Vajon képes lennék-e saját lázas, beteg gyermekemet hátrahagyva más gyermekét mosolyogva, altatódalt csendesen dalolva, lágyan ringatva, mint a sajátomat, magamhoz ölelve elaltatni, mikor tudom, az én kisfiam is karjaimban szeretne gyógyulni?
  • Találnék-e megfelelő szavakat egy tini viharos lelkének megnyugtatására, megmutatni neki a helyes utat az élet kemény világában? Megtudnám-e hallgatni, társaival együtt, tudnék-e jó tanácsot adni neki, és meglátni, megfogadta-e? Egyáltalán, érdekel engem ez?
  • Tudnék-e egy elkeseredett embertársam szemébe könnyek nélkül nézni, és mosolyogva okos tanácsot adni azok után, mikor megmondták neki, pár hónap múlva már nem fog élni? Végig tudnám-e vezetni az úton, mely reá vár, ott tudnék-e állni sok-sok ilyen ember mellett, és erősíteni, biztatni, hogy élete utolsó napjai békében teljenek? S mindemellett találnék-e szavakat arra, hogy a családját is megnyugtassam?
  • Képes lennék-e szeretettel etetni, itatni, ápolni másokat? Tisztázni, kimosni napjában többször undor nélkül teste váladékaiból? Tudnám-e lágyan mosdatni, forgatni, emelgetni magatehetetlen, nehéz testét, figyelni minden rezdülését?
  • El tudnám-e viselni, hogy mások vérében úszva küzdök életéért, olykor, ha úgy adódik, a földön térdelve élesztem újra, hogy kapjon egy esélyt még?
  • Bírnám-e mosolyogva, nyugodtan tűrni gyakran zavart, agresszív beteg vádló, bántó, sértő szavait? Védekezni, mikor belém harapnak, ököllel vernek, s lábbal rugdosnak, valamint viperával kergetnek folyosó hosszan? Tudnék-e ilyenkor nem haragudni, képes lennék-e még ekkor is az ember mögé szeretettel tekinteni?
  • Tudnám-e kísérni agg embertársaim csoszogó lépését, elhitetni velük napról napra: érdemes élni még.
  • Végig tudnám e nézni egy haldokló beteg küzdelmét, mellette állni és fogni magányos kezét, csendesen, szinte suttogva nyugtatni háborgó lelkét, hogy békével menjen el… S ami talán a legnehezebb… vajon… le tudnám-e csukni a harc végén megfáradt szemét? Majd le tudnám-e mosdatni utoljára élettelen testét?

Számtalan kérdésem lenne még…

Tudnál-e vajon ember maradni az embertelenségben, vidám családanya/családapa lenni ennyi kegyetlen sorsot látván? Tudnál-e töretlen hittel a jövőbe nézni, és minden napodon másokért is élni?

Becsüljük meg azokat, akiknél  az IGEN válasz veleszületett, és bántás helyett támogassuk őket! Ha kinyitják a lelkük kapuját, és végső elkeseredésükben a társadalom segítségét kérik, adjuk meg nekik. Hiszen értünk születtek ők, itt és most van rá lehetőségük, hogy bennünket, embereket szolgáljanak!

Keressük meg együtt az ország kedvenc ápolóját! Várjuk a jelöléseket október 26-áig!
 

A bejegyzés az Ápolónő – Egy nővér mindennapjai blogon jelent meg!

 

Ápolók az NLCafén!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top

Szeretnél értesítést kapni?

Az értesítések bármikor kikapcsolhatók a böngésző beállításaiban.

A hét legizgalmasabb cikkei!
Friss sztárhírek itthonról és külföldről
Tudd meg, mit mond a horoszkópod!
Regisztráció

Elfelejtett jelszavad helyett könnyen tudsz új jelszót megadni, ehhez az alábbi lépéseket kell csak követned:

  1. Add meg az alábbi beviteli mezőben az e-mail címed vagy felhasználóneved
  2. A hozzád tartozó címre kiküldünk egy levelet a jelszócseréhez. Ellenőrizd a SPAM mappádat is, ha nem látod pár percen belül a levelet a beérkezettek között.
  3. A levélben kapott linket 24 órán belül lekattintva eljutsz egy felületre, ahol megadhatod az új jelszavad
  4. Jelentkezz be a friss jelszóval

Fiókod törléséhez add meg a jelszavadat:

Itt tudod a jelszavadat megváltoztatni:

Új jelszó mentése