nlc.hu
Baba
Ugyanazon a napon született a két ikerpár – szüleik nem akarták elhinni

Ugyanazon a napon született a két ikerpár – szüleik nem akarták elhinni

Az anyuka azt mondja, mikor az orvosok a műtőbe tolták, akkor tudatosult benne, hogy idősebb ikreinek is aznap van a születésnapjuk.

“Még meg is említettem a szülésznőnek, aki mosolygott a hír hallatán, de szerintem azt hitte, félrebeszélek a fájdalomcsillapítók miatt” – kezdte Zoe Sullivan a brit Daily Mail című lapnak. A brit édesanya hozzátette, mikor a sürgősségi császármetszés után magához tért, ő maga is csak alig akarta elhinni, hogy 8 év különbséggel, de ugyanazon a napon – január 25-én – adott életet ikreinek.

“Az orvosunk is meg volt lepődve, mikor a szülés után elmondtam neki a dolgot. Azt mondta, az ilyesminek rendkívül kicsi a valószínűsége: 4,5 millió az egyhez.” Zoe elmondta, egypetéjű ikerlányai, Erin és Leah a szülés után azonnal az újszülöttintenzív osztályra kerültek, és jó pár hétig ott is maradtak.

Ugyanazon a napon született a két ikerpár – szüleik nem akarták elhinni

“Az ápolónők és mindenki, aki a gondjukat viselte ebben a kritikus időszakban, egész egyszerűen fantasztikusak voltak. Csak szuperlatívuszokban tudok róluk beszélni” – mondta az anyuka, akinek a két ikerpáron kívül 5 gyermekről kell gondoskodnia. Év végére várja a hatodikat.

A Daily Mailnek nyilatkozott a gyerekek édesapja, Ben Sullivan is, aki a brit légierőnél dolgozik mérnökként. Elmondta, a két ikerpár közös születésnapját jó előre meg kellett szervezniük, hogy ne legyen semmilyen fennakadás. “Nem vettünk nekik egy nagy közös tortát, helyette inkább sok kicsit vettünk, amikre felváltva írtuk az egyes és a kilences számot” – mondta a büszke apuka, aki szerint az ikrek egyáltalán nem féltékenyek egymásra, amiért osztozniuk kell a születésnapon, sőt örülnek neki, hogy ilyen különlegesek.

Olvass még többet ikrekről az NLCafé oldalán: 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top