nlc.hu
Baba
Megkötözéssel és ragasztószalaggal fegyelmeztek egy budapesti óvodában

Megkötözéssel és ragasztószalaggal fegyelmeztek egy budapesti óvodában

Egy XVI. kerületi óvodában testileg és lelkileg is bántalmazhatták a gyerekeket. Az óvodások beszámolója szerint megkötözték a kezüket és ragasztószalagot tettek a szájukra, de az is előfordult, hogy addig nem állhattak fel az asztaltól, amíg mindent meg nem ettek.

Két édesapa is feljelentést tett a rendőrségen, mert fizikailag és lelkileg is bántalmazhatták a gyereküket egy XVI. kerületi óvodában – számolt be az RTL Klub Híradója.

Szénási Zsolt gyereke többször fájlalta a hasát. Mikor rákérdeztek erre, az óvónő azt mondta: úgy próbálják meg spórolásra szoktatni a gyerekeket, hogy ha kérnek repetát, addig nem állhatnak fel az asztaltól, amíg mindent meg nem esznek.

“A gyerek megevett két tányér levest, egy nagy tányér milánóit és még kapott egy felnőtt adag tésztát – mondta az édesapa. – Ezt nem bírta megenni, és pont ekkor lépett a feleségem a szobába.”

A szülők ekkor eldöntötték, másik óvodába íratják a gyereküket, aki ezután más történeteket is elmesélt.

  • Volt példa arra, hogy az óvónő összekötözte a gyerek kezét, mert nem akart aludni.
  • Az is megtörtént, hogy az óvónő leragasztotta a gyerek száját ragasztószalaggal.

Az édesapa könnyeivel küszködve tette fel a kérdést: hogyan lehetséges, hogy 2017-ben következmények nélkül alázhatják és kínozhatják a gyerekét, míg ha ő ugyanezt tenné, azonnal elvinnék a rendőrök.

Egy másik apa, Csillik Zsolt arról számolt be, hogy miután a gyerekét megalázták, februárban megpróbálta tisztázni a helyzetet, de hamar kiderült, hogy tudatos volt az óvónő tette.

A gyerek “bűne” az volt, hogy nem rajzolt szép karácsonyfát, ezért az óvónő üvöltözni kezdett vele, mire a kicsi sírva fakadt. Az óvónő erre kizavarta a vécére, és a gyereknek ott kellett ülnie.
Az édesapa hozzátette, a gyerekét annyira megviselték a történtek, hogy azóta szinte mindig fenyőfát rajzol, nehogy valaki üvöltözzön vele.

Az RTL Klubot a rendőrség úgy tájékoztatta, hogy kiskorú veszélyeztetése miatt nyomoznak az ügyben.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top