nlc.hu
Baba
Egy ügyes trükk, hogy jól menjen a reggeli rutin a gyerekkel

Egy ügyes trükk, hogy jól menjen a reggeli rutin a gyerekkel

Az ovisok és iskolások szüleinek rémálma a reggeli káosz, hiszti és noszogatás.

Amikor még ovisok voltak a lányaim, megjegyeztem magamban, hogy a leggyakrabban használt szavaim között a top ötben benne van a „gyere” és az „igyekezz”. Két kicsit összeszervezni reggelente úgy, hogy elvigyem őket az oviba, és még be is érjek időben a munkahelyemre, enyhén szólva is kihívás volt. A legtöbb reggeli probléma alapja az volt, hogy csupa kötelességgel kezdődött a nap, ami az ovisok és a kisiskolások számára elég nagy stresszt jelent, úgyhogy nem csoda, ha ellenállnak, és nem készülődnek úgy, ahogy a szülők szeretnék.

Aliza Pressmann pszichológus egy nagyon egyszerű, de annál nagyszerűbb trükköt javasol ennek feloldására: készíts egy „szeretném csinálni”- és egy „szükséges megtenni”-listát a gyerekkel együtt. Ez azt jelenti, hogy egy papírra írjátok fel a gyerekkel, hogy reggelente mit muszáj megtenni, ide kerüljenek az alapvető feladatok, mint a reggeli, öltözködés, fogmosás, táska bepakolása. Majd írjátok össze azt is, hogy mit szeretne csinálni, mint például játszani a kertben vagy rajzolni egy pónit.

reggeli rutin gyereknevelés

Képünk illusztráció (Forrás: iStock)

„Ha reggel a gyerek a »muszáj« listán végigér, és még marad ideje, akkor választhat egyet a »szeretne« listáról. Valószínűleg ez nem gyakran történik majd meg, a korán kelők ebben az esetben előnyben vannak.”

Ezzel a listával a reggel kap egy keretet anélkül, hogy elvágnánk a gyereket mindentől, amit szeretne csinálni, és rásóznánk a rengeteg kötelességet már felkelés után. Pressmann a saját lányánál is használja ezt a módszert, például ha a gyerek át akarna öltözni, mert mégsem tetszik neki a ruha, amit az anyja ráadott, akkor anya figyelmezteti, hogy a ruhacsere nincs rajta a „muszáj” listán.

„Elmondom neki, hogy a másik ruhát felveheti holnap, vagy ha most végez a »muszáj« listával, és még marad ideje, akkor utána lehet átöltözni.”

A módszerrel rögzül a reggeli rutin is, a lépések automatikussá válnak, és mindenki boldog lesz, mert sokkal kevesebb balhéval és noszogatással megúszhatók azok az utálatos reggelek.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top