A magyar abortusztörvényt egész megengedőnek mondhatjuk (meglepően megengedőnek, ha a kormány kommunikációjából indulunk ki). Bár a törvény előír korlátokat és elfogadható indokokat, azért állíthatjuk: aki az elmúlt évtizedekben nem akarta megtartani a magzatát, annak nem kellett megtartania. És ez így van jól.
Hiszen ki kívánna egy gyereknek olyan anyát, aki nem akarta őt megszülni, de kötelezték rá, kikényszerítették? Ki kívánná egy gyereknek, hogy intézményben vagy ne vér szerinti családjában nőjön fel, csak mert ahova eredetileg született volna, ott nem akarták őt? Ki kívánna ilyen súlyos terhet bárkinek?
A jelek szerint Dúró Dóra igen, Pintér Sándor igen.
A Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese nyújtotta be „szükséges tájékoztatás” jelszóval azt a tervezetet, mely arra kötelezné az orvost, hogy a terhességmegszakításra jelentkező nőnek mutassa meg magzata szívhangját. A belügyminiszter pedig ennek szellemében írta át a magzati élet védelméről szóló törvény rendeletét – derül ki a Magyar Közlönyből. Vagyis a várandósnak ezentúl be kell mutatnia azt az igazolást is, ami a szívdobbanások (a rendelet így fogalmaz: a magzati életfunkciók működésére utaló tényező) meghallgatásáról szól.
Ezek szerint sem Dúró Dóra, sem Pintér Sándor nem ért több alapvető dolgot.
Az, hogy egy nő nem akar gyereket, az nem az abortusz pillanatában dől el. Egy nő pontosan és nagyon erősen érzi, hogy adott életszakaszába belefér-e egy baba kihordása, megszülése és gondozása, és adott férfitól, férfival akarja-e ezt végigcsinálni vagy sem. Már azelőtt tudja, hogy megfoganna, ezért hívják a nem kívánt terhességeket nem kívántnak.
Átírták a magyar abortusztörvény rendeletét: még egy igazolás kell az engedélyezéshez (Képünk illusztráció – fotó: getty images)
Születik egy döntés fejben, szívben, de ami a vaginán keresztül történik, az ennek már csak a technikai végrehajtása. Drasztikus és többféle értelemben is fájdalmas, sajnos mégis szükséges végrehajtása. Úgyhogy bármi, ami megnehezíti ezt, csak további sérüléseket okoz, így nehéz másként, mint büntetésként, meghurcolásként értelmezni. A meggyőzéshez (ami egyébként nem is dolga a kívülállóknak) ilyenkor későn vagyunk, a megelőzéshez pláne.
De Dúró és Pintér (meg a hasonló eszközökben hívő, úgynevezett életpártiak) azt sem értik, hogy az ember nem mennyiségi kategória, hanem (jó esetben) minőségi. Vagyis legfeljebb számszerűen vagyunk beljebb néhány száz kierőszakolt élet létrejöttével, ha egészséges, produktív, kiteljesedett embereket szeretnének az országukba, annak nem ez a módja. (És itt még mindig csak a születendőkről beszélünk, bár az sem volna mellékes, hogy a már megszületettek hogyan érzik magukat.)
A felmérések eredménye rendre az, hogy a magyarok nagy többsége támogatja a nők döntési jogát e téren: 59 százalékuk szerint bármikor joguk van kérni a megszakítást, 20 százalékuk bizonyos körülmények fennállása esetén engedélyezné (Ipsos). 4 százalék a teljes ellenzők aránya, 8 százalék pedig csak akkor lenne engedékeny, ha a terhesség az anya életét veszélyezteti. A nők elfogadóbbak a témában, mint a férfiak.
Nagyon fontos lenne csökkenteni az abortuszok számát, hiszen az abortusz senkinek nem jó. Hogy leszögezzük: annak sem, aki kérvényezi, sőt, talán neki a legrosszabb, hiszen sokukat nemhogy magára hagyják e súlyos döntés felelősségével, de még meg is bélyegzik miatta. Noha – itt hívnánk fel a figyelmet rá – minden nem kívánt terhesség létrejöttében aktív szerepet vállal egy férfi.
A terhességmegszakítás rossz, a műszerest brutálisnak is mernénk mondani, de bármilyen módon történjék is, szörnyű, hogy egy kezdődő életet meg kell ölni – fogalmazzunk nyíltan. (És itt érdemes azokra az orvosokra és egyéb egészségügyi szakemberekre is gondolni, akik szintén elszenvedik ennek az eljárásnak a következményeit.)
De ölni lehet másként is, például több ember (kifejlett emberek: szülők, testvérek) életét lehet tönkretenni egy rájuk kényszerített, erejüket meghaladó élethelyzettel.
A társadalom nem képes feloldani ezt az ellentmondást, ezért nyúl egy utolsó utáni eszközhöz: az abortuszhoz. Jelenleg nem tudunk jobbat, és ennek a felelősségét nem korrekt kizárólag az érintett nőkre hárítani, majd nekik további szükségtelen szenvedést okozni. Az abortuszt azért a nők kérelmezik és végeztetik el, mert biológiai okokból az ő testükben jön létre a terhesség. De semmiképpen nem azért, mert így tervezték, vagy mert (feltételezhetően) ideális dolognak tartanák, még ha többségében rajtuk is múlott a dolog, adott esetben felelősek is érte.
1992-ben írták a magyar abortusztörvényt, miszerint a terhesség négy esetben szakítható meg a 12. hétig (néhány speciális, ritka esetben a 18.-ig, illetve 24.-ig): ha bűncselekmény eredménye, ha az anya élete veszélyben van, ha a magzat az élettel össze nem egyeztethető betegséggel, rendellenességgel bír vagy a terhes nő válsághelyzetre hivatkozik. Hogy ez a válsághelyzet micsoda, azt eddig nem firtatták, nagyon helyesen, hiszen önmagában válság az, ha az ember terhes, miközben nem szeretne az lenni.
Mindezekért nagyszerű volna, ha nem a kimenetellel foglalkoznánk, hanem visszamennénk az okokig (igen, ez mindig összetettebb feladat), de segítünk: a cél nem az abortuszok, hanem a nem kívánt terhességek számának csökkentése.
- a tinédzsereket partnernek tekintő, igényeiket komolyan vevő, a praktikumra is koncentráló szexuális nevelés
- a fogamzásgátló eszközök hozzáférésének könnyítése
- a gyermekvállalás, gyermeknevelés valós támogatása
- pszichológiai segítségnyújtás, coaching nem kívánt terhesség esetén
- szociális, anyagi támogató eszközök biztosítása
Csak néhány lehetőség, ami hatékonyabb lehet, és kevésbé öncélú a szívhang-hallgattatásnál.
Hazánkban évente körülbelül 90 ezer gyermek születik, és mintegy 20 ezer abortuszt végeznek – utóbbiak száma egyébként csökken, vélhetően és remélhetően a tudatosság növekedésével, szigorításra ehhez nem volt szükség.
Elképzelhető, hogy nyomásgyakorlással is elérhető, hogy egy-egy nő megváltoztassa a tervét. Csakhogy a gyermekvállalás nem impulzusvásárlás, nem sok stabilitással kecsegtet, ha azért történik meg, mert a rendelő ajtajához megfelelően vonzó fotókat tesznek ki kellően cuki csecsemőkről, vagy mert sikerült a leendő anya szívére hatni profin kihangosított szívhanggal.
Azt a babát majd haza kell vinni, és neki megfelelő körülményekre, szerető anyára és családtagokra, vagyis jóval több mindenre lesz szüksége egy jó élethez, mint csupán egy megfelelően verő szívre.
Novák Katalin ezt mondta az államfőválasztást megelőző beszédében: „Támogatni fogom azokat, akik a fogantatás pillanatától vigyáznak az életre.”
Kérnénk Novák Katalintól és kollégáitól, hogy – bár mi már régebben fogantunk meg – kicsit támogassanak jobban minket, már megszületett nőket is.
