Friss szülőként a baba alvása körül forog az életünk, vagyis leginkább a nemalvás körül, úgyhogy nem csoda, ha nem akarjuk felébreszteni a babát feleslegesen. Azt gondoljuk, hogy az a jó, ha csend van a kiságyban, és megijeszthetnek a zörejek, hangok, amiket a baba kiad, ugyanis egyáltalán nem biztos, hogy csendben alszik, mint a nagyok.
Zajos alvás
Dr. Andrew Celandine gyermekorvos szerint a csecsemők és kisgyermekek bármely életkorban lehetnek zajos alvók, de az éjszakai zajok általában az élet első néhány hónapjában erőteljesebbek, részben azért, mert a baba emésztő- és légzőrendszere még fejlődik.
Ami miatt zajos lehet az alvás:
- A csecsemők még tanulják szabályozni a légzésüket, ami furcsa hangokhoz vezethet.
- Az újszülöttek az orrukon keresztül lélegeznek, és apró orrjárataik könnyen eldugulnak.
- Az emésztőrendszerük is fejlődésben van, ezért a babák hajlamosak hangokat kiadni, ha éhesek, kínozzák őket a szelek, vagy kakilnak.
- A csecsemők alvási ciklusai rövidek, így folyamatosan váltogatják az ébrenléti szakaszokat.
A jó hír, hogy alvással járó zajok körülbelül a baba 4-6 hónapos korában már elhalkulnak, köszönhetően a fejlődésnek és az érlelődő alvási ciklusoknak. A legtöbb baba az első év végére már képes teljesen csendben aludni.
Nyögés, morgás, gurgulázás
Nehéz elhinni, hogy ezek a hörgések és morgások egy apró kis újszülöttből jönnek, de sok kisbaba zajos tud lenni szunyókálás és éjszakai alvás közben is. Íme néhány gyakori babahang, amelyek fogadhatnak a kiságyból.
Nyögés
A csecsemők nyöghetnek az alvás különböző szakaszai közötti átmenet során. Ez a babák alvási ritmusának kialakulásával járó természetes folyamatokra fogható, és nem ad okot aggodalomra. Valójában ezekre a kisebb alvászavarokra azért van szükség, hogy a baba megtanulja, hogyan nyugtassa meg magát, miután felébredt az éjszaka folyamán.
Gurgulázás
Míg a nyögés és a sóhajtozás aranyos alvási hangok, a gurgulázás talán riasztó lehet a szülők számára. De nyugalom, hiába hangzik úgy, valójában nem fulladozik a baba. A szakember szerint: „A nyelési reflexük még nem teljesen kifejlett, ezért előfordulhat, hogy alvás közben feljön egy kis tej, vagy akár a saját nyálukkal is gurgulázhatnak.”
Zörgés és sípolás
A felesleges nyálka az orrlégzéssel és a szűk légutakkal kombinálva zörgő vagy sípoló hangokhoz vezethet. A csecsemők általában 6 hónapos korukra kinövik ezeket a hangokat, de addig is érdemes a szakember szerint a légutakat szabaddá tenni, és használni az orrszívót sóoldatos spray-vel kombinálva.
Hörgés
A hörgés segít a csecsemőknek szabályozni a légzésüket és fenntartani a folyamatos oxigénellátást az éjszaka során. Ez a fajta zaj alvás közben a bélmozgással is összefügg.
Horkantás
A horkantás a baba torkának hátsó részén keletkező hang. A csecsemők többnyire az orrukon keresztül lélegeznek, ezért a szuszogás gyakori, amikor megtanulják, hogyan hangolják össze a légzést és a nyelést. A szűk orrjáratok is szerepet játszanak ebben.
„Néhány horkantást (különösen, ha nappal és éjszaka, ébren és alvás közben is észleljük) más tényezők is okozhatnak, mint például a torok éretlen izmai, a megnagyobbodott mandulák, az allergia vagy megfázás” – írja dr. Celandine.
Csuklás
A felnőttekhez hasonlóan a csecsemők is csuklanak az önkéntelen rekeszizom-összehúzódások miatt. Ez gyakran akkor fordul elő, ha túl gyorsan eszik vagy iszik, mielőtt lefektetjük a babát. A csuklás általában perceken belül elmúlik, és nem kell aggódni miatta, kivéve, ha tartósan fennáll vagy kellemetlenséget okoz a babának.
Gyomorkorgás
A baba emésztőrendszere még éretlen, ami alvás közben korgó vagy gurgulázó hangokat okozhat. Általában ez annak a jele, hogy a baba pukizik, kakil, vagy az utolsó étkezését emészti.
Bajt jelez a zaj?
Dr. Celandine megnyugtat minden friss szülőt, hogy ezek a hangok természetesek és általában nem kell aggódni amiatt, hogy a babák alvás közben zajt csapnak. De ha újszülöttekről van szó, akkor minden aggodalmat meg kell beszélni a gyerekorvossal. Az alvás közben kiadott hangok a babánál utalhatnak légúti problémára is, ezért ha úgy érzed, nem stimmel a baba légzése, akkor mindenképpen hívd az orvost.